Válasz

VISSZHANG - LXVII. évfolyam, 34. szám, 2023. augusztus 25.

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Az ÉS 2023. augusztus 18-i számában Haskó László nyílt levélben szólítja meg a MOK elnökségét. Írásában azzal vádolja a MOK-ot, hogy a kötelező tagság elvétele miatt, megfélemlítve, szolgai módon kiszolgálja az egészségügyi kormányzatot, és elfogad minden orvosellenes intézkedést. Szó szerint: „Kincses elnök úr és Pintér belügyminiszter »megegyezett« a járóbeteg-ellátásban évszázadok óta rendszerektől függetlenül fenntartott napi 6 órás munkaidő fölemeléséről az iparban és a hivatali életben szokásos napi 8 órára.”

A tények ezzel szemben: erről a témáról semmilyen megegyezés, egyetértés nem volt sem Pintér Sándorral, sem senki mással. 2023. július 24-én valóban tárgyaltunk Pintér miniszter úrral és az ágazat vezetőivel, de a tárgyaláson egyetlen dologban született megegyezés, mégpedig abban, hogy újra kell indítani a szakmai párbeszédet, egyeztetéseket. A megbeszélésről készített emlékeztető – mint általában a MOK által készített állásfoglalások, hivatalos levelek – nyilvános és honlapunk transzparencia rovatában elérhető. A nyilvános emlékeztető alapján egyértelmű, hogy ebben a témában csak az ágazat vezetői tettek vitát elutasító nyilatkozatot, amit a MOK elnöksége nem fogadott el. Kiemelés a nyilvános, emlékeztetőből: „Álláspontunk szerint a teljes munkaidőt nem lehet 8 óra rendelési idővel kitölteni, mert egyrészt ilyen munkaterhelés már ellátásbiztonsági kockázat, másrészt az orvosnak a rendelési időn kívül vannak adminisztratív feladatai is. (…)  ezeket az aggályokat/nézeteket nem osztotta az egészségügyi vezetés.” Az ezzel kapcsolatos rendeletet a jogalkotási törvény eljárásrendjét megkerülve előzetes egyeztetés nélkül mi is a Magyar Közlönyben láttuk először. Tehát még véleményezni, tiltakozni sem volt lehetőségünk. Ezért a rendelőintézeti kollégákkal összefogva országos kérdőíves kutatást indítottunk, hogy felmérjük, kit és hogyan érint az új szabályozás, és mik a rendelet várható hatásai, következményei. A kutatás célja az, hogy pontosabban lássuk, mindez milyen mértékben fogja tovább nehezíteni az ellátásokhoz való hozzáférést, hány kolléga hagyja abba a rendelőintézeti munkát. Felmérjük azt is, hogy a kollégák milyen nyomásgyakorló eszközöket vállalnak be tiltakozásul. A kérdőívet – amennyiben még tag – Haskó kolléga is megkapta.

Nem elemezve részletesen az írását, két tévedést még korrigálni kell. Az egyik: a MOK a kritikus ügyekben azért nem élt a vétójoggal, mert nincs ilyen joga, és nem is volt. A törvény véleményezési jogot ad, amivel rendszeresen élünk, de ez semmire nem kötelezi a politikát. És miután nem vagyunk szakszervezet, sztrájkjogunk sincs. Mivel a sztrájk lehetősége általában is korlátozott, a kollégák a lábukkal szavaznak: elhagyják a közösségi egészségügyet, nyugdíjba, a magánellátásba vagy külföldre távoznak.

A másik: lehet, hogy Haskó kolléga büntetésnek éli meg a hálapénz eltörlését, de ezt nem a béremelésért cserébe „küldte ránk” a kormány, hanem a MOK alapkövetelése volt, mert hitünk szerint enélkül nem lehet tisztességes, igazságos és hatékony, korrupciómentes egészségügyet működtetni. A hálapénzellenes munkánkat korábban és most is támogatta az orvosok jelentős többsége. Az egészségügyi szolgálati jogviszonynak a béremeléshez kötése már valóban egyezség nélküli, a kormány által ránk kényszerített törvény volt.

De hiba lenne ezt a levelet egy nem megfelelően tájékozott kolléga egyedi panaszaiként érzékelni, mert annak, hogy az ÉS két számában is hasonló érzetű levelet tett közzé, már bizonyosan mélyebb oka van, amin nekünk is el kell gondolkodnunk. A MOK szerepváltozása mögött több ok is állhat.

Az első, hogy sokak előtt, néha még MOK-tagok előtt sem tisztázott az, mi is a MOK, mi a Kamara feladata, dolga, pozíciója. Tegyük akkor ezt tisztába. A MOK nem ellenzéki szervezet, és nem is kormánypárti szervezet, hanem politikamentes szakmai köztestület, melynek feladata a tagok – és ezzel az egészségügy – szakmai érdekének képviselete. Ebből következik, hogy az egyes ügyeket, rendelkezéseket nem ideológiai alapállásából, hovatartozása alapján ítéljük meg, hanem kizárólag a szakmára, az egészségügyre, a betegekre gyakorolt hatása alapján. Ezért – feltéve és megengedve – ha az egészségügyben valami olyan történik, ami egyezik a szakmai meggyőződésünkkel, akkor azt támogatjuk, és ha nem, akkor hangosan tiltakozunk, de szakmaiságunkat bizonyítva alternatívákat is állítunk. A jelen helyzetben zömmel kormánykritikusak vagyunk, de minden politikai cél nélkül: az egyetlen célunk egy jobb egészségügy, méltóbb gyógyulás és gyógyítás.

A második: a Kamara 2020 előtti apálya után az új elnökség térképre helyezte, látható szereplővé tette a MOK-ot. A korábban, a „hőskorban” létező kamarai szakma- és érdekcsoportok 2020-ra leépültek, azok újraalakítását az elmúlt években megkezdtük. A COVID első időszakában sokan figyeltek a MOK szavára, mi voltunk az a hang, amely a szakmai szempontok miatt hiteles és elfogulatlan volt. Csak a szakmai elvek, a nemzetközi tapasztalatok, és nem külső erők határozták meg véleményünket, amit bátran vállaltunk. Számos eredményt értünk el a béremelésen és a hálapénztiltáson kívül is. A fentiek miatt sokan bennünk láttak valamilyen mindent megoldó és elintéző szerepet, akár az ország, akár a nagymama sorsáról van szó. Ez nagy bizalom jele, de lehetetlen megfelelni a túlzó elvárásoknak. Lehetőségeink, eszközeink jogszabályban rögzítettek. Nem vagyunk „Elintéző Hivatal”, és a betegpanaszokkal kapcsolatos egyetlen jogorvoslati lehetőségeket, az etikai eljárásokat is elvették tőlünk.

És persze ránk égett a kötelező tagság megszüntetése körüli hazug, lejárató politikai indíttatású médiakampány is. A szükséges jogi lépéseket megtettük. Az, hogy a MOK egy ekkora támadást túlélt, és a tagság bő kétharmadának volt fontos a Kamara, nagy eredmény és az erősség jele, de nyilván komoly szervezeti alkalmazkodást igényel, és a belső folyamatok és adaptáció sok energiát és figyelmet köt le.

Itt tartunk most. Értjük, hogy az egészségügyben és az egészségügyi ellátás problémái miatt sok a frusztráció, félelem, úgy a betegek, mint az ellátók oldaláról. De igazságtalan dolog ezért a Kamarán elverni a port, mert továbbra is az egészségügy helyzetének a javításáért küzdünk.

2023. augusztus 22.

Élet és Irodalom 2024