Darvasi László

Tovább

A színésznő aztán, hogy a többiek meg ne hallják, a büfében odasúgja Dezsőnek, te, én ma este Lujza lettem. Nevetnek, mint két öreg, békalencsés kanális. Gyönyörű volt, súgja Dezső, aki egy éve lett az, körülbelül, nem lehet ezt mindig napra, percre pontosan tudni.

De mondok egy másik esetet, ez a hosszabb. Nem mindegyik színésznőből lesz Lujza, ez egyáltalán nem természetes és magától értetődő járandóság. És nem mindegyik színésznőből lesz néni sem. Nem igaz, hogy az ádáz harc az öregedés ellen hiábavaló, akadnak színésznők, akik százezer ránccal a testükön dívák maradnak, akik nem engednek a művésznői nagyságnak járó alázatos szolgáltatásokból és kiváltságokból, akik mellett nehezebben hervad az egy szál rózsa. Ők, ezek az örök korallok, kettéosztják a világot. Én és a többi. A többi maradék, járulék, miattam küzdő, nekem harcoló sereg. Kiszolgáló személyzetem.

Tovább

Tovább

Csaknem minden férfi színész életében elérkezik az a pillanat, amikor Dezsővé válik. Ha fiatalon hal meg a színész, amire sajnos számtalan példát tudunk, biztosan nem válik Dezsővé. Ahhoz bonyolult és küzdelmes évek kellenek, alakulni, formálódni és változni kell, úgy belsőleg, mint külsőleg, és tulajdonképpen akkor is el kell tudni játszani a szerepet, ha egy szót sem tud belőle az illető színész, elég csak annyit mondani, hogy szívbeteg öregember vagy a gangon, idős bonviván a lövészárokban, agg hóhér, aki évek óta csak ül a szobájában, és ezerszer átsimogatta már a fényes bárdját.

Csak még egy halálraítéltet adj, Istenem.

Egy icipici fejecskét, Uram.

Tovább

A grófnő azt kérdezte a festőtől, miért jár és kel gyalogosan, ha fájdalmat okoz neki minden lépés. Minden egyes lépés nyilall. Mégis úgy kószálja be a vidéket, a hósipkás északi hegyektől a tintakék Adriáig, mint valami peregrinus. Mint egy fiatal és örökké éhes, zabolátlan Petőfi. Egyik udvarból a másikba futni, tyúkokat szétkergetni, az udvaron táncolni. Szó sincs erről. Ez a festő egyáltalán nem futott, lassan járt, néha már csak csoszogott, sokszor megállt, fának vetette a hátát, kerítésfalnak, ült az árokparton, sok botot hagyott el, sokat keresett, és mindenhol rajzolt és festett. Nem nyughatott a ceruzájának a hegye. Ült egy helyben, állt egy helyben, a keze mozgott. Petőfi csak szájalt, hogy a végtelen rónaság, az Alföld, így meg úgy. 

No igen, a program.

Tudja, Erna, mi az, hogy program?

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Cseh Viktor: Zsidó örökség. Vidéki zsidó hitközségek Magyarországon. Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, Budapest, 2021, 790 oldal, 11 900 Ft

Az én szülővárosomba, Törökszentmiklósra 1825-ben költözik az első zsidó ember, egy bizonyos Tolcsvai Sámuel nevű úr, Szajolból hurcolkodik, gondolom, a családdal. Mi lenne ez a száraz közlés, ha nem egy elbeszélés? A vívódások napjai, a döntés pillanata, utolsó éjszaka Szajolban, első idegennek lenni valahol. Hogyan érkezik és pakol a szekérről, az asszony a gyerekeket vigyázza. Olyan sűrű pillanatok ezek, hogy beléjük lehet nyúlni, ki lehet markolni a véres alföldi sarat. Novella, nem? Nem hollywoodi filmbe való sztori a szegedi Muray-Mandl Miklós élete, aki nem csak világhírű fotós, de Frida Kahlo szerelme is volt?

Tovább

Paródiák, rólunk – Tematikus próza-összeállítás

Darvasi László kollégánknak már hiányzik a szerkesztőségi élet, ezért – a teljesség igénye nélkül – megidézte az Élet és Irodalom alkotóműhelyének néhány tagját. De, hogy ő se érezze elhanyagolva magát, megkértük Király Levente írót, hogy egy Darvasi (Szív Ernő) paródiával egészítse ki a tematikus összeállítást. Így harap a posztmodern (?) kelgyó már megint enfarkába.  

Tovább

„Hónapok” – Tematikus próza-összeállítás

A Hunyady Sándor élete utolsó szakaszában írt jegyzeteit tartalmazó dossziéban találta ezt az írást Kurta Zsuzsanna író, irodalomtörténész. Az Augusztus című tárca – ahogy a kézirat felajánlója, Alexander Brody írta róla nekünk – „nem egy hónapot ír le, hanem egy életet”. A szöveg valószínűleg nem sokkal Hunyady Sándor halála előtt született (s bár gépelt formában maradt meg, és aláírás nélkül, sem a családnak, sem a kéziratot sajtó alá rendező Kurta Zsuzsannának nincs kétsége a szerzőséget illetően).

Hunyady mai kollégái nem olvasták a régi, kéziratban maradt írást. Arra kértük őket, attól függetlenül írják meg, szerintük hogyan fér bele egy adott hónapba a világ.


Úgy gondolta, az első útja haza fog vezetni. Már hogy haza, ezen elmosolyodott, hitetlenkedő, kényszeres mosoly volt, egészen értetlen, a következő pillanatban erős émelygés fogta el. Hányt is egy barakk tövébe, épp festették. Május volt, szinte hőség. Néhány kilót már fölszedett magára. A kórosan vékony ember nem mosolyog, az vicsorog. Ki fog jutni innen, ez már bizonyos, de lehet, hogy ott marad az arcán a halál, amíg csak él?

Kereshette volna előbb Hanna néniéket, de tartott attól, hogy őket se forgatta vissza a szerencséjük, hiába kopogtat náluk a hatalmas, visszhangzó Golopenza házban. Vagy nem hiába kopogtat, idegen arc mered rá az ajtóból, ahogy ilyenkor lenni szokott. Mit akar? Mi tetszik? Nahát, nem felejtette el az épület nevét, milyen név az, hogy Golonpenza. Senki nem tért vissza a családból. Csak őt tette vissza az újabb semmibe a keze, őt, a legbutábbat. Tömött, bőröndökkel és zsákokkal megpakolt bérkocsival utazott le a városba, afféle aprócska busz volt, ahogy a keresztények mondják, a szentlélek tartotta össze, remegett, reszketett és nyikorgott, mint az élet, túlélte a háborút, nem rekvirálták el, nyilván eldugták, rejtegették valahol, büdös volt, de zötyögött, zsúfolódtak az emberek, egy asszony kosara könyvekkel volt tele, Tolsztoj és Márai Sándor. Egy szakadt fedelű Petőfi.

Tovább

A sofőr aztán hallgatott, kidobta a csikket, egy tócsa mellett kanyarította vékony füstjét tovább, hát jó, talán. Talán csak kap visszafelé egy kis négercsókos szájhabot. Erna! Eljátssza a grófnőt, a ruhájába öltözik. A gróf úr meg ne tudja, abból méretes botrány kerekedne! Kirakta szépen a lányt a fotográfusi műterem előtt, nem szállt ki a járműből, duzzogtatta a motort, várta, hogy Erna bemenjen Zalatnai úrhoz, aki akkor is ordított, amikor csak súgni akart valami különleges indiszkréciót. Kiszállt Bézsé, flegma tartást vett föl, a kocsi oldalának dőlt. Így várakoznak a komoly sofőrök. Fél keze volt, mégis mennyi barátnő itt-ott a városban! Női hódolók! Egy félkezű sofőr! Hogy pillognak rá a lányok, illegetik magukat, kacarásznak, mint a kicsi pávák. Elég szépen, férfiasan mutat, az már igaz. Sofőrsapka, kockás zakó, finom mintás sál a nyakban, ő is néz divatfüzeteket, és máshogy ölel, ahogy a kétkezűek. Erna te kis dög, te cafka.


Mészöly 100 – Tematikus próza-összeállítás

A „Mészöly-hónapot” Bazsányi Sándor esszéjével indítottuk három hete, majd Károlyi Csaba esszéjével folytattuk a múlt héten a Feuilleton rovatban, és – bár még biztosan találkozunk majd újraolvasási kísérletekkel az Élet és Irodalomban – az emlékezést Darvasi László és Péterfy Gergely Mészölynek dedikált prózájával és Mikola Gyöngyi esszéjével zárjuk.

Tovább
Élet és Irodalom 2022