Érdekcsoportok aktivizálása?

Köszönöm Sándor Istvánnak, hogy ilyen tartalmasan és jelentős terjedelemben reagált A korrupció antropológiája (ÉS, 2006/19.) című írásomra. Írása (Észrevételek a korrupció témájához, ÉS, 2006/33.), amellett, hogy új szempontokra hívja fel a figyelmet, arra is rávilágít, hogy tanulmányomban számos ponton nem volt egyértelmű a mondanivaló, ezért örülök, hogy lehetőségem nyílik további tisztázásra és súlyozásra. Sándor István először a korrupció általános természetével kapcsolatos mondandómmal foglalkozik, a második részben pedig a lobbizás és a korrupció általam feltételezett lényegi azonosságával, ezért a két részre külön válaszolok.

Sándor István a korrupciót az adott cselekvés törvényességhez és joghoz való viszonyán keresztül igyekszik meghatározni. Magam azonban úgy próbáltam meg a korrupció "agyonrágott" problémáját újszerű értelmezési keretbe helyezni, hogy a jogi, sőt bizonyos fokig az erkölcsi minősítést is lebontva megvizsgáltam, milyen típusú együttműködést jelent az emberek között a korrupció. Erre annak belátása bátorított fel, hogy bár a jogi és törvényi környezet rendkívüli kulturális változatosságot mutat, vannak olyan interakciófajták, amelyek évszázados távolságban is egyöntetűen korrupciónak minősülnek. A kérdésem arra vonatkozott, melyek ezek, mi az, ami hasonlóvá teszi az ókori vesztegetést a XXI. századihoz - abban a reményben, hogy az egyetemes jellegzetességek felismerése pontosabbá teszi a kor- és kultúraspecifikus vonások elkülönítését is. A válasz az én elgondolásomban a korrupciós és az ésszerű, racionális megoldás viszonyában keresendő. A korrupcióval "olajozott" ügyeknek egyébként volna a célnak megfelelő megoldása, ám a résztvevők, döntéshozók eltérnek ettől egy más keretbe illő cél érdekében.

Nem egészen helytálló Sándor István megállapítása, amely szerint "a demokratikus társadalmi berendezkedésű államok velejárójának" tartom a korrupciót. A korrupt együttműködésnek nyilvánvalóan előfeltétele, hogy a résztvevők valamilyen mozgástérrel, döntési alternatívával rendelkezzenek, ez utóbbitól azonban valóban csak a legdurvább, féktelen elnyomás foszthatja meg őket. A totális önkényt azonban - ahogyan én látom - még sok lépcsőfok választja el a demokráciától, amelynek leglényegesebb tartozékai a résztvevők akaratlagos és belátáson alapuló, törvényekben és szabályokban testet öltő döntései. A tapasztalatok szerint a korrupció szempontjából éppenséggel a demokrácia különböző mértékű deficitje jelent különleges kockázatot. A deficit mértéke azonban nem függ össze lineárisan a földrajzi régióval.

Sándor István észrevételeinek második része arra a megállapításomra reagál, hogy a lobbizás lényegét tekintve nem különbözik a korrupciótól. Ez a következtetés nyilvánvalóan adódik abból, ha elfogadjuk a korrupció általam javasolt definícióját: az ésszerű, törvényes, szabályos úttól való eltérítést. Nem állítottam, hogy a lobbizás bűncselekmény, nem szándékoztam a büntető törvénykönyvvel vitába szállni. Hadd hívjam azonban fel a figyelmet a büntetőjogi megítélés néhány jellegzetességére, amely megvilágítja a lobbizás erkölcsi tartalma és jelenlegi büntetőjogi megítélése közötti ellentmondásokat. Az első, hogy a lobbizásnak nem csupán a büntetőjogi szabályozása változott - mint például a Sándor István által említett részvénytársasági jogé -, hanem a megítélése is. Valamikor ugyanis még őshazájában, az Egyesült Államokban is bűncselekménynek számított - írja Sándor is. Minden bizonnyal szerepet játszott ebben, hogy a lobbizás egyik legfontosabb területe a "jogszabályi környezet alakítása", és hazai példákat is említhetnének (nevük elhallgatását kérő) szakértők, arra nézve, hogy ez alól a büntetőjog sem kivétel. Aktívak lehettek a lobbisták akkor is, amikor a hazai törvény megszületett. Egy korábbi újságcikkből tudható, hogy az eredeti változat szerint az országgyűlési képviselőknek felszólalásaik előtt nyilvánosságra kellett volna hozni, ha olyan ügy érdekében lépnek fel, amelyben személyesen vagy családilag érdekeltek. Csakhogy e pontot végül az előzetes vita során kiemelték, majd az Országgyűlés nem szavazta meg. Az augusztus 22-i Magyar Hírlap tudósítása szerint egyenesen "önmaga paródiája lett az új lobbitörvény". A jogi szabályozás ugyanis csupán a "hivatásos lobbistára" vonatkozik. Mit is értsünk ez alatt? Nagy cégek esetében a "törvényi környezet alakítása", a "kormányzati kapcsolatok ápolása" magas állású vezetők feladata. Az ő tevékenységüket azonban egyáltalán nem érinti a törvény, az csak azokra vonatkozik, akik egy "lobbicég" alkalmazásában vállaltan "érdekérvényesítenek" egy harmadik cég érdekében. Mondani sem kell, hogy e szakemberek a "forgalomnak" csupán töredékét bonyolítják, egyéb esetekben marad a "belső etikai kódex" és az "önszabályozás". Az újságokban pedig megjelenhet: a lobbizás immár törvényes és szabályos.

Félreérthetett valamit Sándor István azzal kapcsolatban, hogy az állampolgárok közös cél érdekében történő fellépését korrupciónak minősíteném. Talán a szöveg alapján nem teljesen világos: azt tartom vesztegetésnek, amikor a lobbicég pénzzel vagy természetbeni juttatással éri el e fellépést, amely esetben ő tűzi ki a célt is.

Zárásképpen reflektálnék arra a több baráttól, ismerőstől érkezett megállapításra, amely szerint tanulmányom a helyzet reménytelenségét, a korrupció leküzdhetetlenségét sugallja. Bár szilárdan meg vagyok győződve róla, hogy mindig lesznek "rossz emberek", "csalók" és "korrupt disznók", a társadalmi jelenlét hullámzására szerettem volna felhívni a figyelmet. Az emberek többsége túlnyomó többsége inkább nem követ el bűncselekményt, ha az ésszerű és törvényes eljárás is eljuttat a célhoz.

Vajda Zsuzsanna