Oblath Gábor - Simonovits András

Magyarországon az elmúlt évtizedben az átlagos induló nyugdíj lényegesen gyorsabban emelkedett, mint az átlagnyugdíj. 2013 és 2021 között az előbbi (becslésünk szerint) évi átlagban nominálisan 9,5, az utóbbi 4,1 százalékkal nőtt, így az induló nyugdíj/átlagnyugdíj aránya 87-ről 130 százalékra, megközelítően 50 százalékkal emelkedett. A dinamikák e jelentős eltérése alapvetően azzal magyarázható, hogy amíg a meglévő nyugdíjak változása az inflációt követi, addig a kezdő nyugdíjak alakulása – az úgynevezett valorizáció révén – a hivatalos nettó átlagkereset növekedéséhez igazodik. 2013 és 2021 között az inflációt jóval meghaladó mértékben emelkedtek a hivatalos keresetstatisztika szerinti nominális bérek, így az induló nyugdíjak emelkedését az infláción felül az átlagos reálbér-növekedés is, a meglévő nyugdíjakét azonban 2010 óta szinte csak az infláció befolyásolta. Ez önmagában is feszültségek forrása, amit azonban tetéz, hogy a hivatalos nettó bérindex erősen túlbecsült lehet.1

Tovább
Élet és Irodalom 2024