Kötelékek
A nászutas lakosztály hangszigetelése nem segít, a zúgás markolássza az agyam. Egy órája vagyok ébren, és Rékának már kétszer sikerült felcsesznie. Először azzal, hogy úgy gondolta, kurvázni voltam. Tegnap a bárban túlnyomtam magam, semmi sem történt, de reggel női parfümöt érzett rajtam, meg állítólag rúzsfoltos volt a pólóm. Hiába mondtam, hogy dobja ki, ő akkor is mosni akart. Ez volt a második. Persze nem állt neki kézzel kigyúrni a ruhát, csak eljátszotta a sértődöttet.
Odakint az üvegfalon túli világ a lemenő naptól aranybevonatot kap. Súlyos máz telepszik a széles korlátra, a terasz csúszásgátló csempéire, a két napozóágyra és a feszített víztükörre a panorámamedencében, aminek egyik vége tíz emelet magasan a város fölé hajol.
Fénytörés
1979, otthon, ötévesen
A múlt jelenetei megragadtak a meszelt falak között. Nekem akkor nagynak tűnt, később a valóság háromszor négy méterre zsugorította a régi konyhánkat. Szinte egész nap itt vagyunk anyuékkal, csak estére megyünk át a másik, különálló vályogfalas házba, ahol a hálószoba van a kályhával. Apuéknak a kert a legfontosabb, az pedig óriási, rengeteg barackfával, ásnivalóval, szőlősorokkal, délutáni és hétvégi munkával, amiből csak aprópénz a haszon.


