► Závada Péter: Éngép. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2025, 116 oldal, 3499 Ft

A gépmetafora leplezi le, mennyire elhibázott a kötet gondolatisága. A beszélői hang megkettőzése a beszélői autoritás lebontását vagy legalábbis megkérdőjelezését ígéri, de mivel az, ami kettőnek látszik, valójában egy, ezért a gép a szerzői autoritásnak nem a kritikája, hanem a metaforája. (Ezt a művészet- és politikafilozófiai problémát a versek is megsejtik, de ahogy minden mással, nem tudnak mit kezdeni ezzel sem.)

► Oidipusz vagy Kreón? Térey Já­nos és Karsai György görög tra­gé­diafordításai. Gondolat Kiadó, Budapest, 2025, 344 oldal, 5000 Ft

Négy színmű új fordítása rejtőzik a szerencsétlen könyvcím mögött: két Szophoklész- (Trakhiszi nők, Oidipusz király) és két Euripidész-dráma (Mé­deia, Oresztész). Az utószóban a klasszika-filológus, színháztörténész Karsai beszámol a társszerzős munkamódszerről: ő jegyzetekkel ellátott nyersfordítást készített, amiből Térey írt drámai szöveget, folyamatos egyeztetés közben. A költő, aki e nagyszerű drámakötet megjelenését nem érhette meg, egy interjúban így beszélt a fordításról: „Olyan végeredményre törekedtem, hogy ha az a színész kezébe kerül, azonnal érthető legyen, és ne szoruljon magyarázatra (...) ezek nem elsősorban Térey-művek. Nem a szöveg bekebelezése a föladat, hanem annak átadása, átélhetővé tétele” (Szükséges fölösleg, Jelenkor Kiadó, 2023, 258–9.).

► Szaniszló Judit: A másik ember. Magvető Kiadó, Budapest, 2025, 192 oldal, 4499 Ft

Szaniszló írásművészetének irodalomtörténeti jelentőségét az adja, hogy nála a poétikai (nagyon komoly) játékok a posztmodern próza nyelvkritikai szkepszisre alapuló, gyakran hermetikus elitszövegekben megírt ideológiai indifferenciájával (Esterházy, Kukorelly, Garaczi) vitatkozva tűnnek fel; ezért utalnak sokszor szövegei posztmodern előtti művekre és szerzőkre (például a „falábú házmesterkislány”-nyal Örkényre): hogy onnan is inspirációt merítsenek a prózapoétika megújításához. Csak egy példa erre: a „talált tárgy”-poétika „beleírása” a közösségi média szövegvilágába nem egyszerűen a Mi mindent kell tudni villamosjegyének vagy Tandori talált tárgyainak adaptálása a mai mediális környezetbe, hanem azokéhoz hasonló politikai álláspont felvételét is jelenti – akár a szatírának öltöztetett allegorikus megszólalásra, akár a mellébeszélés vagy melléhallgatás gesztusára gondolunk. De Szaniszló még egyet csavar a dolgon, amikor a virtuális terekben kipróbált gyűjtő módszert át- vagy visszahelyezi a fizikai, közösségi térbe (és ennek is van politikai értelme): „talált tárgy” lehet minden véletlenül elhallott mondat, minden véletlenül megpillantott felirat, minden nyakatekert „hivatalos” szöveg.

Vaderna Gábor: Honnan és hová? Arany János és a nagyszalontai hagyomány. Reciti Kiadó, Budapest, 2020, 260 oldal, a BTK Irodalomtudományi Intézet ingyenesen letölthető kiadványa

A kiindulópont a nagyszalontai Arany János Múzeum 2017-ben felavatott új állandó kiállításának megalkotása, melynek a szerző volt a kurátora. A Honnan és hová? így a tárlat létrehozásának háttérdokumentumaként is olvasható: fejezeteinek beosztása is a múzeumnak helyet adó Csonka torony emeletein berendezett termek koncepcióját követi. (Egy helyen a szöveg magára is a „séta” szóval utal!) A bevezető, a kezdeti Arany-kultuszt tárgyaló, adatgazdag és a további olvasáshoz kedvet ébresztő első fejezet után Nagyszalonta saját önreprezentációs hagyományairól olvashatunk; arról, hogy a város története és önmagára vetett tekintete hogyan fonódott össze a kezdetektől Arany János kultuszával; és arról, hogy az új kiállítás hogyan írja bele magát tudatosan a hagyomány mindeme rétegeibe.

Gáspár‑Singer Anna: Valami kék. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 208 oldal, 2990 Ft

A publicisztikus ízű témafeldolgozást a legtöbb esetben meglehetősen szerencsétlen írói megoldások keretezik. Ezek közül kettő igen látványos. Az első a szerkezet, amely a kötetnek csaknem minden novelláját jellemzi: két-három bekezdésnyi in medias res bevezető után az előzmények elmondása következik, majd ez a lineárisan előrehaladó rész nagyjából a szöveg háromnegyedénél elér ahhoz a ponthoz a történetben, amellyel a szöveg az elején indult, és ezt követi a zárlat. Ez a szerkezet más pályakezdő novellistáktól is ismerős lehet, és amennyire frissnek és ötletesnek tűnik első találkozáskor, annyira hat kimódoltnak és untat harmadszor-negyedszer. A másik probléma a nyelvi megformálást és leginkább a szókincset illeti. A szövegekben megjelenő összes dologhoz társul legalább egy jelző, minden nagyon valamilyen, néha egészen redundáns módon: „tolakodó parfümszag”, „hangos kurjongatás”, „sírós hangon lamentált”, „pökhendi macsók”, „a rózsamintás dívány fölött fém aranyalma díszelgett cirkalmas arab betűkkel”.