Társadalmi vagy irodalmi?

Gádzsók legyünk vagy magyarok? - teszi fel a számomra értelmezhetetlen kérdést Révész Sándor a hozzászólásomra írt válaszában (ÉS, 2009/38., szept. 18.) Értelmezhetetlen, mert hozzászólásomból (Gojságtól Gá­dzsiu­mig, ÉS, 2009/37., szept. 11.) egyértelműen kiderült: számomra kizárt, hogy a (magyar) romákkal szemben magyarként határozzak meg bárkit. Hogy gádzsóként, az pedig korlátozott. Az utóbbi időszakban egyébként legalább huszonötször írtam le, amit abban a szövegben is: az etnicizáló „romák - magyarok" helyett a szociologikus „romák - többségiek" felosztást tartom adekvátnak. Révész ennek ellenére úgy vitatkozik velem, mintha én is a fajelméletekre lehetőséget adó szóhasználat pártolója volnék.

Elhiszem, hogy részéről a többség „gádzsósítása" pusztán irodalmias gesztus, ami normális körülmények közt - isten bizony! - még tetszene is nekem, de nem tudok eltekinteni attól, hogy rajta kívül eddig csak Bayer Zsolt gádzsósította, éspedig „faji" kategóriaként a többséget. Amit pedig fölöslegesen zavaró egybeesésnek tartok. A témát illetően krízisben vagyunk, és krízisben megnő a jelentősége annak, hogy előzőleg milyen csoportosításokat gyakorolt be a társadalom. Hiszen a krízist generáló agresszor csak begyakorolt kategóriák szerint tudja reflexszerűen szétugrasztani az embereket. Ugyanakkor krízisben már nincs idő a csoportosításaink intellektuális felülbírálatára, mert mire kimondjuk, hogy „ja, bocsánat, mi nem is innen nézve vagyunk más-más csoport, hanem onnan nézve", addigra már rég odaért az „innen nézve" alapon kilőtt puskagolyó. A neonácik azonban - akik kategorikusan a „gádzsó-nem gádzsó", „goj-nem goj" alapon csoportosítanak „vértestvért-idegent" - nemcsak lőni akarnak, hanem legitimálódni is. Ez nagyon fontos különbség a klasszikus nácizmushoz képest. A neonáci mozgalom nemhogy az adekvát elnevezése ellen tiltakozik, de lépten-nyomon bizonyítani akarja, hogy a törvényesség mindennél fontosabb a számára. Hol úgy, hogy változtatni akar a törvényeken, hol viszont úgy, hogy hangsúlyosan hivatkozik a törvényekre. Nem véletlen, hogy a mozgalom élén egy harcos, magát jogvédőnek tekintő jogásznő áll. A holokauszt utáni civilizációs konszenzusok egyelőre vannak olyan erősek, hogy bármely mozgalom csak az e konszenzusokat is magukban foglaló jogrend tisztelete árán legitimálhatja magát. Éppen ezért - és anélkül mondom, hogy el akarnám túlozni a „gádzsók" -ság-ség-esítésének jelentőségét - a saját, civilizációs rendjét gyengíti, aki társadalmi szinten nem társadalmi, hanem érzelmi, erkölcsi, irodalmi vagy származási nevekkel jelöl meg csoportokat. Ahol a többség gádzsóságként áll szemben a romasággal, ott elvész annak lehetősége, hogy emberek kívül maradjanak ezen a reláción, és bármilyen egyéb identitásuk képviseletében, elfogulatlanul tekintsenek a problémákra. (Nem biológiai származásokról beszélek: komplex identitásokról.) Ott a rasszizmus el fogja érni, ami a célja: elgyengíti a pluralizmust, és a „magyar-idegen" kettősségre szűkíti le a nemzeten belüli, lehetséges, gazdag identitásokat. Pusztán ezért hasogattam a szőrt a „társadalmi helyett irodalmias elnevezés" ügyében. De legyen igaza Révésznek: minősüljön huszadrangú kekeckedésnek. És ne nyomják el a hangját Gádzsó Motorosok.