A tájfutó letérdel
(Márta) Könnyedén ébred, szinte észrevétlenül, mint aki egyszerűen kicsusszan egy puha pamut hordozókendőből. A hátán fekszik, egyik keze tarkója alatt, takarója a dereka köré csavarodott, és még érzi az álom finom, apró permetét a válla és nyaka hajlatában. Régóta nem álmodott olyat, amire jó lett volna visszaemlékezni, amiben ne félt, szorongott vagy gyűlölt volna, amiben nem volt lelkifurdalás, honvágy és fájdalom.
Ebben az álomban megint repült: derékmagasságban feküdt rá a levegőre, és karjai-lábai összehangolt, mellúszásszerű tempóival hajtotta magát, a közeg miatt kissé lassabban és bizonytalanabbul, mint ha vízben úszna. Álmában ez a mozgás valóban olyan természetes volt számára, mint az úszás. Emlékezett rá, hogy ő tud repülni, és hogy ez a helyváltoztatás kissé lassú, de szokásos módja.
