Déjà vu

„Déjà vu élményem van, amikor úgy érzem, megint egyedül fogjuk felhívni a parlament figyelmét a javaslatban lévő veszélyekre" - így kezdtem parlamenti felszólalásomat az Országgyűlésben a Szlovákiát elmarasztaló országgyűlési határozat vitájában. Emlékeztettem az Országgyűlést arra, hogy pártom, az SZDSZ egyedül maradt az ún. státustörvény elfogadásakor, a KMKF (Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma) intézményesítésekor lefolyt vitában. Az SZDSZ mindkét alkalommal szembement a konszenzussal, mindkét alkalommal leszavazták, és mindkét alkalommal bebizonyosodott, hogy az SZDSZ-nek volt igaza.

A parlamenti felszólalás ötperces időkerete nem tett lehetővé olyan mélységű elemzést a magyar-szlovák kapcsolatokról, mint Bauer Tamás írása. (Már megint konszenzus, ÉS, 2008/51-52., dec. 19.), ám az SZDSZ vezészónokaként elmondott beszédem gondolatmenete lényegében megfelel Bauer Tamás írásának. Bauer Tamás legfeljebb abban túloz, hogy „a mai politikai osztály, ha tehetné, háborúba vinné az országot", ám egyebekben lényegében ugyanazt gondoljuk.

Bauer Tamást olvasva ismét déjà vu élményem támadt. Bauer Tamás ma Magyarországon az egyik legszorgalmasabb, az ügyek hátterét és részleteit legjobban ismerő politikai közíró. A legcsekélyebb kétségünk sem lehet afelől, hogy alaposan áttanulmányozta az Országgyűlés szó szerinti jegyzőkönyvét, mielőtt nekilátott volna az írásnak. Így aztán tökéletesen érthetetlen, hogy Bauer Tamás miért ír parlamenti konszenzusról e valóban kontraproduktív, lényegében csak a hazai és a szlovák nacionalisták érdekeit szolgáló határozat elfogadása kapcsán. Az SZDSZ ugyanis nem támogatta a javaslatot. Míg a többi párt vita nélkül akart szavazni róla, az SZDSZ ragaszkodott ahhoz is, hogy az Országgyűlés plenáris ülésén is elmondja a véleményét, mert nem akarta elsunnyogni a konszenzussal szembemenő álláspontját.

Vajon miért hallgatja mindezt el Bauer Tamás, az SZDSZ volt országgyűlési képviselője, aki az SZDSZ-t rendre elvhű és pragmatikus, magyarán elvtelen liberálisokra osztja fel? Talán azért hallgatott minderről Bauer Tamás, mert az általa elvtelennek tartott pragmatikusok mind szembementek a javaslattal, csupán az elvhűek, Bauer Tamás pártbeli szövetségesei döntöttek úgy, hogy támogatják az országgyűlési nyilatkozatot? Vagyis a barátság előbbre való, mint az igazság? Bauer Tamás igazságosztó cikkéből ezúttal éppen az igazság maradt ki.

Bauer Tamás lehetne könyörületesebb. Pártbeli elvbarátai nem azért szavazták meg a határozatot, mert háborúba akarják sodorni az országot. Hanem azért, mert tévesen ítélték meg a helyzetet. Előfordul az ilyesmi, ám tévedni még mindig emberibb, mint elhallgatni az igazságot.