Üzenet a Mátrixból

Az első szó a köszöneté: Lánczos Vera figyelemre érdemesnek tartotta Királycsináló kívülállók (ÉS, 2005/30.) című cikkemet, mi több, alkalmasnak érezte arra, hogy ennek kapcsán fejtse ki gondolatait a hazai politológia állapotáról. Ezzel arra is lehetőséget kínált számomra, hogy miközben az ő felvetéseivel vitázom, reagáljak a politológusokat és/vagy személyesen engem ért néhány más kritikára is. György Péter a 4., Széky János a 23., Kovács Zoltán pedig a 27. számban marasztalta el a politológusok egyes példányait.

Lánczos Vera és a fent említett szerzők (valamint itt nem említett más tekintélyes értelmiségiek) kritikájának lényege, ha jól értem, a következő: a médiában magukat mutogató, valamiféle sosemvolt neutralitásra törekvő elemzők elsiklanak a politikai szereplők morálisan igazolhatatlan lépései felett. Csak azzal foglalkoznak, hogy a politikai döntések, megszólalások mennyire hatásosak és hatékonyak a szavazatszerzés szempontjából. Az elemzők így igazolják azt a nézetet, miszerint "a politikában mindent lehet" - ahogy Lánczos Vera szemünkre, szememre veti.

Korábban Kovács Zoltán ezt a vélekedést alátámasztó mondatokat idézett egy politikai elemzőtől, s ennek kapcsán a "magyar politológia teljes nyomorúságáról" szólt. Ebben az én számomra az volt az érdekes, hogy magam sem értettem egyet a Máshol mondta című cikkben elmarasztalt mondatokkal és hozzáállással, viszont egyetértettem Kovács Zoltán kritikai megjegyzéseivel. Azt azonban nem értem, miért kell a magyar politológia teljes spektruma felett pálcát törni? Mellékesen: a nyomorú politológus szakma tagjaként kért fel az ÉS főszerkesztője a Lánczos Vera által vitatott cikkem megírására. Feltételezem, nem a nyomorúság jeleit kívánta ezzel szaporítani. Ha ezt jól gondolom, akkor miért van szükség a bántó általánosításra?

Visszatérve Lánczos Vera cikkére, ő azt állítja: "Az a képzet igen népszerű, hogy a politika ugyanolyan piac, mint a többi, s ha így van, akkor a marketing eszközei és módszerei úgy, ahogy vannak, kritika nélkül átültethetők." Azt is írja, hogy "talán igazságtalan is némileg éppen Lakner Zoltán kapcsán mindezt megfogalmazni". Ha már itt tartunk: tényleg az. Elkezdhetném szemérmetlenül idézni önmagamat, de ettől megkímélem az olvasókat. Mindenesetre, úgy vélem, sosem palástoltam a véleményemet a magyar politikai élet állapotáról, nem fukarkodtam a politikai szereplőkre irányuló kritikákkal sem. Továbbá, jómagam éppen azok közé tartozom, akik sokszor hiányolják a magyar politikai élet szubsztantív elemeit, illetve elemzik azokat, ha mégis rájuk találnak (nemcsak cikkekben, de tanulmányokban is megteszem ezt). Lánczos Vera tőlem biztosan nem hallott olyat, hogy politikai programokat "unalmasnak és gondolkodásra késztetőnek" nevezzek (értsd: Lánczos Vera szerint az elemzők azt állítják, hogy a programok azért unalmasak, mert gondolkodásra késztetnek, és az ilyen tévedések elkövetéséről mintegy lebeszélik a politikusokat).

Lánczos Vera "némileg igazságtalan" mondatairól eszembe jutott, amikor Széky János a köztársaságielnök- választás első fordulója után sugárzott tévéműsort kritizálta. A bunkóság bűvöletében című cikke szerint a Political Capital két elemzője a parlamenti történések láttán "metakommunikációjukkal azt sugallták, hogy ez a dolgok rendje, tessék már hozzászokni". Miután én voltam az egyik jelen lévő elemző, hadd jegyezzem meg: Széky János annyira el volt foglalva a metakommunikáció tanulmányozásával, hogy épp csak azt nem vette figyelembe, amit mondtam. Kétszer is. Azt nevezetesen, hogy a Fidesz szavazástól való távolmaradása, bár taktikailag talán jó húzás, de morálisan nem védhető, miután korábban épp a véleménynyilvánítás hiányáért kritizálták az SZDSZ-t és a kormányfőt. A cikk későbbi részében egyébként Széky János azt is számon kérte, miért nem reagáltunk arra, hogy a "vakondokok" ("taktikai átszavazók" - ahogy én mondtam, és ezt vállalom) valójában a Fidesz-közeli volt MDF-esek voltak. Hát, csak azért, mert ez két nappal a kritizált műsor után derült ki. (Azt már csak zárójelben közlöm, ami Széky Jánost valószínűleg kevéssé érdekli, de engem annál jobban, hogy nem dolgozom a Political Capital tiszteletre méltó csapatának, hanem a Vision Consulting elemzője vagyok. Ennyit a pontosságról.)

Ismét becsatlakozva Lánczos Vera gondolatmenetébe, elérkeztünk az egyik legérdekesebb megjegyzéséhez: "A szakma egyik része felvállaltan a "politikacsinálás" elemévé degradálódik, ideológiát is teremt működéséhez: a valóság többféle értelmezését hangsúlyozza, helyenként alternatív valóság "gyártásának" is teret engedve." Nem kis meglepetésemre a szerző itt nem azokat a kollégákat kárhoztatja, akik az elmúlt években két lábon járó politikai transzparenssé alakultak át, hanem azokat, akik a szakma szabályait betartva, a tudomány kritériumait a médiaelemzésbe átmenteni igyekezve próbálnak véleményt nyilvánítani. Török Gábor kifejezésével élve ők (mi) a "megértő politológia" hívei: tudni szeretnék, mi vezeti a politikai szereplőket, mik volnának a céljaik és motivációik, miért éppen az adott döntést hozták az adott helyzetben, s vajon milyen következményekkel jár majd ez. Tévedés és "némileg igazságtalan" azt állítani, hogy csak a szavazatszerzés szempontja érdekli ezeket a politológusokat. Lánczos Vera azt is a fejünkre olvassa, hogy a politológusok szerint "valóságértelmezési verseny" zajlik a politikában. A helyzet az, hogy ez valóban a politikai kommunikációval foglalkozó tudományos művek egyik alaptétele. Lánczos Vera az általános igazság, a valóság nevében tiltakozik a relativizáló valóságkonstrukciók elemezgetése ellen. Én viszont azt állítom: a politikai valóság megismerésének része az is, hogy tudjuk, az egyes politikusok miről állítják, hogy az az igazság, s miképp próbálják meggyőzni erről a választókat. Ezt a befolyásoló tevékenységet talán nem szükséges elemezni, megérteni, csak azért, mert általunk esetleg nem kedvelt nézetek is felmerülnek? Hogy egy távoli példát vegyünk: az ifjabb Bush elnökről leírhatjuk, hogy buta, militarista, szociálisan érzéketlen stb. Viszont hárommillió szavazatot rávert 2004 novemberében John Kerryre. Én biztosan nem állítom azt, hogy a győzelem mindent igazol. De hogy miképp történhetett ez meg, azt igenis elemzésre méltónak tartom. És, ez talán vérmérséklet kérdése, nem gondolom, hogy két elemző mondat között dehonesztáló megjegyzéseket kellene tennem az elemzés tárgyára, hogy szegény néző, hallgató, olvasó nehogy megtévedjen. Én biztosan nem leszek az az elemző, aki a tudományosság köntösében praktikusan nyílt pártpropagandát folytat. Szerintem inkább ezzel a magatartással van baj és nem a politikusok tetteit megérteni (és nem igazolni!) kívánó elemzőével.

Lánczos Vera azt is helyteleníti, hogy a bizonytalan szavazókról szóló cikkben a szerző "nem vonja le azt a következtetést, hogy a polarizálódásban vajon egyformán felelős-e a két pólus? - noha a hivatkozott kutatások erre alapot adnának. Nem szól arról sem, hogy az ennek nyomán bekövetkezett elfordulás a politikától, mint folyamat, vajon pozitív-e egy modern polgári demokráciát mint célkitűzést tekintve?" Tényleg nem szóltam minderről. És ennek egyszerű oka van: ennek az írásnak más a témája, másra vonatkozott a főszerkesztő felkérése. De írtam már erről, s ha például az ÉS e tárgyban adna megtisztelő felkérést, szívesen teljesíteném.

További kritika: "nem utal azonban Lakner arra, hogy az általa is vázolt ellenzéki kommunikációnak lényeges eleme, hogy minél szélesebb körben elterjessze a gazdasági helyzetre vonatkozó alternatív értelmezést, egy a kormányváltást megalapozó válsághangulat elmélyítése érdekében és hogy a vita kikényszerítése egy ezzel szemben alkalmazott eszköz volt. Fel sem veti, hogy vajon ez az eszköz jó választás volt-e, illetve hogy egyáltalán milyen eszköz lehet eredményes egy tudatosan inkoherens politizálási stílussal szemben?" Szakmailag korrekt közbevetésnek tartom mindezt, amely egyébként alátámasztja a Lánczos Vera által néhány sorral feljebb még kritizált álláspontot, miszerint léteznek versengő valóságkonstrukciók. Igen, a Fidesz konstruál egy valóságot, amelyben a kormány minden lépése rossz és elfogadhatatlan. Teszi ezt annak érdekében, hogy kormányváltó hangulatot gerjesszen. Igen, mikor a miniszterelnök vitára hívta ki Orbánt, ezzel a törekvéssel ment szembe. De az már, ugye, nem az elemző feladata, hogy megmondja, mit tehetne másképp a kormány? Az a tanácsadó munkakörébe tartozik. Az sem az elemző dolga, hogy figyelmeztesse az embereket a veszélyre, dicsérje és elmarasztalja a politikai oldalak általános teljesítményét. Egy elemzés kapcsán elgondolkodva az állampolgárok saját maguk is képesek ilyen vagy olyan következtetések levonására. Valószínűnek tartom azonban, hogy ez azon kérdések egyike, amelyekben Lánczos Verával nem értünk egyet, és aligha tudnánk meggyőzni egymást (ami nem is baj, és nem is cél). Természetesen tisztában vagyok a nyilvánosan megszólalók felelősségével. Épp ez sarkall arra, hogy tárgyszerű legyek. Ugyanakkor újra rögzítem: nem tartom érvényesnek magamra (és több kollégámra) nézve azt a Lánczos Vera által (is) megfogalmazott értékelést, miszerint soha nem hívjuk fel a figyelmet egy-egy politikai megnyilatkozás, döntés morális tarthatatlanságára, s nem vesszük figyelembe az alkotmányosság és a demokratikus politika értékszempontjait az elemzés során. Ez igazságtalan, nem igazolható beállítás.

Lánczos Vera szerint a Királycsináló kívülállók szerzője "nem beszél arról, jellemző-e mindkét pólusra a kettős kommunikáció és az inkoherencia. Nem bocsátkozik annak a vizsgálatába sem, hogy a pólusokat megjelenítő pártok politikája mennyiben felel meg "egy kívánatosnak", ha az ország érdekeit tekintjük. Teszi ezt akkor, amikor egyéb megközelítésekben, például a gazdaság helyzetével avagy a nagy társadalmi rendszerek reformjával kapcsolatos elvárások megfogalmazásakor rendszeresen artikulált igény a politikával szemben, hogy ne a választási logikának megfelelően alakítsa programját!" Megközelíthető innen is az általam vizsgát probléma: valóban nem mindegy, milyen eszközökkel akarják megnyerni a pártok a bizonytalan szavazókat, s miféle elvárásokat keltenek, miféle politikaképet sugároznak eközben. Sajnálom, hogy Lánczos Vera kérdéseire nem adtam választ - ebben a cikkben. Mert amúgy az MSZP és a Fidesz inkoherenciáit illetően több cikket írtam az ÉS-be és a Magyar Hírlapba. Nem hagy azonban nyugodni egy kellemetlen érzés: Lánczos Vera mintha csak egyféle választ tartana elfogadhatónak a kérdéseire. Hiszen ő tudja, mi "a kívánatos politika", mintha a pártversengés nem épp arról szólna, hogy a választók - köztük Lánczos Vera és én is - maguk választják ki azt a felkínált lehetőségek közül. Ha tetszik: mindannyian a "Mátrix" részei vagyunk - utalva ezzel Lánczos Vera cikkének mottójára: "A politológus, amikor a "Mátrixhoz" közelít, nem választhatja a "kék pirulát"!" Senki sem tehet úgy, mintha a "Mátrix" felett lebegne, ugyanakkor célszerű megérteni a működését, ha érvényes mondanivalót szeretnénk közölni róla (a kék pirula szerepét minden erőfeszítésem ellenére sem tudom értelmezni).

A következő kritikát már szinte vártam, ahogy Lánczos Vera cikkét olvastam. A "szőlőügyről", az Orbánt ért vádakról, az általa összehordott temérdek ellentmondó nyilatkozatról, valamint a szocialista vizsgálóbizottsági elnök elleni jogerős ítéletek tényének kipattanásáról van szó. "Vagyis már ő is mint elemző azonos súlyú, azonos szintre egalizált esetekként kezeli a felhozott két magatartást: a volt miniszterelnök ügyét és az amiatt indult vizsgálatot, valamint a vizsgálóbizottság elnökének ügyét és az ellene indított lejárató kampányt. Nincs szó arról, hogy a "szőlőügy" valóban mindössze csak a választások előtti vegzatúrának tekinthető-e, vagy ennél súlyosabb dologról van azért szó, illetve, amennyiben nálunk ezt mégsem így ítélik meg, annak milyen történelmi, szociológiai okai lehetnek?" Sosem állítottam, hogy az Orbán-szőlők ügye csak választási vegzatúra. Több helyütt elmondtam: fontos volna tudni, hogy a volt miniszterelnök visszaélt-e a hatalmával, s hogy egy politikai közösségnek tudnia kell, morálisan méltók-e a vezetésére az általa megválasztott személyek. Lánczos Vera természetesen nem köteles ismerni minden megszólalásomat, de itt ismét "némileg igazságtalan" volt. Az viszont a jelen vita tárgyául szolgáló cikkemből is kiderül: nem állítom, hogy Orbán és Molnár ügye azonos súlyú. Azt állítom, hogy Orbánék ezt a látszatot próbálták kelteni, s hogy a szocialisták egy ilyen piszlicsáré csalási ügy révén elbénázták a nagy ügyet. Azt is rögzítettem az írásomban, hogy ily módon a "szőlőügy" érdeméről nem esik majd szó. Szerintem világos, de ha nem, akkor itt külön leírom: éppenséggel ez utóbbit tartom komoly bajnak.

Lánczos Vera kritikájának konklúziója természetesen az elemzők, ez esetben az én neutrális hozzáállásom bírálatára vonatkozik. Nem elégszik meg az egyet nem értéssel, hanem alsóbb morális osztályba is sorol. "Az elemzőnek éppenséggel a szakmai standardokhoz, értékekhez és elvekhez kellene igazítania a véleményét ahhoz, hogy valóban megőrizhesse függetlenségét a politikai oldalakhoz képest. Aszimmetria sokkal inkább abból adódik, ha a politikai életben kialakult egyensúly-eltolódást - amelyet valamely politikai oldalnak a demokratikus standardoktól való erőteljesebb eltávolodása idézett elő -, az elemzők a semlegesség kényszeres igazolásaként, egy elveket és értékeket mellőző, ezért a valóságot torzító neutrális megközelítéssel egyensúlyoznak ki." György Péter szintén azt várja tőlem (és Kvartett kvartett című cikke szerint Török Gábortól), hogy legyünk "hajlandóak választani". "Én ugyanis a politológustól nem a médiában kötelező semlegességet várnám el, hanem az elfogulatlan mérlegelési képességet, valamint az igazság kutatása iránti szenvedélyes elkötelezettséget" - írja. Számomra azonban az igazság kutatása és az elfogulatlan mérlegelés követelménye pontosan a szakmai standardok betartását írja elő, s nem a szenvedélyes ítélkezést. Azt pedig végképp nem értem, hogy a "dizájnszemüveg" viselése iránti kritika hogyan kerül György Péternél a képbe, hacsak nem a magatartásomat (magtartásunkat) illető tartalmi érvek alacsony számát hivatott elfedni.

Újra rögzítem: tévedés és igazságtalan az az állítás, hogy eltávolodtam volna a demokratikus értékektől, s hogy ezeket feláldoznám valamiféle tévesen értelmezett neutralitás oltárán. Egy ilyen súlyos, és súlyosan sértő megállapítás a Lánczos Vera által elővezetettnél lényegesen komolyabb bizonyítást igényelne (és nem érne célba, mert általánosságban nem igaz - esetenként előfordulhat, az ezzel kapcsolatos bírálatokra mindig is nyitott voltam és maradok). Másodszor: a neutralitást illetően részemről tudatosan vállalt magatartásról is szó van. Nem kívánom követni azon kollégák példáját, akik erős pártbeágyazottsággal a háttérben alkotnak véleményt. Ez, a tévedések elkerülése végett, ma már messze nem nemzedéki kérdés a politológusok között, s hozzáteszem: én ezt még csak nem is helytelenítem. Ha egy politológus a Lánczos Vera által is joggal számon kért szakmai standardokat betartva mond elkötelezett véleményt, abba senki nem köthet bele, mi több, kiállok mellette, ha bírálják. Én azonban nem ezt az utat választottam, és szerintem ez sem bűn. Harmadszor: a neutralitás időnként azért tűnik kényszeresnek, mert - és ezt aligha tőlem tudja meg bárki - épp a már emlegetett polarizáció, a szembenállás élessége miatt hátránynyal járhat, ha az embert "elkönyvelik" egyik vagy másik oldalra. Össznépi találgatás folyik arról, hogy az elemzők melyik párthoz "húznak", de ahogy látom, bármilyen ügyben, bármilyen szakma képviselőit illetően is órákon belül felmerül a politikai kötődés kérdése. A politikai alrendszer rátelepedni látszik az összes többire - vagy csak lustaságból a média, a közvélemény, az értelmiség nem az egyes szakmai logikák megismerése után ítél, hanem a már amúgy is használatban lévő politikai iránytűt használja minden esetben? Nos, ezt a furcsa helyzetet látva az elemző, de legalábbis én, nem mindig olyan karakán, mint szeretne lenni. Ez hiba, de egyrészt talán érthető, másrészt olyan hibalehetőség, amelyet igyekszem elkerülni, ha nem is mindig sikerül. Nem hiszem, hogy elemzéseimben bármely politikus gyengeségeit kíméletesen tárnám fel. Végül: vajon miért van megint az az érzésem, hogy Lánczos Vera a cikkemet olvasva nem az én véleményemre kíváncsi, hanem azt várja, mondjam ki a szerinte helyes választ az általa feltett kérdésekre?

Lezárásként visszatérnék a Lánczos Vera által felhozott polarizált magyar politika kérdéséhez. Elvárná tőlem, hogy fejtsem ki: ki a felelős? Itt, a "neutrális" elemző először arra hívná fel a figyelmet, hogy mintegy hárommillió választópolgár simán elhelyezi magát ebben a politikai konstellációban. Az ő számukra, úgy tűnik, nem "hiba" a mai majdnem kétpártrendszer. Ez akkor is így van, ha például én nem tartozom közéjük. Továbbá, Lánczos Vera és mások talán kényszeres középre húzásnak gondolják, de én azt állítom: a mai politikai megosztottság kialakulásában mindkét nagy politikai tábor vezetőinek komoly szerepe volt. Ez a szakmai véleményem, amelyet tanulmányokban a tőlem telhető alapos érveléssel, a cáfolhatóság kritériumainak megfelelő módon is kifejtettem. Példaként hoztam ezt arra, hogy bár meglehet, Lánczos Vera véleménye erről az enyémtől eltérő (most persze csak találgatok), ám nekem sosem jutna eszembe azt állítani, hogy ez az "attitűd káros", csak mert nem ugyanazt gondolja, mint én. Ettől még nyilvánvalóan vannak általa fontosnak tartott, tiszteletre méltó értékkötődései. Csak annyit kérek: feltételezze ezt rólam (és kollégáimról) még akkor is, ha nem ért egyet velem (velünk) sem a politikai elemzések tartalmát, sem a politikai elemzés mint műfaj célját illetően.

Lakner Zoltán