A múlt jövendőmondói

Komoróczy Géza: Történelem a próféták kezében. A Bibliáról. Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2019, 481 oldal, 4990 Ft

Komoróczy Géza a próféták munkamódszerét komolyan veszi: számára sincs a temporális világnak szánt értelmes üzenet – származzék az akár az Örökkévalótól, akár a prófétától, akinek, tudvalevő, az Örökkévaló adta a szájába a szót, akár a „visszafelé tekintő prófétától” (Friedrich Schlegel), vagyis magától a történésztől –, ha azt nem alapozza meg a múlt feltárulkozásának alapos igénye és szükséglete. Hiszen JHVH is, midőn bemutatkozik a népnek, nem a kozmikus mindenség teremtőjeként, a csillagos égbolt és a világító égitestek megalkotójaként hivatkozik saját magára (jóllehet mindezek az ő művei), hanem egy történelmi eseménnyel azonosítja önmagát: azzal, amikor kivezette a népet az egyiptomi szolgaság házából, s megadta nekik a szabadság csodás ajándékát. Vagy ugyanígy, az a deklaráció, amely az első zsengék bemutatásakor hangzott el a Szentélyben, s amely „hordozhatóvá tömörített történelemként” (Yerushalmi) mondja el és értelmezi a zsidó őstörténetet a „kóborló arámi” atyától az egyiptomi lemenetelen és „jövevény-státuszon” át a szolgaság házából való kihozatalig és a tejjel-mézzel folyó országba való bejutásig. Mózes búcsúénekében is ezt a „megszentelt történelmet” eleveníti meg, s a próféták is a múltból vett példákkal törekednek igazolni és legitimálni önmagukat. S a történelem megtapasztalásának szükségessége és személyessége az egymást feltételező kommunikatív és kulturális emlékezet közvetítésével őrződik meg a „beszéld majd el a fiadnak és a fiad fiának” parancsolata, vagy a Széder este dramatikus eleme révén, ahol minden egyes személynek úgy kell tekintenie önmagára, mintha ő maga is ott lett volna az egyiptomi kivonuláskor: nem más ez, mint a személyessé tett történelem katartikus élménye.