► Grecsó Krisztián verseskötete önsegítő könyv. Persze nem a bulváros, közhelypattogtató, hanem a lehető legirodalmibb értelemben.

Az öndefiniálás egy ideig megúszható. Amíg nem leszünk szülők. Akkor hívatlanul is betoppannak a kínos kérdések: mit vigyek tovább a szüleim neveléséből, és mit ne? Milyen sérüléseket okoztak nekem, és azokat hogyan nem adom tovább a gyerekemnek? Tudok úgy szeretetet adni, ha magam is elismerésre, szeretetre vágyom?

Optimális esetben középkorúan alapítunk családot. Bár minden életkorban teszünk fel kérdéseket, de mintha harminc-, negyvenéves korunkra jutnánk el oda, hogy már nem a világot, hanem önmagunkat próbáljuk – jobb esetben kezdjük – megérteni.

► Vay Blanka: Összekapaszkodva zu­hanni. Európa Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2025, 196 oldal, 4699 Ft

A halál másik arca a szeretteink elvesztése. Ez főleg kutyás tárcákban jelenik meg, amelyek idővel mozaikszerűen néhány nagyobb történetté állnak össze. Közülük is a legkülönlegesebb a plüsskutya, Raszputyin és gazdája története. A groteszk mellett a mélységes empátia, gyöngédség is megjelenik, ahogy a plüsskutya gyógyszer-túladagolásban haldokló gazdájára vigyáz.

Szandra munka után még haza tudott ugrani. Molly, a macskája dorombolva dörgölőzött a lábához. Ahogy futólag megcirógatta, karján megcsörrent a spirálszerű réz karkötő. Ennél többre most nem ér rá. Mintha elszorították volna a vérkeringést a felsőtestében.

Sietve csábosba vágta magát. Áttörölte magát nedves törlőkendővel, újra befújta dezodorral és a rózsaillatú Diorral. A kedvencével. Ezt a különleges randikra tartogatta. Felkapta az előre kikészített krémszínű blúzt. Ezt is szerette. A legutóbbi turkáló körútján találta. Szerencsére nem feszült a testére. Redői finoman takarták vastag derekát.

► Tóth Marcsi: Erdő van idebenn. Magvető Kiadó, Budapest, 2025, 224 oldal, 5499 Ft

A novellaciklust nemcsak a helyszín tartja össze, hanem a többiek fölé helyezett néhány főhős, mindenekelőtt Mara; az eredetileg városi – a kudarcos munkából és családtól elmenekült – anya, és lánya: Kismara, aki csak látogatóba jár le, azt is egyre ritkábban, mert nem bírja látni a falusi kilátástalanságba szürkülő anyját.

– Szia Marcus! – Marci anyja, mint mindig, gyöngéd örömmel húzza el az i-t. Lehajol az ágyban fekvő fiúhoz, megöleli, megpuszilja. – Na, mit hoztam neked? Kitalálod?
Marci kelletlenül vonogatja a vállát. Lennének ötletei, de azt úgy se kaphatja meg, amit akar, a többi meg mindegy. De az anyja erősködik. Kedvetlenül, motyogva tesz pár udvarias kísérletet. Sikertelenül. Anyja együttérzően sóhajt, és túljátszott lelkesedéssel közli: három Danettet.
Marci elhúzza a száját. Nagy ügy. Habár anyu ritkán vesz ilyesmit, mert ennél fontosabbra kell a pénz, különben se egyen annyi édességet, tönkreteszi a fogait. Ezért gyorsan hálás hangnembe modulál.

Tücsök, két válás után, nem igazán érezte át Hangya bánatát, de La Fontaine meséjét ismerte. Csiklandozta a sors csavarja, meg emlékezett a COVID-os időkre is, akkor ő volt hasonló helyzetben. Míg utazhatott, ilyen-olyan produkciókkal zenélhetett, és a közönség tapsolt, nem érezte, milyen iszonyatosan egyedül van. Nem úgy a karanténban. Miután életében először úgy istenigazából kialudta magát, hirtelen semmi dolga nem akadt. Gyakoroljon? Minek? Ki tudja, mikor lesz koncert. Mást meg sosem csinált. Régi nagy koncertek, szerelmek végtelenre állított lejátszási listájával próbálta távol tartani magától a süket magányt, de ez is kevés lett volna, ha nincs Hangya és az online iszogatásaik, meg Hangyané főztje, amiből hetente egyszer-kétszer letettek neki egy adagot az ajtaja elé.

Muskátli és Hokedli birkóztak. Hokedli hirtelen felpattant és hosszú lábain elinalt. Muskátli utána. A fogócskába Derelye is beszállt. Hokedli színlelte még kicsit a menekülést. Aztán hagyta, hogy ismét a földre teperjék. Gazdáik beszélgetve, jókedvűen figyelték őket. A fogócska következő körébe Derelye gazdája is beállt. Derelyét próbálta pórázvégre kapni. Ideje hazamenni. Már egy órája kinn vannak. Neki meg hosszú napja volt. Sikerült elkapnia, hazamentek. Hokedli átpártolt egy pincsihez a kutyafuttató túloldalán. Muskátli a játéktól izgatottan visszament Sacihoz, a gazdájához. Nyikorogva nyílt a rácsos ajtó, egy srác és a skót juhásza jött. Saci két éve járt ide, szinte mindenkit ismert névről vagy kutyanévről. Őket nem. A skótjuhász-kölyök odarohant Muskátlihoz, ismerkedés: kíváncsi fenékszaglászás. Saciéknál is, fenékszaglászás nélkül. A srác egyidős lehetett Sacival, huszonkettő, huszonhárom, középmagas, cingár, széles vállú. A zakó úgy lógott rajta, mintha benne felejtette volna a vállfát. Mosolyogva, felcsillanó kíváncsisággal nézte hol Sacit, hol Muskátlit. Nyugodt léptekkel jött, ahogy Saciékhoz ért, lehajolt és megsimogatta Muskátlit.

– Milyen szép Yorki. Hogy hívják?

Marci dühében többször beleverte a fejét a Zig-Zag jazz-pub falába. Képzeletben. Pár napra jött a nővéréhez Berlinbe, és nem számított rá, hogy egy jam sessionbe csöppen.

– A fene egye meg! Pont ilyenkor nincs nálam hangszer! Pedig a nővérem lakótársától elkérhettem volna a gitárját. Ott porosodik a szobájában.

A fiú hallgatta a kedvcsináló alkalmi zenekar blues, illetve funky örökzöldjeit, és az jutott az eszébe, pár éve még egyet sem ismert volna fel. De a zeneiskolájában kikupálták.

– Ki az: nem ismeri Hendrixet, a Led Zeppelint és James Brownt, mégis zenésznek nevezi magát? A DJ.

Péter közel járt a műszak végéhez és ahhoz, hogy a pultra dőlve elaludjon. A pokolba kívánta a tizenkétórázásokat, többször indítványozott már petíciót, tüntetést a szakszervezetnél, de mindig elintézték annyival: felsőbb döntés, nem tehetnek semmit.

Pörgésre vágysz? Szeretsz emberekkel foglalkozni? Mindened a problémamegoldás? Jó a kommunikációs képességed? Itt a helyed! Jó fizetés, fiatalos csapat, mennyei munka! – morogta Péter azt a hirdetés­szöveget, ami alapján annak idején soul resources lett.

Eleinte élvezte is. Szeretett segíteni az embereknek, értelmezni a csavaros jogi nyelvet. Érdekes jellemfejlődéseket látott, és ha kérték, szívesen adott tanácsot. Ám mostanra elege lett.