Szavad sincs szépség tériszonyára
KÖNYVKRITIKA - KÖVETÉSI TÁVOLSÁG - LXIII. évfolyam, 42. szám, 2019. október 18.Kovács András Ferenc: Requiem tzimbalomra. Örömzene – darabokban. Megjelent Kovács András Ferenc hatvanadik születésnapjára. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 81 oldal, 2999 Ft
Első olvasatra a szép hangzás mögött felsejlő elmúlás fölötti jól ismert szomorúság van megénekelve, de annyira más, mint amit unásig ismer az ember e témában, hogy újra elolvassa, és akkor a vers egy-egy pontján megáll, vesz pár lélegzetet, és megkérdi magától, mert ki mástól, hogy milyen is a „fénypárás ég”, aztán rájön, hogy pontosan tudja, hogy milyen, csak azt nem tudta, hogy így is lehet mondani. Az efféle ahák csak úgy bele vannak tékozolva a sorokba, és már megyünk is tovább, és a tizenvalahányadik olvasatnál megajándékoz a vers annak a szándék- és moralizálásmentes érzékelésével, hogy a civilizáció milyen otromba tud lenni a nem-emberi, örömteli létezők iránt. Pusztán azzal, hogy szó- és ritmuskapcsolatokat talál, amíg el nem jut a nem találhatóig. És egyszercsak fölvillan, teljesen váratlanul, mondjuk egy versolvasás utáni sétán, hogy Mozart Varázsfuvolája is ezt érzékeltette a Monostatosnak szerzett bájos, bumfordi dallamokkal.
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.