Sokakkal ellentétben én úgy gondolom, hogy Cameron nem a népszavazás megtartásával hibázott. Elvileg az jó lépés volt. Egy jól működő demokráciában nem lehet egy vezetőt elítélni azért, mert olyan nemzeti (és nemzetközi) horderejű kérdésben, mint az EU-hoz való tartozás, arra kéri a népét, hogy mondjon véleményt és döntsön.

Az utóbbi időben Magyarországnak nincs jó sajtója Amerikában. Például a liberális beállítottságú The Washington Post nem régen Orbán Viktor Európa Donald Trumpja lett címmel rokonlelkeknek ábrázolja a két politikust, hosszasan boncolgatva a programjaik közötti hasonlóságot az illegális bevándorlás korlátozásában, a muszlimok elleni fellépésben, a Vlagyimir Putyinhoz való viszonyban és a tekintélyuralmi hajlamokban.

Nem újdonság az amerikai politikában az outsiderek tiszavirág életű tündöklése a választási kampányok nyitó szakaszában. Pat Buchanan republikánus politikai „izgató” 1996-ban „vasvillás lázadást” hirdetve megnyerte ugyan a New Hampshire-i előválasztást, de két hónappal később már padlót fogott. Sikeresebb volt 1992-ben Ross Perot, aki független indulóként – bár lényegében republikánus platformon – 19 százalékot ért el az elnökválasztáson, amivel a demokrata Bill Clinton elnökcsinálója lett az „első” Bush ellenében a republikánus szavazatok alapos megosztásával.