Az állatok tekintete rajtunk

Az állatok közül ebben az életműben a kutya a legfontosabb. „A kutya különös állat. Hasonlít az emberre” – olvasom a Bárány című novellában. Mikor a fekete kutya a Párhuzamos történetekben a margitszigeti szálloda hátsó bejáratánál az éjszaka kellős közepén ugatni kezd, a kukákból vagy tizenöt macska ugrik ki és szalad szerteszét. Egy kutya tizenöt macskával is elbír. A Sors és technika című esszé pedig a nyugati és a keleti ember mentalitása közötti különbséget a kutya és a macska közötti különbséggel próbálja érzékeltetni, a kutya a farkát csóválva érdeklődik és barátkozik, a macska a farkát felmeresztve bizalmatlan és támadásra kész. (Érdekes adalék: Nádas Péter első, publikálatlan novellája vagy inkább meséje a kutya-macska barátságról szól, tizenkét évesen írta.) A Miron Białoszevski színháza című esszé viszont a macskának kedvez, itt a gyengébb az erősebb, az van írva ugyanis a szegény pompeji kutyáról, aki elpusztult a lávaömléskor, hogy „ez a kutya nem bizonyult elég macskatalálékonynak”. Furcsa a kutya-macska viszony. Rejtély, számomra rejtély Nádas macskáinak élete (talán a Rémtörténetekben valami kiderül ebből). A kutya sorsa viszont ebben a világban nekem nem rejtélyes, hanem nagyon is egyértelmű, mondhatnám: igen emberi.