Az ivóvíz hiánya miatt máris százmilliók szomjaznak. A hazai sajtó alig említette, mekkora szerepet játszott a szíriai menekülthullám elindulásában az éghajlatváltozás, az egyre gyakoribbá váló aszályok, amelyeket részben a rossz, voluntarista gazdaságpolitikai döntések is okoztak.

A magyar Alkotmánybíróság 1994-ben született döntése értelmében anyagi okokra hivatkozva egyetlen kormány sem hagyhatja figyelmen kívül az érvényben lévő környezetvédelmi törvényeket. A testület szerint a természetvédelemben nem létezhet időleges visszalépés, addig kell védeni, amíg van mit megóvni. Ezt az elvet, a visszalépés tilalmát veszi semmibe az Orbán-kormány, amikor – az előző Orbán-kabinet környezetvédelmi államtitkára, Illés Zoltán nyilatkozatai szerint is – felszámolja Magyarország környezetvédelmi intézményrendszerét. Ma már nincs a környezetvédelemnek érdemi képviselete a kormányban, ráadásul felszámolták az első- és másodfokú természetvédelmi hatóságokat is. Bár az előző kormányzati ciklusban elfogadott Alaptörvény is kimondja, hogy a jövő nemzedékek érdekében az ország erőforrásait, természetvédelmi területeit, a biológiai sokféleséget, az ivóvizet, a termőföldet és a levegő tisztaságát meg kell őrizni, az ennek érvényre juttatásához szükséges jogosítványokat megszüntette a kétharmados többség. Ezért is távozott hivatalából 2012-ben, az Alaptörvény elfogadása után a világ első „zöldombudsmanja”. Fülöp Sándor, aki ma a természetvédelemmel foglalkozó EMLA Egyesület jogi képviselője, nemrég személyesen is megismerkedett a Kormányzati Ellenőrző Hivatal civil szervezetek ellen vizsgálódó embereivel.

A magyar futball a következő évtizedekben nem képes megújulni, talán még meg sem született az a generáció, amelyik igazán komoly eredményeket érhet el. Ugyanis a világszínvonalúnak kikiáltott – az utánpótlás kinevelését ígérő – futballakadémiákról nemrég kiderült, hogy vezetésükből hiányzik a szakmai koncepció, az intézményekben az edzéscélok ritkán világosak, bevételeik és kiadásaik átláthatatlanok; ráadásul a fiatalok épp annyira eredménytelenek a nemzetközi versenyeken, mint a felnőtt játékosok. A hazai futballklubok megállíthatatlanul a csőd felé tartanak, a legtöbb valójában már tönkre is ment. A működést drága hitelekből és bújtatott állami támogatásokból tartják fenn. Az alacsony színvonalú játék következtében drámai módon zuhan a nézőszám, néhol már csak pár tucat érdeklődő figyeli a játékot. Eközben a kormány százmilliárdokért újjáépíti a teljes stadionrendszert. Ha lesz stadion, lesz foci?

Csak nyolc éve zajlottak azok az események, amelyeknek egyébként – a CNN riportjai révén – a világ is szemtanúja lehetett: az úgynevezett őszödi beszéd egyes részleteinek nyilvánosságra kerülése után, miközben a Kossuth téren tízezres, a miniszterelnök távozását követelő tüntetéssorozat, többhetes táborozásba átcsapó demonstráció kezdődött, a demonstrálók egy csoportja – vasrudakkal, üvegpalackokkal és egyéb súlyos tárgyakkal, valamint a térről feltépett utcakövekkel felfegyverkezve – megostromolta a Magyar Televízió székházát. Az ostrom során, amely hajnalig tartott, a bejárat védelmére odarendelt, egyébként felkészületlen és tehetetlen rendőrök ütlegelése mellett jutott ideje a résztvevőknek arra – közöttük számos futballhuligánként ismert személynek –, hogy felborogassák és felgyújtsák a székház előtt parkoló autókat, mielőtt a bejárat vasrácsait szétfeszítve benyomultak az épületbe. És ezzel az utcai randalírozás nem is ért véget, a budapesti éjszakában még napokig tartott a kergetőzés a „demonstrálók”, az autókat felborogató, kukákat gyújtogató, árpádsávos zászlóba burkolózó, arcukat többnyire eltakaró fiatalok és a rendőrök között. Mind­eközben – egészen október 23-ig, amikor a rendőrség felszámolta a demonstrációt – a szép kora őszi időben a Kossuth téren is zajlott az élet: volt, aki halállistát készített, volt, aki gulyáslevest, és persze mozgóvécé is üzemelt az ott tartós táborozásra berendezkedett demonstrálók szolgálatára. Esténként pedig, naponta tartott nagygyűléseiken a Fidesz vezető politikusai szólították fel gyújtó hangú beszédekben a Gyurcsány-kormányt a távozásra.

A magyar rendőrség képtelen maradéktalanul ellátni feladatait. Emiatt a bűncselekmények áldozatai, a multinacionális cégek, a hazai bankok és nagyvállalatok vezetői és a magánszemélyek közül egyre többen keresik fel a maszek biztonsági cégeket, mert azt tapasztalják, hogy a magyar rendőrség passzív, eredménytelen és érdektelen a nyomozásban. Ha a feljelentések hatására megindítják is a vizsgálatot, a nagy összegű csalások sértettjeinek legtöbbször esélyük sincs arra, hogy elvesztett, elcsalt, ellopott vagyonukat visszakapják. Ugyanis az ügyek felderítésére, a tulajdon visszaszerzésére nincs energiája a nyomozóhatóságnak. Ezt mondja Borai Ákos rendőrezredes, aki a rendszerváltás után tíz évig a Belügyminisztérium rendvédelmi, illetve jogi főosztályát vezette, és irányította a magyar maffiaellenes törvény, valamint az emberkereskedelemről és áldozatvédelemről szóló jogszabály kodifikációját is. 

Ha az ország komoly összeget költene a szegénységben élők, köztük a romák taníttatására, akkor abból az államnak tekintélyes haszna származna. A társadalmi kísérletre akadémiai kutatók tettek javaslatot 2006-ban, kimutatva, hogy bár kétségtelenül sok közpénzt kellene befektetni, a várható jövedelem fedezetet nyújthatna a kiadásokra, és a lépéssel százezrek számára biztosítható lenne a minőségi élet, miközben fenntarthatóvá válna a társadalmi béke.

Új társadalmi szerződést, benne az aktív generáció terheinek csökkentését, a nyugdíjasok újbóli szerepvállalását javasolja a Nyugdíj Kerek­asztal volt elnöke, aki szerint mielőbb meg kell mondani a fiataloknak és a mai harminc-negyven éveseknek, hogy az ország képtelen fenntartani a mai nyugdíjrendszert. A 65 éveseknek pedig ismét fel kellene vállalniuk bizonyos terheket, szélsőséges esetben akár a nyugdíjcsökkentést is, hogy gyerekeik ne kényszerüljenek kivándorolni, és unokáik is Magyarországon nőhessenek fel. Ha ugyanis mindez nem következik be, akkor az állami bevételek egyre nagyobb részét nyugdíjra, és nem az oktatás és egészségügy fejlesztésére költi a mindenkori kormány. A változást persze csak olyan politikusok tudják végrehajtani, akikben megbízik az ország. A Nyugdíj Kerekasztal volt elnökével, Holtzer Péterrel Kardos Ernő beszélgetett.

A hazai diploma minőségének értékét megőrizni hivatott Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) azért veszítheti el tagságát a brüsszeli székhelyű European Association for Quality Assurance in Higher Education (ENQA) nevű szervezetben, mert az új nemzeti felsőoktatási törvény elfogadása után megszűnt a magyar minőségbiztosítás anyagi biztonsága és szakmai függetlensége. Bár első reakciójában az Emberi Erőforrások Minisztériuma még tagadta, hogy a kormány megsértette az akkreditációs bizottság szuverenitását, de közleményében ennek némileg ellentmondva azt is jelezte: készen áll „az akkreditációs eljárások finomhangolására”. Az óvatos nyilatkozat magyarázata: ha a MAB a következő két évben nem kapja vissza a szabad működés lehetőségét, végleg kizárhatják az európai szervezetből.

A közvélemény-kutatók által megkérdezettek többsége már jó ideje úgy nyilatkozik, hogy Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok, és ezért kormányváltásra lenne szükség. Mégis, ugyanezen közvélemény-kutatások szerint, „ha most vasárnap lennének a választások”, újból a Fidesz győzne, akár kétharmaddal is. Kormányváltásra tehát – úgy tűnik – lenne igény, változásra mégsem lehet számítani. Eközben a szavazók minden korábbinál jelentősebb része „rejtőzködik”, nem árulja el, kire adná a voksát.

November elejéig kaptak haladékot a bankok a kormányfőtől és különböző kormányzati tisztviselőktől egy új, a bajban lévő devizahitelesek helyzetét rendezni hivatott mentőcsomag kidolgozására. Ezúttal a Bankszövetség válasza is szokatlanul kemény volt: erre a bankok egymagukban, a kormány érdemi közreműködése nélkül nem tudnak és nem is akarnak vállalkozni. Patai Mihály elnök ehhez még hozzátette: tizenkétmilliárd svájci frank átváltása még Svájcnak is nehézséget jelentene.

A magyar társadalom 2010-ben el akarta hinni a Fidesz ígéreteit: hogy „két hét alatt rend lesz”, hogy érezhetően javul a közbiztonság, hogy többé nem lesz korrupció és hatalmi visszaélés, hogy Orbán végre rendet és nyugalmat teremt ebben a sokak számára a rendszerváltás óta kiszámíthatatlan és áttekinthetetlen világban. Ez az „autoritásszomjúság”, amelyre a Fidesz rá is játszott, hívta elő a magyar társadalomban a rendpártiságot, az erős állam óhajtását – ekként magyarázza Hosszú menetelés című társadalom-lélektani vázlatában Pataki Ferenc, miért és hogyan nyerte el valódi program nélkül a most kormányzó erő a választók több mint felének támogatását, egyúttal a parlamenti mandátumok kétharmadát, s miért őrzi szinte változatlanul népszerűségét.