Arccal a vasút felé

A Budapest–Pozsony–Brünn–Varsó gyorsvasút a visegrádi négyek közös politikai akarata, mondta hétfőn Szijjártó, legalábbis a kormánymédia szerint. Számunkra a fenti mondat csupán annyit jelent, hogy bakter­lel­kű kor­mány­zatunk esze továbbra is újabb vasútvonalak létre­hozása körül forog, egyik őrültebb koncepció, mint a másik, de hát mi­lyen is lehetne. Kormányzatunk e tekintetben nincs egyedül, az ötven feletti magyar férfilakosság zöme szegény sorban nőtt fel, gye­rek­korában nem volt kisvasútja, és ezt a traumát haláláig ki nem he­ve­ri. Ismerünk ilyet, jólelkű, segítőkész, önzetlen em­ber, kormányza­tunk poláris el­len­téte, a bank éppen minden vagyoná­ból kifor­gatja, fedél se lesz a fe­je fölött, de mi fáj neki legjobban? Vagy húsz éve ter­vezi, hogy házá­nak padlásszobájába va­sút­modell terep­asz­talt telepít, csak hát a bank viszi a házat, úgyhogy se padlásszoba, se kisvasút.

Ez az, amibe a férfilélek beleroppan.

Kormányzatunknak persze könnyű, neki az uniós hatalmasságok építettek kisvasutat, olyat, mint az igazi, csak épp utasok nin­cse­nek rajta, de talán építenek nagyot is, korszerűt, gyorsat, Var­sóig menőt. Hogy milyen megfontolásból, az nem világos, talán azért, hogy lenyu­god­jon.