Igaza van TGM-nek

Átlapozva a Szálasi- és Rákosi-kor sajtóját, megállapítottam: tényleg "nincs nyoma, hogy Szálasit vagy Rákosit ennyire és ennyien gyűlölték volna, pedig hát Gyurcsány nem diktátor...", mint TGM írja Képek Gyurcsány [dolgozószobájának] falán című cikkében (ÉS, 2007/34.). Ha pedig nincs nyoma, TGM következtetése (?) igaz. Volna persze még olyasmi, mint élő emberek emlékezete, kollektív emlékezet, történelmi tények meg egyebek, de az nem számít. A Dunába lövések, internálások, a fekete autók, a kínzások, kivégzések, az abbahagyni nem mert vastapsok nem számítanak. Minden bizonnyal ezek ellenére az említett diktátorok rendkívül népszerűek voltak, vagy legalábbis nincs nyoma, hogy gyűlölték volna őket annyira, mint Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt.

Tudom, hogy egy túl sokat szereplő közírónak vagy szónoknak mindig kell valami nagyot és idézhetőt mondania. De hogy TGM-nek másfél újságoldalon elemzésre, árnyalásra, némi tárgyilagos mérlegelésre, kora társadalmának ismeretére ne telne, csak legalább fél tucat csacsiságra, az sajnálatos. Lehet, hogy TGM rajongói minden szavát mint orákulumot lesik, nekik is javasolnám azonban a kritikai olvasást; ha a szerző csúsztat, pontatlan, akkor ott jelöljék be piros ceruzával: csúsztatás! nagyotmondás!

Mivel az én szobám falán olyasfélék vannak együtt, mint Kafka, Kierkegaard, Ady, József Attila, Halász-színház és egyebek, a TGM-cikk nyomán sürgősen el fogok gondolkozni: összeillenek-e ezek az urak? És ha nem - akkor mi van?

Rácz Péter