Kezdetben nyereg nélkül ülték meg a lovat; így a testek közvetlenül érintkeztek, és érzékelték egymás rezdüléseit. De még nyereg használata esetén is rendkívül bensőséges ez a kapcsolat. Aki lovagolt már, annak ez nyilvánvaló; az állatra nemcsak az ember súlya hat, hanem a legkisebb rezdülései is. És a lovas sem pusztán csak az állat mozgását érzékeli. Ez a kapcsolat a vágta során tapasztalható meg a maga teljességében. Ez az első olyan sebesség, amire az ember önerejéből nem képes. Virilio ennek kapcsán az utas metempsychosisáról, lélekvándorlásáról ír. Ami ugyan túlzás, de kétségtelen, hogy nem pusztán az állat és az ember testének összehangolódása megy végbe; pszichoszomatikus történés jár vele.

Az ember, a „e furcsa gép” metaforája gyakori eleme Borbély Szilárd gondolkodásának és költészetének. Alapját képezi A Testhez című 2010-es kötetének, melynek a furcsa gép fogalma is alapeleme. Jelentése a könyv tragikus élettörténeteinek sorába ágyazva erősen eltérő árnyalatokban jelenik meg, az elidegenített, tárgyiasított intézményi nyelvhasználattól az érzelmektől áthatott beszélők hangján át a metsző iróniáig.

A testnek mint gépnek a szóképe már korábbi köteteiben is jelen van: „A test a gép, amely halad.” (A kerékpárhoz, Mint. minden. alkalom, Jelenkor, Pécs, 1995.) Ahogy a test mechanikus értelmezési mintázata is felbukkan: „Az anyag szétoldja a tudatot. (...) Ahol a szív spirálja elernyed. / Óramű. Kioldószerkezet.” (Az utcák néha, mint a méreg. Ami helyet, Jelenkor, 1999.)

Az arcképek tömege és növekedése nemcsak az arcok érzékelésére nézve van hatással, hanem az értékelésére is. Ha valamiből egyre több van, és egyre könnyebben elérhető, az veszít az értékéből. Az arcképek tömegessé válása esetében is ez megy végbe: „a tömegmédiák dömpingáruként kínálják minden portré motívumát, az arcot, így nagyon olcsón lehet hozzájutni.” – állapítja meg Hans Belting az arc történetéről szóló könyvében. A jelenségre először Walter Benjamin reflektált: a korai fotográfiák kapcsán arról ír, hogy „az emberi arcot valamilyen hallgatás övezte, s ebben pihent meg a tekintet.”

Az utóbbi évtizedekben számos tanulmány foglalkozott a gondolkodását ért kelet-ázsiai hatásokkal. Heidegger kétségkívül ismert – főként a korabeli új fordításoknak köszönhetően – kínai és japán írásokat, voltak japán kollégái és tanítványai. Ebből azonban korántsem következik, hogy gondolkodása maradéktalanul kompatibilis volna a tao vagy zen klasszikusaival. Hasonlóságokat persze lehet lelni; mint ahogy Meister Eckhart esetében is kimutathatók a buddhizmushoz hasonló gondolatok – anélkül, hogy valaha értesült volna Buddha tanairól.

Balogh B. Mártonnak, Árkádiába

Az ember természeti adottságait meghaladva vált emberré: maga kezdte formálni környezetét, s vele magát. Eszközöket talált vagy alakított ki: tetőt emelt hajléka fölé, falakat húzott hálóhelye köré, síremléket állított halottainak. Emberlétünk ugyanis, a közkeletű elképzeléssel ellentétben, nem pusztán az eszközhasználatnak köszönhető; erre az állatvilágban is számos példa van. Az ember eredendő, az állati léten túlmenő képességéről szóló munkájában Hans Jonas meggyőzően érvel amellett, hogy az eszközhasználat mellett döntő jelentősége volt a képalkotásnak és a síremlékállításnak is.