30/25

MŰBÍRÁLAT - TÁNC - LXI. évfolyam, 46. szám, 2017. november 17.

(30 éves a Szegedi Kortárs Balett – Gálaest Imre Zoltán emlékére – Művészetek Palotája)

A 30. év megünneplése alkalmából az együttes sem a Szegedi Nemzeti Színházban, sem a Művészetek Palotájában nem vállalkozott arra, hogy saját múltjának fényes pillanataiból bármit is felidézzen. Ehelyett Szegeden Juronics friss és egész évadban egyébként is látható műveit játszották, Budapesten pedig két fiatal alkotó – Czár Gergely és Corneliu Ganea – új egyfelvonásosát mutatták be. Az ünnephez járult még egy 30 képből szerkesztett (de csak 25 év műveit felidéző) fotókiállítás, négy korábbi, külföldi vendégalkotó videós jókívánsága és egy 30 perces emlékfilm, aminek első, „történeti” felében megszólaltak az első évek meghatározó alakjai. A budapesti program dátuma a már húsz éve, 54 évesen elhunyt Imre Zoltán születésnapjához kapcsolódott, hommage akart lenni, ám a hivatkozás Imre szellemi örökségére, meglehetősen álságos, hiszen a Kortárs Balettben sosem létezett belső műhely a fiataloknak – két alkalommal került sor néhányuk koreográfusi kísérletére –, vendégalkotók meghívása is egyre szórványosabb, külső hazai koreográfus pedig rég nem dolgozik az együttessel.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVIII. évfolyam, 5. szám, 2024. február 2.
Élet és Irodalom 2024