► Márton László: Két bors ökröcske. Kalligram Kiadó, Budapest,  2025, 240 oldal, 4500 Ft

Már a könyv fülszövege előrevetíti Márton bravúros elbeszélésköte­té­nek kötődését a párhuzamos életrajzírás plutarkhoszi hagyományához.  Ami miatt azonban ez a könyv kiemelkedő, az az, hogy ennél, a párhuzamosságnál jóval tovább megy. Akár a felsőbb szintű matematikában: megmutatja, hogy ezek a párhuzamosok a végtelenben össze is érnek. Sőt, a könyv igazi – hogy úgy mondjam – okossága az, ahogy rávilágít a tényre: az egyes életek összefüggései valójában élettörténetek összefüggései, amelyeket mi magunk hozunk létre, amikor értelmezzük, olvassuk, meséljük őket. Az élet ennyiben egyfajta textus, szöveg, sőt szövet. Egymást átszövő minták, alakzatok (azaz nyelvi konstrukciók) dinamikus rendszere.

► Hans-Henning Paetzke: Áb­rán­dok. Fordította Muth Ágota Gizella. Iro­dal­mi Jelen Könyvek, Budapest, 2025, 293 oldal, 4500 Ft

Az Ábrándok önéletrajzi és fiktív mű egyszerre, amely a rendszerváltás idején élő német értelmiségi, az elbeszélő szerelmi, erkölcsi és egzisztenciális kihívásainak, csatáinak története. A főhős – fordító és író – házassága széthullása közben megismeri Teresát, egy lengyel nőt, akiben új élet lehetőségét látja meg. A regény 1989 őszén, a politikai átalakulások időszakában játszódik, a történelmi változásokkal egy időben a személyes világ összeomlásának történetét is megjelenítve. A levelezésekből, naplóbejegyzésekből és visszaemlékezésekből kibontakozó, puzzle-szerűen összeálló szerelmi történet két ember összetört, felbolydult életének és az új élet keresésének, esélyének történetévé válik.

► Traian Pop Traian: Hamuszerda. Fordította Böszörményi Zoltán. Irodalmi Jelen Kiadó, Budapest, 2024, 152 oldal, 2900 Ft
► Traian Pop Traian: Ökörszem. Fordította Pethő Lorand. AB-ART Kiadó, Budapest, 2024, 88 oldal, 2990 Ft

A két kötet egymáshoz igen közel eső (részben egymást átfedő) években íródott szövegeket tartalmaz. A Hamuszerda 1998–2000 közötti szövegeket gyűjt egybe, az Ökörszem pedig az 1999–2002 közötti időszakot öleli fel. Ehhez képest igen érdekes és kimondottan termékenynek tűnő kérdéseket eredményezhet a felismerés: poétikailag egymástól igen távol eső szövegekkel találkozhatunk a két kötetben, azonban így, együtt mutatják meg Pop Traian lírájának komplexitását: az Ökörszem inkább a vizualitás (szem), a Hamuszerda pedig inkább az emlékezet (németül ’Erinnerung’, szó szerint: ’belsővé tétel’), azaz inkább a belső fül költészete.

Amiről nem tehetsz, nem kell szégyellni. Így lettem tanítva, nevelve, mindegy. És most mégis, nem érzek semmi mást, sem félelmet, sem haragot, csak szégyent. Szégyellem a betegséget. Szégyellem, hogy elromlottam, szégyellem, hogy nem ez vagy az romlott el bennem, hanem a minden, pontosabban az, amitől függően a minden van vagy nincs. Hogy kukacos lettem. Az ilyet, ha gyümölcs, az ember nem eszi, ott sem eszi, ahol nincs a kukac. Ráadásul az egészben nincsen semmi grandiózus, semmi drámai. Nem halálos. Nem most az. A helyzet úgy áll, hogy nem lehet nem lenni. Akárhogyan, de valaminek lennem kell, még akkor is, ha alig ismerem azt, ami maradt. Mondanám csöndesen, belőlem. Lehetne kicsit könnyebb.

Nagy vagy Báró, ahogy állsz a fényben, kiáltotta át valaki a tér túloldaláról, a Báró pedig látta magát, ahogy áll a fényben, és azt gondolta, igen, talán valóban nagy vagyok, ahogy állok itt, ahogy támaszkodom a napsütésben. Ki is húzta magát azonnal, hogy egész biztosan megfeleljen az átkiabált dicséretnek, és így, egyenes háttal, kezét a combja mellé leengedve fújta ki a füstöt a térre. A déli hőségben most csak a Báró támasztja a sárga oszlopot a Gesztenyefa presszó előtt, keményen tűz a nap, a Kendét be is húzták hátra a kisterembe, nehogy már beköpjék a legyek, korán elgyöngült a vegyes gyümölcstől. A Gesztenyefához, hivatalos nevén presszó, becézve Gesztenye, három lépcső vezet fel, akár egy szökkenéssel is meg lehet oldani, amikor megy az ember, kifelé viszont már tud bonyodalmakat okozni. A lépcsők tetején a bejárat, mellette apró terasz, ott az oszlop, amit a Báró támaszt most, ez nagy szokása egyébként is, amikor rákérdeznek, miért nem ül le, azt szokta válaszolni, hogy őrzi a kocsmát, el ne lopják. Tudta mindenki, hogy miből él a Báró, lopások, betörések satöbbi, most sem rég’ engedték ki Kalocsáról, mondják is neki mindig, hogy akkor vigyázzon nagyon arra az oszlopra.