► Elhangzott március 22-én Balatonfüreden a Vaszary Galériában, Orosz István kiállításának megnyitóján. Az Illúzió és szatíra című tárlat június 22-ig látogatható. Lapszámunk képeit a tárlat anyagából válogattuk.

Különleges világnap. A kerióti játszani akar velünk. Magdika majd megőrül az örömtől. A farkától az orra hegyéig csupa boldogság. Mit tud ez a kerióti, amit én nem? Egyszer és mindenkorra bele kell törődnöm, hogy Magdika szívében ketten lakunk, és az enyém a kényelmetlenebb hely. Külső szoba. Lábtörlő. Nem tetszik valami, Tihamér? Örülj, hogy egyáltalán helyed van Magdika szívében. Azonkívül a társbérletnél is vannak kellemetlenebb felállások. Csak azt ne remélje ez a bütykös lábú hólyag, ez a kerióti, hogy engem is elszédít, hogy engem is az ujja köré csavar. Persze én is játszottam vele, de kizárólag Magdika kedvéért. Magamtól elnyújtóztam volna az árnyékban, és tőlem aztán füttyöghetett volna ez a nagyokos.

A Hosszú Karú magányosan ült egy fatönkön. Senki nem volt körülötte. Magába merült, senkit nem is akart látni. Én azért mégis tettem egy próbát. Lehasaltam egylépésnyire tőle a porba, hogy ne zavarjam. Éreztem, hogy örül neki, bár az arcát nem láttam. Nem küldött el. Fogalmam sincs, meddig őriztem így némán. Közben sok minden lepörgött előttem, amit az elmúlt időkben átéltünk, és nagyon megsajnáltam a Hosszú Karút. Rájöttem, hogy elegem van a fiúkból. Mennyire elege lehet belőlük neki. Aztán azt kérdeztem magamtól: rendben van, ők kibírhatatlanok, kibírhatatlan ez a díszes társaság, de milyen vagyok én? Mi vagy te, Tihamér? És rögtön jött a válasz. Koszos bolhatenyészet vagy. Ragacsos szőrgolyó.