A TÜNTETŐT LELÖVIK, UGYE?

A vietnami iszonyat emlékezetes fotói (vannak fényképek, amelyek történelemmé válnak) mélyen és tudatunkból elveszíthetetlenül belénk ágyazódtak. Ha oly tudást adott volna az Isten, fejből papírra rajzolnám valamennyit. Különösen azt, ahol az áldozat kivégzése előtt már térdre rogyott, mintha irgalomért. Tudjuk (e magyarázat közismert, ugye), a katona csak parancsra lő tarkón. Utasításra cselekszik, akár a tömegoszlató rendőr. Az élet már csak ilyen. Ki utcát söpör, ki beteget gyógyít, ki mozdonyt vezet, ki megpróbál úrrá lenni hat személygépkocsin és renitens zászlólengetők zajos csoportján. A hídi útonállókon.
És akkor váratlanul az egyik rendőr heves gyorsasággal előkapja pisztolyát, és lőállást vesz fel. Cél a földön térdeplő ember. Egy fölemelt karral térdre ereszkedő fiatal férfi és egy reá fegyvert fogó egyenruhás. Ismerős beállítás. Megvan immár a jövő évi sajtófotó- pályázat díjnyertese.
Akkor az Erzsébet hídon még nem volt tömeg. Nem törtek be kirakatokat (egy Duna-hídon miképp is?), nem égettek máglyákat, nem feküdtek a sínre (mint a Green Peace az atomvonat elé). Lőfegyver (de még egy árva sétabot) sem volt senkinél. A rendőr mégis pisztolyt rántott, méghozzá, láttuk, dühös indulatból. Ami, ahogy azt a főváros rendőrfőnöke később természetes mundérbecsülettel előadta, nem minősül fegyverhasználatnak. Különben még nem látta a videofelvételt, ahhoz még idő kell. (Mi, tévénézők, addigra tizenötször.) Letartóztatásban rettegő bankrablók még nem sejtik, ha csak úgy kézben van a pisztoly, meg rá is fogják valakire, ám azzal nem lőnek, az semmi.
Az okok, megjegyzem, közömbösek. Hogy ki miért ment a hídra. (Engedéllyel vagy anélkül, édes mindegy.) Hát nem környezetvédelmi okból, mint korábban Dél-Amerikában, nem is a globalizációtól való félelem okán, mint most Kanadában. Magyarországon belpolitikai indokok parlamenten kívüli hevületében mennek utcára az emberek, ami demokrácia ide vagy oda, rettenetes szégyen és beláthatatlanul nagy (nagyon nagy) baj. Fegyverhasználatra (mert az volt, már hogyne) akkor sem ok. A főpolgármester tüstént a helyszínre sietett rendet rakni. A lőfegyverről szava sem volt, sem helyben, sem este, amikorra elkészült nyilatkozatával is: elítéli a tüntetést: probléma, mondta, hogy megbénult a város forgalma. Akkor, embertársaim, lesz itt még ok fegyverrel hadonászni, minthogy a Kacsóh Pongrác úti felüljáró meg a Bartók Béla út is csak szeptemberre készül el.
Kökényessy Antal, Budapest rendőrkapitánya négy nappal az események után már szakított időt az elhíresült jelenet megtekintésére, mert odanyilatkozott: a pisztolyügy valóban "szerencsétlen". Ez az ügy nem szerencsétlen. Annál sokkal több és rosszabb. Ez az ügy gyalázatos.
Ennek a népnek elege van már szomorú történelméből. Nincs szüksége újabb ki lőtt először és honnan tematikájú, évtizedes vitákra, posztumusz bűnperekre. Tizenkilenc, negyvennégy és ötvenhat után ebben az országban honfitársára senki sem foghat fegyvert. Soha többé.