Kissámli

Szeptember 7-én Rédicsen fia mellé eltemették Utassy Józsefet. Már a falu szélén sárga mellényes rendőrök, polgárőrök fogadtak bennünket. A községnek ezer lakosa van, az irányítók száma mintegy ötven lehetett, egy író-olvasó találkozón már szép tömeg lenne. Egy kis kocsmában ártatlan képpel megkérdeztük, mi történt, hogy ennyi a rendőr. Utassy Józsefet temetik, híres költő, Kossuth-díjas. Úgy volt - mondta a fiatalember, a korcsmáros -, hogy itt lesz Orbán Viktor, de úgy hallom, mégsem jön el. Mi elmentünk. A temetésen - ha nem csalt a szemem - a politikából, a kormányból Szőcs Géza államtitkárt láttuk egyedül. Eljöttek, külön busszal, a bükkszenterzsébetiek, Utassy földijei, s külön busz érkezett az Írószövetségből. Az elnök, Vasy Géza, a Kilencek nevében Péntek Imre búcsúztatta.

Haraszti Miklós azt írta róla valamikor az 1969-es évre visszaemlékezve: „Nekem Woodstock helyett néhány szerényebb csinálhatnékom volt abban az évben, köztük két »ifjúsági tanácskozás«. (...) Az egyik a lillafüredi Fiatal Írók Konferenciája volt nyáron, ahol Utassy Joe-val demokráciát követeltünk. Ez úgy nézett ki, hogy ő kissámlit kért, hogy nagyobb szabadság legyen, én pedig a nagyobb szabadság kedvéért cenzúrát követeltem. »Akkor lehetne demokráciáról beszélni - mondta látnoki erővel Utassy -, ha például édesanyám a Március 15. téren felállhatna a kissámlijára, és szidhatná a kormányt. De demokrácia nincs, és ezért valakinek vállalnia kell majd a felelősséget.«"

Haraszti Miklóst nem láttam a temetésen, s nem láttam senkit, aki a másik táborhoz tartozott volna, merthogy legalább két írótábor van, mindenki tudja. Én most tisztelettel egy kissámlit kérek, s megkérdezem: mikor jó és mire jó Utassy? Egyszer, ha tetszik, amit mond, jó, fölhasználjuk, egyébként kit érdekel a poétasága? Írt és mondott butaságot, versei azonban - akárhogy forgatjuk - enyhén szólva is az egyetemes magyar költészet értékei. Szögezzük le: vitathatatlanul. Huszár Tibor azt írja: „mély, a szó legjobb értelmében vett plebejus gondolkodású embert ismertem meg benne. Kötete reveláló hatású volt" (Metszetek. Nyolc évtized magántörténelméből. Corvina, 2010. 213. o.).

Egyszerűen föl vagyok háborodva, hogy ilyen az irodalmi élet. Petri György temetésén véletlenek folytán nem vettem részt, de gyanúm, sejtésem azt sugallja, az övén viszont ők, Utassy röghöz kötött hívei nem vettek részt, a másik tábor. Mert már akkor is ilyen volt a mi megzavart, felborult, kérlelhetetlen literatúrai égövünk. Belga vagyok, nem tehetek róla.