Aggály

Érdeklődéssel olvastam Kertész Imre különleges nézeteit a regénynek és a fikciónak nem túl rokonszenves összemosásáról (ÉS, 2006/30.), de ezt el kell fogadnom, mint sajátos egyéni alkotói véleményt. Aggályt keltett azonban bennem ez a gondolat: "az akkor már régóta érvényben lévő "zsidótörvények" értelmében erősen korlátozták a zsidó növendékek továbbtanulási lehetőségeit. "B" osztályokba különítették el őket, s ide csak a legjobb tanulókat vették fel."

Lehet, hogy ahova Kertész Imre járt, "akkor" (nyilván a negyvenes évek elején) így volt. De a szegedi Baross Gábor Gimnáziumban, később Gyakorlógimnáziumban nem. A korabeli nyomtatott ("közös") értesítők föltüntették a tanulók vallását. Az 1935-ben kezdő első gimnáziumi osztály 47 tanulójából nyolcnak a neve mellett volt: izr. S érettségink évében, 1943-ban a 32-ből ötnek. Az arányok tehát nem változtak. A természetes cserélődés ellenére négyen ugyanazok voltak. Köztük a végig kitűnő ("vastagbetűs") Feuer István (orvos Torontóban); a végig jórendű Pick Tamás (a szalámigyáros Pick Jenő fia; emigráció után újra itthon Pesten, neves pszichiáter); de a jórendűség és elégséges rendűség közt libikókázó Kellner Károly (szegény kóserhentes család szülötte; elpusztult a deportálásban) és Gergely András (szegény könyvkereskedő-segéd volt az apja; pár éve elhunyt).

Meglehet, hihetetlen, de mi, "a Baross első gimnáziumi osztálya", észre sem vettük a zsidótörvényt; sajnos azt sem, hogy ez osztálytársainkat menynyire sértette. Egyetlen ember akadt a Baross tanári karában, aki olykor éreztette némelyikükkel ellenszenvét, de az iskola általános humanista szelleme, s néhány átlagon fölüli, kiváló pedagógusa elnyomta az ő hangját. Nem véletlen, hogy közülük annyian folytatták munkájukat egyetemi és főiskolai katedrákon, s még többen folytathatták volna, ha a sztalinizmus nem állít eléjük tiltó gátakat.

Péter László