Nagyapám ült a konyhaasztalnál, az ablak mellett, és pipázott. Egészen fehér volt a haja, ő maga túl a nyolcvanon. Frissen borotvált, pirospozsgás arccal ült ott, ki-kinézett a tömbházudvarra, és egész délutánokat elpöfékelt. A füst körülfonta a fejét, s a pöfékelés ritmusával olyan békebeli hangulatot teremtett, mintha kint nem is a nyolcvanas évek Romániája lett volna, hanem valami furcsa éden, amely kizárólag nekünk adatott meg.