Lengyel formula - 2
VISSZHANG - XLVIII. évfolyam 3. szám, 2004. január 16.
Recenzióra válaszolni nem illendő, írja Bozóki András (A lengyel formula, ÉS, 2003/50.), de szerencsére mégis válaszol, s így módot ad rá, hogy tisztázzunk egy félreértést. Visszaválaszolni még kevésbé illendő, de a szóban forgó félreértés tisztázása szerintem is fontosabb.
A Politikai pluralizmus Magyarországon című munka - általam becsült és kedvelt - szerzője szerint félreértettem azt a kijelentését, hogy 1989 nyarán a mérsékelt ellenzék belement volna egy lengyel típusú, idő előtti hatalommegosztásba a régi rezsim meghatározó csoportjaival. Ezt én úgy értettem, hogy az MDF - mint pár hónappal korábban a Szolidaritás - elfogadott volna egy olyan kompromisszumot, amely meggátolta volna a szabad választások megtartását. Bozóki kifejti, hogy ő nem a 89 tavaszán, hanem a nyarán kötött megállapodásra gondolt, ami nem a parlamenti választásokra, hanem azokat követően, a végrehajtó hatalmon belüli osztozkodásra vonatkozott, s amely Michnik tömör fogalmazásában így hangzott: "mi adjuk a miniszterelnököt, ti adjátok az elnököt".
El kell ismernem, félreértettem a dolgot, a szerző csakugyan másra gondolt.
Csakhogy abban a másban sincs igaza. Mert az MDF által 89 nyarán kiküzdött kompromisszum merőben különbözik a "második lengyel formulától" is.
Az első különbség: az Antall József által előterjesztett és elfogadtatott magyar elnöki jogkör nem tartalmazott a lengyeléhez fogható hatalmi jogosítványokat (a parlament föloszlatása, vétójog, rendeletalkotási jogkör stb.), tehát itt teljesen indokolatlan a kormány s az államfő közti "hatalommegosztásról" beszélni. Másodszor: a magyar elnököt a lengyellel ellentétben közvetlenül a nép választotta volna, s egy majdani népszavazás eredményére nem lehet előre paktumot kötni.
De van itt még valami.
Idézek az Ellenzéki Kerekasztal 1989. augusztus 29-i ülésének jegyzőkönyvéből:
"Kis János: (...) Én, ami a kommunista államfő kérdését illeti, elképzelhetőnek tartok egy olyan választások utáni konstellációt, amikor fel lehet ajánlani a kommunistáknak, hogy "tietek az államfő, mienk a kormány", de nem érdemes az államfőt előre odaadni nekik, mert akkor ez az alku már nincs, akkor rosszabb feltételek között megy az alku. (...) Míg ezzel szemben egy felelős ellenzéki koalíció világosan értésére adhatja a kommunistáknak, hogy a választás eredményétől függően vagy a kormányban, vagy az elnöki pozícióban, vagy valamilyen kombinációban benne lesznek. (...) A lengyel példa nem mond ellent egy olyan konstrukciónak, hogy jelezzük a kommunistáknak, hogy megkaphatják az elnöki pozíciót a választások után, amennyiben a választások eredménye azt hozza ki, hogy a kormányt nem ők alakítják meg...
Szabad György: Fél mondatot szabad? Én személy szerint ilyen osztozkodásba nem mennék bele.
Antall József: Főleg ilyen ajánlgatás..."
(A rendszerváltás forgatókönyve: kerekasztal-tárgyalások 1989., III. 559-600. Budapest, 1999, Magvető Kiadó. Szerk.: Bozóki András.)
Tehát csakugyan volt 2. számú lengyel formula.
Ám azt nem a mérsékelt MDF terjesztette elő, s nem a radikális SZDSZ hiúsította meg - hanem fordítva.
Debreczeni József
