A Krasznahorkai-jelenség

Az ÉS könyve áprilisban – Krasznahorkai László: Herscht 07769. Florian Herscht Bach-regénye. Elbeszélés. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 424 oldal, 5999 Ft

Hősünk állandóan a jelen lévő  apokalipszisről elmélkedik és beszél („az apokalipszis az életnek, a világnak, az univerzumnak, a Valaminek a természetes állapota, most van az apokalipszis”), s mindent az apokalipszis jegyében értékel – csak épp az a különös, hogy ezt az apokalipszist a regény világában rajta kívül az égvilágon senki nem látja és tapasztalja, s a többi szereplő (akik persze kissé nevetségesnek vannak bemutatva, talán azért, mert nekik nem apokaliptikus a beállítottságuk) legfeljebb konkrét kellemetlenségektől és a bűncselekményektől fél. Hősünk bizonyára az apokalipszis lovaival szemben próbálja megbosszulni a neonácik gyilkosságait – de azt maga sem gondolja (legalábbis a szöveg nem utal rá), hogy ő maga igazságot tudna tenni, legfeljebb rafinált bosszút áll; az őt körülvevő világ pedig törheti a fejét, vajon mennyivel derekasabb Herscht bűncselekmény-sorozata, mint a megelőző gonoszság. Az olvasónak persze éreznie kell(ene) a különbséget, hiszen Herscht, a főhős, olyan segítőket is talál, véletlenül éppen a germán mitológiából, akiknek nyilvánvalóan pozitív elfogultságuk van a hős iránt: gyilkosságainak kiegészítéseként leszáll a világfa tetejéről a nagy germán sas, s Herscht ellenfelét diadalmasan nem szűnik zaklatni, a befejezésben pedig hősünk úgy vonul két szerencsétlen farkasával a természet pusztító és fenntartó csodájába, mintha maga Wotan lépett volna elő két hűséges farkasával. Ha a mindennapok és a történelem már nem tudott segíteni, hívjuk elő bátran mitológiai fegyvertársainkat – hátha azzal enyhül az apokalipszis réme.