Emlék-más
► Nagy Hajnal Csilla: Polipfarm. FISZ, Budapest, 2025, 129 oldal, 3000 Ft
Képzeljük el, hogy egy nap arra ébredünk, nem tudjuk, kik vagyunk. Idegen embereket, ismeretlen helyszíneket és soha át nem élt eseményeket pontosan fel tudunk idézni, miközben szeretteinkből – vagy az azoknak hitt emberekből – csupán néhány halvány vízió maradt. Önmagunkról alkotott képünk esetlegessé válik, minden attól függ, melyik emléknek vagy emlékcsonknak hiszünk. Egy idő után pedig nem is marad „én”, csupán egy többé-kevésbé izolált, a felismerhetetlenségig eltorzult világban kallódó szellemi roncs.
Út a nihil felé
► Szerényi Szabolcs: Ürességterápia. FISZ, Budapest, 2025, 102 oldal, 3000 Ft
A kötet első, Test című ciklusában figyelhetőek meg leginkább a Szerényi novelláira is jellemző morbid megoldások. Erre a legkézenfekvőbb példa a Rügyezés című vers, amelyben a szerző az emberi testből kinövő és végül azt felemésztő növény képét eleveníti fel, ami központi témája a Cserje című novellájának is. Mindkét alkotás úgy fejeződik be, hogy a természet felülkerekedik az emberi testen, abból táplálkozva elburjánzik. A vers vége azonban túlmutat ezen: „a lombok szétterülnek, / erezetük áhítozva nyúlik a fény után, / miközben odafönt oszladozni / kezdenek a felhők”. Ezzel a lezárással a folyamat kiterjed, a növényvilág nem csupán az individuum, hanem az emberiség felett is diadalmaskodik.
Költői átmenetek
► Körösztös Gergő: Lágy szilánk. FISZ, Budapest, 2025, 68 oldal, 3000 Ft
Körösztös kreatívan játszik a poétika eszközeivel, láthatóan kimunkált és átgondolt a költészete. Ért a feszültségteremtéshez, és műveiben nincs üresjárat. Bár szabadversek izgalmas variációit alkotta meg, a klasszikus formák is inspirálták alkotásait. Például a Tavak, lovacskák és a Non onmis moriai, solum botulus című versekben a petrarcai szonett tiszteletre méltó szalonkabátját cseréli ki a kortárs költészet sportzakójára.


