Gyenge Zoltán

Arthur Schopenhauer: A világ mint akarat és képzet. Az I. kötetet fordította Tandori Dezső, Tandori Ág­nes, Csejtei Dezső, Juhász Ani­kó, a II. kötetet fordította Csejtei De­zső, Juhász Anikó. Osiris Kiadó, Bu­da­pest, 2021, 1018 oldal, 6980 Ft

A XIX. század három nagy gondolkodója, Schopenhauer, Kierkegaard és Nietzsche, összehasonlíthatatlan hatást gyakorolt nem csupán a filozófiára, de az egész európai kultúrára. Ebbe a próza, líra mellett a film, képzőművészet, zene, vagy a színház is beletartozik. Túlzás nélkül állítható, hogy a század nagy kulturális történései e három gondolkodó ismerete nélkül értelmezhetetlenek. E körben pedig az origó a Hegel utáni filozófia első nagy alakja és egyben kritikusa, Atrthur Schopenhauer.

Tovább

Egy őszi napon, 1928-ban jelent meg egy írás a Nyugatban, amelyben a szerző a következő, némileg meglepő mondattal indít: „Az ember, ha nagyon nagy a mondanivalója, önkénytelenül szerény lesz.”

Nem mindig kellene. Az írás Babits Mihálytól származik, címe: Az írástudók árulása. (Az írástudóba ma bele kell értenünk a képírót, zeneírót stb., és persze azok árulását.) Régen írta, aktualitása azonban töretlen. 1927-ben jelent meg Julien Benda La trahison des clercs című írása. Babits erre reflektál, egészen pontosan apropóként kezeli ahhoz, hogy kifejtse saját álláspontját. Véleményem szerint akkor járunk el helyesen, ha ma mi is ezt tesszük Babits remek írásával.

Tovább

Örök kérdés: az etikai és művészet viszonya. A kettő még a felületes szemlélő számára sem lehet ugyanaz, vagy legalábbis komolyabb rácsodálkozás nélkül is be lehetne látni a kettő közötti különbséget. Kétségtelen, hogy a művészetnek áttételesen van etikai vonatkozása – erre Hegel talán nem figyel eléggé–, ahogy tanító hatása is. De ahogy nem lehet célja a természet utánzása (ismert a csalogány példája Kanttól), úgy a tanítás sem. Kifejezett célja biztosan nem. Azaz explicit célja nem lehet a művészeteknek, hogy jobbá tegyen (etika, nevelés), ahogy az sem, hogy ismereteket adjon (tanítás). Implicit módon jobbá tehet (tesz), illetve ismeretet is ad(hat).

Tovább

Weiss János: A modernség esz­té­tikai programja. Előadások Wal­ter Benjamin Műalkotás-ta­nul­mányáról. L’Harmattan Kiadó, Bu­da­pest, 2020, 150 oldal, 2365 Ft

Weiss igen távolról kezd, és mindent kontextusba helyez. A német irodalom és filozófia egyik legjobb ismerőjeként ugyanúgy bepillantást nyújt a német idealizmus esztétikai szemléletébe, mint mondjuk a George kör tevékenységébe, Rilke vagy Hofmannsthal költészetébe. Weiss alapgondolata: a fent említett fogalmak értelmezhetetlenek maradnak a kulturális tradíció, és persze egyéb Benjamin szövegek beemelése nélkül. 

Tovább

A tömeg-hülyítés múlt századi nagymesterének egy méltán hírhedt félresikerültet tartanak. Persze nyíltan senkinek sem etalon, de titokban manapság is igen sok követője van. A módszerének mindenképp. Ez az illető Joseph Goebbels, aki 1933-ban a Reichsminister für Volksaufklärung und Propaganda, azaz a népfelvilágosítás (!) és propaganda minisztere lett. A derék Joseph a félresikerült prototípusa volt. Nehezen élte meg, hogy nem sportolhatott, hogy alkalmatlannak minősítették katonai szolgálatra, aztán írói és egyéb ambíciói – házasságával együtt – zátonyra futottak. Természetesen mindebben a körülötte lévő világ volt hibás. A félresikerült önnön kisszerűségéért mindenki okolható, kivéve saját maga. Ezért van szüksége egy vezető eszmére, egy vezetőre, akit aztán szinte vallásos hevülettel szolgál. „Az én pártom az én egyházam, és azt gondolom, úgy szolgálom legjobban az urat, ha teljesítem akaratát” – írja. Nem kétséges, ki számára az „úr”.

Tovább

A Dorotheenstädtische und Friedrichswerdersche Gemeinde temetőjében 1831 őszén temették el talán minden idők legnagyobb gondolkodóját, Georg Wilhelm Fried­rich Hegelt. Hegel 1831. november 14-én hunyt el.

Rá két napra (november 16-án, Hegel temetésének a napján) vesztette életét a csaknem pontosan tíz évvel fiatalabb kortársa, Carl Philipp Gottfried von Clausewitz.

Ugyancsak 1831 nyarán hirtelen távozott Berlinből a saját korában teljesen jelentéktelen szerepet játszó, ám később nevessé vált filozófus, Arthur Schopenhauer.

Hogyan függ össze mindez?

Tovább

1813. Søren Aabye Kierkegaard születésének éve. Meg Wagneré, de az most közömbös. Kier­kegaard neve jól ismert, talán még azok körében is, akik nem olvasták. Ám az a környezet, amelyben a filozófiája megszületett, valószínűleg kevésbé. Pedig a háttér nélkül gondolatainak többsége nehezebben értelmezhető. Ez a háttér pedig a híres dán „Golden Age”.

Születésének időszaka egyben az a korszak, amikor Dániában válság válságot követ. Az egykor jelentős birodalom Norvégia elvesztésével összezsugorodik. Ehhez jönnek a tűzvészek, amelyek a fővárost szinte teljesen elpusztítják. Aztán a napóleoni háborúk során az angol flotta 1807-ben szétbombázza a város, majd a dánok két csatában is jelentős veszteségeket szenvednek, később Schleswig-Holsteint elveszítve az ország még kisebb lesz, s mindez oda vezet, hogy Dánia az államcsőd állapotába kerül. Kis ország, sok gonddal, de fővárosa ekkoriban kezd olyan szellemi értelemben vett metropolisszá válni, amely az egész ország kulturális életét befolyásolja, és amelyre a külföldről is oda kell figyelni, még akkor is, ha Európa – miként a kis nemzetek esetén – általában kevéssé vesz róla tudomást.

Tovább

Ketten egy új könyvről - Yuval Noah Harari: Homo Deus. A holnap rövid története. Fordította Torma Péter.  Animus Kiadó, Budapest, 2017, 368 oldal, 4980 Ft

Mi a gond akkor ezzel a könyvvel? Hogy helyenként tagadhatatlanul bulváros? (Bár egynémelyik megjegyzése manapság többeknek tetszhet, például ez: „miben különbözik a bankár a vámpírtól?” Vagy: „a szupermarket erősebbnek bizonyult a Gulágnál”. Persze elképzelhető, hogy bombasztikus kijelentéseit azért alkalmazza, hogy minél szélesebb körben olvassák.)

A fő probléma azonban nem ez: Harari döntően filozófiai következtetéseket von le anélkül, hogy a filozófia alapjait ismerné. Például a tudat-öntudat kérdése kapcsán látható, hogy – midőn erről filozofál – fogalma sincs ezek különbségéről, ahogy az értelem és ész, vagy az érzelmek és választás kérdéséről szóló évszázados diskurzust sem ismeri. Ez önmagában nem baj, csak akkor gond, ha filozófiai konklúzióra készül. Sokat segítene a már említett Arisztotelész, Descartes vagy Hegel, a percepciónál Leibniz, a választás és a szorongás kérdésénél mondjuk Kierkegaard – ha már a filozófia területére tévedünk.

Tovább

Daniel Arasse: Leonardo, a világ ritmusa. Fordította Marsó Paula és Nemes Krisztina. Typotex Kiadó, Budapest, 2016, 440 oldal, 6900 Ft

Arasse egyébként híres arról, hogy rendkívül könnyedén és izgalmasan tud írni a reneszánsz nagy mestereiről, amit jól reprezentálnak a magyarul is elérhető könyvei (Festménytalányok, Festménytörténetek, Művész a műben). A kérdés azonban adott: miért ír még valaki Leonardóról, amikor szinte az egyik legtöbbet kommentált alkotó? Amikor könyvtárnyi irodalom áll róla rendelkezésre? A polihisztorról?

Tovább

Bőszült és bolond világunkban, ahol néha azt érezzük, hogy a tökkelütöttek ideje jött el, egyre aktuálisabb Friedrich Nietzsche filozófiája. (...) Aktualitása töretlen. Az egész világon. Ha ma olvassuk, nem értjük, miként lehetséges, hogy gondolatait a fasizmushoz közelítették, amikor szinte minden szava a csőcselék ideológiájának, a plebejus „vircsaftnak”, a nacionalizmusnak, populizmusnak és nyárspolgáriságnak a tagadása.

Tovább

Gábor György: Múltba zárt jelen, avagy a történelem hermeneutikája. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2016. 200 oldal,3490 Ft

Tovább

Ross King: Párisz ítélete

Ross King: Brunelleschi kupolája

Ross King: Michelangelo és a Sixtus-kápolna

Ross King: Leonardo és az Utolsó vacsora

Tovább

Az őrült császár pedig eljut odáig, hogy nincs előtte semmiféle gát, semmiféle korlát, nincs erkölcsi skrupulus. Camus Caligulája– ohne Weiteres – kimondja: „nyíltan meglopni a polgárokat nem erkölcstelenebb, mint életfontosságú cikkek árával közvetve megadóztatni őket”. És rögtön hozzáteszi: „Én nyíltan fogok lopni. Megváltoztatom a kisipari módszereket.” Remek gondolat: erősíti azt a képzetet, hogy ez is lop, az is lopott, ez is vacak, az is az volt – mi különbség lenne közöttük? Nos, minden etatisztikus rendszernek az ilyen gondolkodás az álma, hisz óvatosan, majd egyre szemérmetlenebbül lehet megfosztani mindenkit attól, hogy alternatívákban gondolkodjon, kritikus legyen, amivel persze az ember lemond a választás szabadságáról (ahol nincs alternatíva, ott nincs döntés), valamint arról, aminek a hiányát (egyelőre) meg sem érzi: a szabad, autonóm lényként való egzisztálásról, amivel rákényszerítik egy vegetatív létezésre.

Tovább

Van egy könyv, amelyik nincs. Kierke­gaard írta, meg nem is. Theodor Hae­cker a két világháború közötti katolikus írónemzedék legjelentősebb alakja fordította. Címe: A jelenkor kritikája. Haecker nem egyszerűen fordító, hanem „társszerző”. Azzal, hogy kreál egy Kierkegaard-írást. Persze nem plagizál, az akkor még nem volt szokás. Hanem kivesz gondolatokat egy más címet viselő műből, és koherens egységbe szervezi. 

Tovább

Daniel Arasse: Raffaello látomásai. Képfilozófiák. Typotex Kiadó, Bu­­dapest, 2013.164 oldal, 2800 Ft

Tovább

Tovább

Tovább

Daniel Arasse: Művész a műben

Orosz István: Válogatott sejtések (a tojás volt előbb)

Bodó Mihály: A festészet mint nyelvjáték

Martos Gábor: Műkereskedelem

Tovább

„Az őrjöngő és háborodott lelkű ember

nemcsak az embereken, hanem még az isteneken is

uralkodni akar, és azt hiszi, hogy erre képes.”

(Platón)

 

A demokráciáról írja Platón: „minden bizonnyal igen kellemes, vezető nélküli és tarkabarka államforma, amely egyenlőknek és egyenlőtleneknek egyaránt egyenlőséget biztosít”. Ez lenne a demokrácia? Zavarban vagyunk.

Tovább

Az ÉS könyve októberben - Bacsó Béla: Ön-arc-kép. Szempontok a portréhoz. Kijárat Kiadó, Budapest, 2012. 296 oldal, 2500 Ft

Tovább
Élet és Irodalom 2021