Megfontolások

Már megint ezek a zsidók

1) Nincs mentség az izraeli titkosszolgálatok (meg a kormány) csődjére, megfejelve az amerikai, angol stb. szolgálatok alulteljesítésével. Nem a tapasztalatok vagy az ellátottság hiányában. A buta tanulásképtelen, nem így az eminens. Ő csak megismétli saját elődeinek elképesztő baklövését.  Kevéssé biztató kilátás a jövőre. És mellékesen: bármilyen szűk a helyünk, a meglehetősen vérengző oroszlán torkának közvetlen közelében nem a legjobb ötlet fesztivált rendezni.

2) Abszurdum, ami a túszok ügyében történik. Minél súlyosabb, annál kevésbé tanácsos összevissza beszélni. Izrael és a nyugati kormányok az eltelt évtizedekben helyesen többször is deklarálták, hogy az öldöklést a túszejtéssel mint külön iparággal kiegészítő terrorszervezetekkel és lator államokkal (vajon kik ők?) nem hajlandók tárgyalni. Majd tárgyaltak, ráadásul megdöbbentőn nagy engedményekkel. Felszólítva további túszejtésre, hiszen az üzlet működik. Az emberiesség nevében is irracionális, bármilyen érthető nyomást fejtenek ki a hozzátartozók meg némely választói csoportok. A minden lében kanál Katar közvetítésével is az. (A készülő kommandós akció leplezése lehet az egyetlen mentség.) Tudom, hogy a Talmud szerint, ha megmentünk egy embert, megmentjük a világot. De azt nem mondja a Talmud, hogy az sem számít, hány további embert hozhatunk hasonlóan szörnyűséges helyzetbe, mint amilyenben a megmentett volt.

3) A tetőtől talpig korlátlan felelőtlenségű gyűlölettársaságot, a közösségi médiát undorral mellőzöm. A nem (csak) kereskedelmi tévék és internetes újságok szerte a világon torz módon fogják fel, mit jelent a korrekt tájékoztatás. A túszul ejtett lányaikért hosszú perceken át a jószívű Hamászhoz is könyörgő anyák megható bemutatásától tartózkodniuk kellett volna. Még inkább attól, hogy a terroristák videóit játsszák be. Társszerzőkként demonstrálva, hogy a terror kegyetlen színház, amire bizonyosan bejön a néző.

4) Az Izraelhez ambivalensen viszonyuló EU- tól (immár Kissingerre is hivatkozhatok, bár nélküle is tudtuk és többször megírtuk: súlyos hiba volt ennyi teljesen eltérő kultúrájú, vallású és felfogású embert beengedni) nem tapasztaltam értékelhető fellépést. Miért várnám el ezt a térbeli és történelmi valóságtól is független, ám nem feltétlen jó szándékú jogvédők meglehetősen tarka szervezeteitől? Mármint a fellépést az ellen, hogy a Hamász (és más terrorszervezet, amelyet azzal is óvnak, hogy nem annak nevezik, ami) a lakosság házaiba, szobáiba, ágyaiba költözzön, némi lőfegyverrel, gránáttal. Ez az ő hallgatólagosan elfogadott szokásjoguk. Igaz, olykor némely tisztviselő vállalja a kockázatot, és bátran kijelenti, hogy mecsetekbe, kórházakba és iskolákba fegyvereikkel együtt terroristákat telepíteni nem „illő”. Legalábbis az európai normák állítólag ezt tanítják. Megvalósítható javaslatokat most sem látok. Miként lehet a katonailag (szerintük is talán, meglehet, esetleg) indokolt célt a másfél évtizednyi ádáz (alá)ásómunkával kialakított körülmények között úgy elérni, hogy az arányos (vajon mi a jó arány?) legyen, de ne segítse a neobarbárokat? Egyébként, a lakosság részben valóban a Hamász és hatalmasabb barátaik tehetetlen kiszolgáltatottja, részben, és ez a rész messze nem elhanyagolható, lelkes kiszolgálója/támogatója.

 5) Nem tudom, hogy ki gondolja egyáltalán, én bizonyosan nem, hogy a frusztráció, kivált ha tartós, szavatolja a jó életminőséget és a kiegyensúlyozott lelkiállapotot. Viszont (hiábavalón) megcáfolt tévedés, hogy az agresszió bármilyen formája szükségképpen a frusztráció következménye. Még nagyobb tévedés, hogy az agresszió feltétlenül a frusztrációt okozó ellen irányul. Ennél is nagyobb tévedés, hogy az agresszió csak úgy kerülhető el, ha megszüntetjük a frusztrációt. Ellenséges viselkedésminták akkor gyengülnek meg érdemlegesen, ha elkerülhetetlenül gyors és hatásos büntetés vár rájuk. Az erőszakos akciók ismétlődése elleni fellépés egyenesen megköveteli a (potenciális) elkövetők határozott frusztrálását. Ezt teszi a korábbiaknál egyértelműbb kísérletre kényszerült Izrael.

6) Mindezzel együtt és akár mindettől függetlenül kissé elidőzöm a gázaiak életkörülményein. A Gázai övezet háromszázhatvanöt négyzetkilométer, amelyben október elejéig kétmillió-kétszázezer ember élt. Világvezető termékenységi rátával. A mi Kecskemétünk területe alig kisebb: háromszázhuszonhárom négyzetkilométer alatt, lakosainak száma alulról súrolja a száztizenegyezret. A gázaiakhoz földrajzilag-etnikailag valamelyest közelibb Szaúd-Arábia kétmillió-százötvenezer négyzetkilométerét cakpakk huszonhétmillióan lakják. Az életminőségük nem is mérhető gázai testvéreikéhez. Helynek sincsenek szűkében. A hírek mégsem arról szóltak eddig sem, most sem arról szólnak, és tartok tőle, ezután sem arról fognak, hogy alig várják őket. Inkább ellenkezőleg. Persze megértem a szaúdiakat, még a Hamászt is, sőt Putyint is megértem. Ó, nagy az én lelkem tágassága. És akkor?

7) Tegyük fel, létrejött a palesztin állam. Várom a jelentkezését azoknak, akik tiszta szívvel, inkább tiszta ésszel megcáfolják erős munkahipotézisemet, hogy hamarosan terror- és egyéb barátságtalan akciókkal nyomatékosított követelések szorongatják Izraelt további engedményekre. A palesztinokat változatlanul sújtó igazságtalan helyzetet rendezni szükséges. És vonulnak-vonulnak nagyvárosaikban a fokozhatatlanul progresszív amerikai, angol, francia, német legújabb baloldaliak menetei. Együtt a helyben élő nekikeseredett palesztinokkal és az irániak felzárkózó képviselőivel. Hív a kiállás a fasiszta Izrael imperializmusának végéért.