A történész szavahihetőségéről

VISSZHANG - LXVII. évfolyam, 38. szám, 2023. szeptember 22.

Kaptam egy fénymásolt oldalt egy könyvből. Az egyik barátom küldte el, mert a könyvben „szóba kerültem”. És hogy megvédhessem magam, ha akarom, hiszen az embernek jószerével egyebe sincs, mint a becsülete meg a szakmai tisztessége. Úgy gondoltam, a barátomnak igaza van, úgyhogy most megteszem.

2012. június 30-án délelőtt elindultam Altausseebe, Paul Lendvai nyári lakhelyére, hogy felvegyük azt a beszélgetéssorozatot, amelyből aztán a Három élet című könyv lett. Hogy ez így lesz, azt még valamikor feb­ruár- márciusban beszéltük meg, az alt­aussee-i szállásom is ennek megfelelően már májusban le volt foglalva. Indulásunk reggelén, június 30-án még feltettük a Galamus.hu portálra – amelynek én voltam, egy személyben, a felelős és mindenféle szerkesztője, azaz „a szerkesztőség” – az addig beérkezett cikkeket. Így Gerő András írását is Romsics Ignácról Akadémikus antiszemitizmus címmel.

Nos, a fénymásolt oldalon, amely Romsics Ignác Hetven év – Egotörténelem 1951–2021 című könyvének második kötetéből való, a következő szerepel: „...»A magyar jobboldali hagyomány« tizenhárom magyarországi szerzője külön nyilatkozatot készített [Gerő írására válaszul, Romsics védelmében]. (...) Barátaim stílusosan a Galamuson akarták megjelentetni a nyilatkozatukat. Tapasztalniuk kellett azonban, hogy a Gerő–Mihancsik páros mindenre gondolt. Miután Gerő cikke megjelent, a szerkesztőség [én] kilenc napra »szabadságra ment«. A vádaskodásra ezalatt semmilyen választ nem lehetett adni. Nyilatkozatuk így csak július 9-én jelent meg.”

Az idézőjeles „szabadságra ment”, meg az, hogy Gerő meg én mint „páros” mindenre gondoltunk, azt jelenti, hogy összeesküdtem Romsics rovására Gerő Andrással – miért is? Miért is lett volna jó, akár neki, de főként nekem mint szerkesztőnek, ha kilenc napig nem jelenik meg semmiféle reakció Gerő írására? Azt hiszem, minden lapszerkesztő tudja, hogy az újságjának elemi érdeke, hogy a vita, ha van, az ő oldalain folyjon. És pontosan ez történt. Hazaérkezésem, július 7-e után – Gerő reflexiói nélkül – 29 írás jelent meg csak a Galamuson a cikkre válaszként. Azok is, amelyeket ezen az egy fénymásolt oldalon látok, és amelyeket Romsics önmaga védelmében idéz, de persze olyanok is, amelyek valamilyen szinten Gerővel értettek egyet. És valóban, július 9-én, hétfőn első helyen a tizenhármak, a „Tanítványok és szerzőtársak” nyilatkozata volt olvasható. Ha néhány nap alatt elvesztette volna az érvényességét, az biztosan nem az én „szabadságom” számlájára írandó.

Tudom, hogy a sértett önérzet veszélyes, hajlamossá teszi az embert arra, hogy összeesküvés-elméleteket gyártson. Ennek ellenére remélem, hogy Romsics Ignác történész könyvében ez az egyetlen rosszindulatú ferdítés, amelyet a saját „egója” érdekében elkövetett. Nem tudom, mi minden szerepel a könyvben ezen kívül például Gerő Andrásról, csak azt mondhatom, Romsics időzítése kiváló: ő már nem tud válaszolni rá. Én még igen.

És ha bárkit érdekel, itt gyűjtöttük össze a Gerő által elindított vita – Romsics szerint „vádaskodás” – írásait: galamus.hu.

A szerző további cikkei

XLVI. évfolyam 31. szám, 2002. augusztus 2.
Élet és Irodalom 2023