Glazer, akárcsak Lanzmann, érzelemmentes, hűvös távolságtartással mutatja be a történéseket. Tudják, itt nincs helye az érzelmeknek, moralizálásnak, mert azzal banalizálnák a botrányt. A kamera végig távoli beállításokkal pásztázza a családi idillt. A közelik és félközelik hiánya következetes esztétikai elképzelésről vall. Nemcsak arról van szó, hogy az arcközeli az érzelmek ábrázolásának és felkeltésének eszköze, hanem arról is, hogy akik az ördögi mechanizmus fogaskerekei, azoknak nincs arcuk, s ami ezzel azonos: nincs lelkük. Nem emberek.

(Kálmán-nap. Magyar film. Rendező-forgatókönyvíró-zeneszerző: Hajdu Szabolcs.)

A szöveg olyan erős, hogy akár csukott szemmel hallgatva is átütne a dráma, ám a Kálmán-nap nem rádiójáték vagy kamaraszínpadi előadás, hanem hajlékony filmnyelven megkomponált mozgókép. Bántó Csaba kamerája a lehető legtávolabb kerül az ilyenkor szokásos plánozástól, a közeliknek és félközeliknek a párbeszédek ritmusát követő váltogatásától.

(Made in England. Angol dokumentumfilm. Író-narrátor-társproducer: Martin Scorsese. Rendező: David Hinton. A 2024-es Berlinale bemutatója.)

A Korda-vezette London Films és Powell–Pressburger The Archerse jelentette akkor, s még évtizedekig a tősgyökeres angol filmipart. Az ottani két nagy filmműhelyt megalapozó két magyar zsidó emigránsnál, Kordánál és Pressburgernél senki nem volt akkor angolabb a szigetországban. Nem véletlenül adta Scorsese a Made in England címet a Powell–Pressburger párosról készített dokumentumfilmjének, utóbbi Oscar-díjas unokái, Kevin és Andrew Macdonald pedig a nagypapáról forgatott portréfilmjüknek a Making of an Englishmant (Egy igazi angol úriember).

(Ne várjatok túl sokat a világvégétől. Román–luxemburgi–francia–horvát film. Forgatókönyvíró-rendező: Radu Jude. Uránia mozi, Budapest, febr. 3. és 24. A Cinema Niche bemutatója.) 

Ha valakinek, nekünk szól a Cinema Niche sorozata, amely alkalmi vetítéseken mutatja be a kortárs filmművészet mestermunkáit. Premierjeik így olyan exkluzív eseményekké válnak, mint egy-egy híres muzsikus vagy színtársulat hazai vendégfellépése. Talán ez a minőségi mozizás jövője: miközben a multiplexekben zakatol a mainstream, kivételes pillanattá lesz egy remekmű pillanatnyi felbukkanása. Parádés az eddigi névsor: Pablo Larraín, Jia Zhangke, Carlos Reygadas, Apichatpong Weerasethakul, Gaspar Noé, Terrence Malick, Hong Sang-soo, Hu Bo, többek között. Csemegék filmínyenceknek, akik megcsömörlöttek a plázamozik egyenkosztjától.

(Smoke Sauna Sisterhood. Észt–francia–izlandi film. Forgatókönyvíró-rendező: Anna Hints.)

A lélekszauna – spirit sauna – kifejezés Anna Hints sokszoros fesztiváldíjas, Európa Filmdíjat elnyert dokumentumfilmjében is előkerül. Öt asszony ül be Võromaa nyírfaerdejében egy kis fakunyhó sűrű füstjébe, hogy kibeszéljék magukat, s időnként megmerítkezzenek a közeli tavacska hűs vizében, telente a jégbe vájt lékben. Az észt rendezőnő filmje egyetlen ötletre és egyetlen témára épül. Az ötlet: a fürdőkabin félsötét, kavargó párájában mesélik el történeteiket az asszonyok. A téma: a női sors.

► Bárdos Judit: Etűdök az olasz és az orosz filmről. Áron Kiadó, Bu­da­pest, 2023, 425 oldal, 3800 Ft

Bárdos a filmszakemberek azon egyre csökkenő számú csoportjába tartozik, akik még zavartatják magukat tárgyuk, a film – időnként könyv, vers – által. A zsurnálkritika a műre koncentrál ugyan, ám nem képes kitekinteni mögüle, azt összefüggéseibe helyezni – ezért belőle koherens esztétika nem bontakozik ki. A mai filmtudomány – másik véglet – elszakad tárgyától, a műtől, s önkörében mozog. Miként Gilles Deleuze önleleplezőn, s tán önkritikusan is megállapítja: „A filmelmélet nem a filmre, hanem a film fogalmaira vonatkozik”. Bárdos jól ismeri a kortárs filmelméletet, idéz is belőle bőven, ám attitűdje a régi nagyokat idézi, akiknek munkássága még nem távolodott el a tárgyuktól, akik maguk is közel voltak a filmhez, s alakították is azt: Eisenstein, Balázs, Bazin, Morin, Sontag, Bíró. A filmről folytatott diskurzus mára szűk részszakmai profilú hozzászólásokra esett szét, ám Bárdos szövegei ezt a hajdanvolt egységet idézik meg – reményt keltve a filmszövegek értelmében még bízó olvasóban.

(Hatalom. Szlovák–magyar–cseh film. Rendező: Prikler Mátyás.)

A Hatalom szigorú filmnyelvi formalizmusa radikálisan különbözik az előző Prikler-mű közvetlenebb-dokumentarista kamerakezelésétől. A fix beállítások monotonon ismétlődő rendje annak a Roy Anderssonnak a stiláris következetességére emlékeztet – kevésbé ironikus-abszurd hangfekvésben –, akinek Pálos Gergely volt az operatőre.

(Hulló levelek. Finn film. Rendező: Aki Kaurismäki.)

A zene elvágyódást sugároz, ám a szereplők, felhajtván italukat, kilépnek a szürkeségbe, ahol csüggedten, beletörődve élik mindennapjaikat. Ebbe a világba csak a szerelem hozhat megváltást – a Hulló levelek az utóbbi évek egyik legszebb szerelmes mozija. Tökéletes ellentéte az érzelmes hollywoodi románcoknak, amelyek oly olcsóvá és hamissá teszik az érzelmeket.

(20. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, 2023. nov. 22–29.) 

Quo vadis, Domine? A félszáz, merőben különböző film nem adott, mert nem adhatott választ a péteri kérdésre, ám az idei, minden eddiginél erősebb mezőnyből, meglepetésre, nem a letargia csendült ki, hanem a remény. Ezt most óvatosan mondom, elvégre senki nem nézhette végig a párhuzamosan futó összes súlyos produkciót, amelyek mindegyike külön elmélkedést érdemelne, rovatunk ellenne velük jövő karácsonyig. Hogy miért éppen most a remény? Talán, mert nem maradt más.

(Semmelweis. Magyar film. Rendező: Koltai Lajos.)

Példázatos közép-európai, magyar dráma helyett hollywoodi hőstörténetet formáltak Semmelweis baljós életútjából. Ehhez arra volt szükség, hogy minden zavaró tényezőt kiemeljenek az életsorsból, elsősorban a második részéből, a hazatéréstől a megőrülésig. Amihez természetesen joguk volt, a régvolt históriák mindig szabad rablás tárgyai, ám Tóth Endrének kell igazat adnunk: egy nagy és igaz történet mellett mentek el, melynek nyomába sem ér az a mese, amellyel belőle sematikus melodrámát faragtak.

(Egy zuhanás anatómiája. Francia film. Rendező: Justine Triet.)              

(Elfogy a levegő. Rendező: Moldovai Katalin.)

Ebben a történetben a diákok kevésbé passzívak, mint Reisz Gábor filmjének magyar maturandusai. Pedig őket valóban megfélemlítik. Nem igazi lázadás ez, de több a semminél. A főszereplő fiú (Sándor Soma) is érettebben cselekszik, mint a Magyarázat mindenre sodródó gimnazistája. Az Elfogy a levegő komorabb, tragikusabb, mint a hasonló magyarországi történet – ám, vele ellentétben, halvány reménysugár ragyogja be. 

(Mellékszereplők, magyar film. Rendező: Sopsits Árpád)

Higgadt, kiérlelt munka a hosszú szünet után megszólaló rendező új alkotása. Körülbelül akkora összegből készült, amennyi a milliárdos presztízsprodukciók büfészámlája. Ideje hozzá szoknunk, hogy már csak a margón, gerillamódszerekkel forognak értékes filmek – hol csurran nekik némi adófillér, hol nem. Csak az utóbbi hónapok terméséből így készült a Magyarázatok mindenre, az Elfogy a levegő, az Éger – és most Sopsits műve.

(Vérvörös égbolt. Rendező: Christian Petzold. A tanári szoba. Rendező: Ilker Çatak. Szemrevaló Filmfesztivál, Budapest, Pécs, Szeged, Debrecen, Veszprém, okt. 5–15.)

Petzoldnál bő nemzedékkel fiatalabb Ilker Çatak, az év német filmjének megszavazott, Oscarra nevezett A tanári szoba rendezője. A történet mintha két hasonló témájú új magyar film, az Elfogy a levegő és – részben – a Magyarázat mindenre nyugat-európai verziója lenne. Legutóbb e helyütt Reisz Gábor filmje kapcsán arról értekeztünk, hogy kultúránkban – térségünkben mindenképp – a pedagógus válik az újabb kori boszorkányperek áldozatává. Érdekes összehasonlítani, hogyan zajlik ugyanez a mienknél toleránsabb társadalomban, demokratikus viszonyok között.

(Magyarázat mindenre. Magyar–szlovák film. Rendező: Reisz Gábor.)

Ismerős dramaturgiai séma ez, a boszorkányüldözés mai ká-európai változata. Az utóbbi években a román film volt erős ilyenekben: Radu Jude lidérces remekműve, a Zűrös kettyintés, vagy pornó a diliházban, távolabbról Cristian Mungiu két filmje, az Érettségi és az R.M.N., s egy bemutatás előtt álló remek elsőfilmes munka, Moldovai Katalin (történetesen Erdélyben forgott) Elfogy a levegője. Reisz harmadik játékfilmjében ez válik a meghatározó történetszállá, amelyet egyre halványabban sző át a felnövéstörténet, hogy aztán a lendületes fináléban helyre billenjen a dramaturgiai egyensúly.

(Cinefest Nemzetközi Filmfesztivál. Miskolc, szept. 1–9.)

A rendkívül jó szemmel és ízléssel válogatott programban nem csak Cannes több fontos premierje volt látható, beleértve az Arany Pálmával díjazott Egy zuhanás anatómiáját, hanem – szinkronban a velencei bemutatóval – Yorgos Lanthimostól a Szegény párák, továbbá egy fontos, izgalmas friss magyar munka, a Reisz Gábor rendezte Magyarázat mindenre. Ha Fassbinder felosztását vesszük alapul, akkor a görög rendező hazai közreműködéssel, Budapesten forgott műve az ellenkező póluson helyezkedik el, mint Wenders és Kaurismäki minimalista remeklései.