„Lát múltba-jövőbe”

Nádasdy Ádám: Nyírj a hajamba. Versek 2009-2017. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 54 oldal, 2490 Ft

„Nádasdy Ádám költészete maga a par excellence szerelmi költészet” – írta Margócsy István 1995-ben A bőr és a napszakok kapcsán – „oly költészet, melyet semmi más nem érdekel és érint meg, csak a szerelem.” (2000, 1995.7.) Margócsy akkor még nem írta, hogy ez a szerelem férfiszerelem, Nádasdy coming out-ja, 1996-ban volt (egy fotókiállítás megnyitóján), illetve nagyobb nyilvánosság előtt 1998-ban (Mihancsik Zsófia Beszélő-beli interjújában). Első két kötetének verseit akár úgy is olvashattuk, mint amelyekben a heteroszexuális szerelem jelenik meg. Bár a figyelmes olvasó már az 1984-es első kötet, a Komolyabb versek egyes darabjaiban vastagon gyanút foghatott (Olvasói levél, Ismerem én a nyugalmat, Curtius, Bosszú, Megint a zongora). Mióta azonban ez a titok már nem titok, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a szerelem egy és oszthatatlan. Nem az az igazán érdekes, hogy ki kibe, ki kivel, ki milyenformán. Hanem az, hogy mindez egyáltalán hogyan lehetséges. Mi az, ami hajt előre, és hova. És mit is kéne erről tulajdonképpen eldalolni. A titok maga az érzet. Az érzet viszont nem mondható el. Körüljárni lehet csak, nem a szerelmesben van, nem is a másikban, hanem a viszonyokon keresztül mutatkozik meg, a dologban, a jelenségben magában. Ez a platonikus szerelemfelfogás nemektől független. Itt mégis ad neki egy sajátos ízt a homoszexualitás.