Csönd

Nádas 80, Darvasi 60 – Tematikus próza-összeállítás

Imponálóan kerek számok ürügyén továbbírt, újragondolt, átrajzolt írói motívumok, születésnapi köszöntések helyett prózatételek. Nádas Pétert és Darvasi Lászlót, és velük a magyar prózát ünnepeljük. Bán Zsófia, Forgách András, Grecsó Krisztián és Kácsor Zsolt állt bele a hatástörténetekbe.

Az a helyzet, hogy mindig tíz évvel fiatalabb leszek Nádas Péternél.

Amikor ő ötvenöt, én negyvenöt, amikor ő kilencven, én nyolcvan, és így tovább, ad infinitum. Mintha ugyanazon a vonaton ülnénk, de mindig lenne köztünk tíz vasúti kocsinyi távolság.

Amíg robog a vonat előre, annyi vagonon kéne áthaladnom, hogy behozzam.

Ami a vasúti kocsikat illeti, egyszer történt valami hasonló.

Zalaegerszegről utaztam föl Pestre, és a fárasztó négyórás vonatút előérzetében, felszállás után nem sokkal elindultam a büfékocsi irányába. És amikor elhúztam magam előtt az I. osztályú kocsi ajtaját, hirtelen megpillantottam.

Ott ült és olvasott.

Ha jól emlékszem, egy sárga borítójú, német nyelvű könyvet olvasott, a fotográfiáról. Egész lényét beleadva olvasott. Csönd volt körülötte. Ez a csönd sok-sok csönd pillanataiból tevődik össze.

Fénye volt a csöndnek.

A magányos tűnődés pillanatai.

Őt most ne szólítsák meg, ne is köszönjenek neki.

Épp elég az embernek, mint A személyi poggyász súlya című írásából kiderül, ezen a vonalon a vécére kimenni, és ott sikeresen elvégezni a szükségét, mert ehhez nem kevés hősiességre és kínai akrobatához méltóan ügyes mozdulatokra van szükség.

Nem szeretek mások aurájába figyelmeztetés vagy hívás nélkül belépni. Továbbá igyekeztem megfékezni szokásos tiszteletlenségi rohamomat, ami ilyenkor múlhatatlanul erőt vesz rajtam, ha ún. nagy emberrel találkozom.

Amikor egyszer, egy színházi büfében, egy próba szünetében olyasvalakiéhoz hasonlítottam az arcát, akit egyikünk sem kedvelt, valamivel később, mikor egy pillanatra egyedül maradtunk a díszletraktárban, rám rivallt: „Te meg olyan vagy, mint Mussolini!” Mindketten harsányan felnevettünk.