Tematikus próza-összeállítás – Az utolsó ülés
Elment a nemzeti ünnep, elmúlt a nyár, jönnek a hétköznapok.
Az e heti prózarovatban Magyarország alulnézetből. Hajnali utak, iskolakezdés, munka után haza.
Utazások az életünkben.

Egyetlen lendülettel és nem szűnő idegességgel ért a Jászai Mari téri zebrához, ahol felindultsága közepette újfent megállapította: nem jó ez így, mármint hogy kidagadt verőerek ostoba csatáivá lényegülnek a közéletről szóló beszélgetések, továbbá régen minden jobb volt. (Nem, nem volt jobb.) Persze az sem ideális, mondta tovább rendíthetetlenül magának, hogy amikor nem ez a kiabálás van, akkor meg önfelkent emberek elemeznek dagályosan a tévében, minden mondatba beletéve a nar­ra­tíva és a keretezés szót, mintha ezen múlna állításuk sikeressége.

Legyünk becsületesek, fiúk: a Népszabadság megszüntetése afféle könyvégetés, s jellemző a hatalmi szürkeállomány állapotára, hogy egyedül Szőcs Géza miniszterelnöki tanácsadó összegzett az ügyről viszonylag értőn. „A Népszabadság bezárását rendkívüli csapásnak érzem a magyar sajtószabadságra nézve” – mondta, de még mielőtt meghatódtam volna, eszembe jutott az a sok szép és jó, ami hat év alatt végbement a Szőcs által tanácsadott területen és a kultúra tágabb értelemben vett terein.