CENTRÁL

Kedvenc belvárosi kávéházam március 17-én zárt be határozatlan időre, a környékbeli vendéglátósok körében terjengő pletykák szerint idén már ki sem nyit. A hivatalos indok a koronavírus-járvány, a Népszabadság sorsára gondolva azonban szörnyű gyanú támadt bennem. A szóban forgó ellenzéki médiumot ugyanis egy külföldi spekuláns tette tönkre néhány esztendeje, minden valószínűség szerint az Orbán-kabinet megbízásából. Mi van, ha a Centrált tulajdonló török üzletemberek, akik bevallottan lojálisak a magyar miniszterelnökhöz, megfosztanák a „bűnös várost” egy emblematikus intézményétől?

Továbbmegyek. A Centrál azt az irodalomeszményt képviseli, melyet az orbáni kultúrharc korifeusai szívesen kitörölnének a társadalmi emlékezetből. Itt működött ugyanis az előző századelőn A Hét c. hetilap szerkesztősége. Ez az orgánum volt a Nyugat közvetlen elődje, utóbbit pedig a hatalomnak oly kedves Takaró Mihály irodalomtörténész a közelmúltban „kis példányszámú zsidó lapocskának” minősítette. A Centrál termeinek falain egyébként számos író portréja látható, akik ezer szállal kötődtek A Hét, illetve a Nyugat által képviselt tradícióhoz. Közülük vajon hányan szerepelnek a kurzus által nemrégiben ránk erőltetett új nemzeti alaptantervben?