WIR UNGARN

B. Zs. urat ismét fején találta a szög. Művelt és daliás honfitársunk tájékoztatott minket arról, milyenek a magyar urak: „1858-ban báró Haynau vásárolta meg a nagygéci pusztát, és kúriát építtetett magának, ide, éppen ide. Ősi magyar földre, Szatmárba, Aradtól kétszáz kilométerre. (...) Aztán meghívta a környékbeli magyar urakat magához – de soha nem ment el őhozzá senki sem. Aztán ment a hiéna maga, látogatóba, de becsukódtak előtte a kapuk. Ezért aztán eltakarodott Haynau a nagygéci pusztából” (Magyar Hírlap, 2012. aug. 25.).

Ez a vásárlás és eltakarodás öt esztendővel Haynau 1853. március 14-én bekövetkezett halála után történhetett.

Kevésbé művelt és daliás források szerint Haynau 1850-ben vásárolta meg a nagygéci birtokot, ahol elég vidáman élt. „…két fiatal nő vezette a háztartását. Ezek egy elesett ezredes bajtársa lányai voltak, és a környékbeliek rögtön hírbe hozták őket a nagy bajszú lovaggal. Ez azonban nem zsenírozta a szomszédos birtokosokat: vidáman barátkoztak a véreskezű szörnyeteggel, aki teljesen hozzájuk idomult. Ugyanazokat a fűszeres, zsíros ételeket ette, mint ők, ugyanazokat a nehéz tokaji borokat itta. Még magyarul is kezdett gagyogni, főleg a káromkodásokhoz volt jó nyelvérzéke.” (Vitál Anna: Szomorú történetek, Új Szó, 2010. okt. 6., http://vasarnap.ujszo.com/clanok.asp?cl=5584076)

A legkevésbé művelt és legkevésbé daliás magyarok egy B. Zs. úr számára ismeretlen szemtanúról is tudnak. Jókai Mórnak hívják az illetőt, aki Az új földesúr című, a művelt és daliás magyarok által régen és bizonyára méltán elfeledett műve utószavában ezt írja: „Én láttam egy este Haynau tábornagyot (a nyugalmazottat) magyar ruhában, széles szalagú darutollas túri süveggel a fején, a legkizárólagosabb magyar urak társaságában megjelenni. Még élnek többen, akik hallották tőle ezen erős mondást: »wir Ungarn lassen unsere Rechte nicht confisciren!« Már akkor a nyugalmazott tábornagy magyarországi földbirtokos volt.”