Endrey-Nagy Ágoston

Összetartó prózák: Átmegyünk a presszóba
Emberi sorsok a boroshordótól a presszóasztalig.
Pálinkaszag, gyereknevelés, és persze a végén valaki mindig fizeti a számlát.

Zárunk. Lecsapjuk a villanyt, elhallgatnak a visongó, csivitelő, kényszermozgó áruk. Átmegyünk a presszóba egy sörre. Egy óra alatt felhígulnak a munkahelyi témák, előkerülnek a magánéleti bajok. Andi már a harmadik meddőségi kezelését kezdi meg. És az ilyenek, kúszik vissza Hanna né, az ilyen vénasszonyok meg úgy basznak, mint a nyulak. Egzisztencia, mentális egészség, minden nélkül, nem azt mondom, harminc vagyok, és eladó, de azért a férjem mérnök, szóval egy gyereket legalább tisztességesen fel tudnánk nevelni, de hát őszintén, sokkal jobb sorsa lenne.

Tovább

Végighevert a deszkapadon, kinyújtott bal és felhúzott jobb lábbal, antik, pátoszos lazasággal, ami röhejes lett volna, ha nem egy albán olajligetben történik. Eszébe jutott, hogy kereshetne cigit, belehelyezkedhetne egészen ebbe a mediterrán pózba, ahol semmi nem történik, mint egy ezredfordulós romkom záró képsoraiban. Edina leült mellé, arrébb tolta kinyújtott lábát. Na – tolta hátra Áron a truckersapkáját. Hm?  – nézett rá Edina.

Tovább

Tovább

Tovább

Közelről látta gondolatban, ahogy végigcsúszik fogsorán a borotva, aztán végre kirázta a hideg, fogkrémet nyomott a fogkefére. Átesik ezen minden reggel, a borzongás józanítja ki. Amikor borult égre kel, és félsötét a szoba, különösen szüksége van erre; a nap a nappal indul, a keserves láthatóság óráihoz fény kell, a homályban még félúton van álmai és nappalai között. Most az éjjeli vihar maradékai nehézkedtek az égen, sokáig tartott belerázódni. Reggelinél néha megcsikorgatta fogát, egymásnak szorította alsó és felső fogsorát, aztán lesietett a trolihoz, a gesztenyefák fehér fürtjei csapzottan lógtak, levert virágokon taposott végig a megállóba menet.

Tovább
Élet és Irodalom 2026