Osztálytalálkozó
Nem sokkal azt a szeptember elejét megelőzően, amikor először volt osztálytalálkozójuk, létrehoztak egy online beszélgetőcsoportot, hogy ott tárgyalják meg a szervezéssel kapcsolatos ügyeket. Mindez négy éve, az általános iskolai ballagásuk utáni negyvenharmadik évben történt. A férfi még most is jól emlékezett az alföldi kertvendéglő hosszú faasztala mellett lebegő aranyszín héliumos lufik számjegyeire.
Aznap csak nyolcan találkoztak. Néhányan a csoportban tett ígéret ellenére sem jöttek el, volt, aki indok nélkül, volt, aki betegségre hivatkozva.
A gondozóház
Az édesanyja azon a héten háromszor esett el. Utoljára a szobájától néhány lépésre lévő mosdóba indult, ő követte, ám az asszony egyszer csak dőlni kezdett oldalra, akár egy darab fa, csupán lassítania sikerült a hetvenkilós test földre érkezését. Felemelni sem bírta egyedül, át kellett hívnia a szomszédot, hogy feltegyék az ágyra.
Aznap döntött úgy, hogy beviszi a gondozóházba. Hiába van itt vele akár a legkritikusabb pillanatokban is, egyedül már nem képes őt ellátni. Ha meg éppen nincs itt, és az asszony úgy esik el, hogy combnyaktörése lesz, akkor tényleg vége.
Ricsi
Alacsony, feltűnően vékony fiú. Ha nem tudnám, hány éves, negyedikesnek mondanám, ám a válaszaiból gyorsan kiderül, hogy koránál is érettebb. A fogai nagyon rosszak, a néhány első, ami látszik, gyakorlatilag nincs is, csak a helyén a szuvas, fekete csonk. Ricsi az óra során végig aktív, már-már lelkes, sokat jelentkezik, és mindig kiváló válaszokat ad, ezért az ebédkor elsősorban róla érdeklődöm.
Ahogy beszélgetünk a tanárnővel, lassan, rétegenként tárul fel előttem a valóság. Végül a helyére kerül minden, és azzal szembesülök, amire tulajdonképpen eredetileg is számítottam: a felújított iskolaépület csak a hagyma héja, ahogy hántja le róla a rétegeket az ember, egyre jobban környékezi a sírás.
Kérdésemre, hogy jár-e az osztály fogorvoshoz, hisz úgy tudom, a gondozásról törvény rendelkezik, kiderül, hogy bár van a településnek fogorvosa, szervezett iskolafogászat nincs, az önkormányzat ugyanis nem tekinti feladatának az orvos munkájának ellenőrzését, örül, hogy egyáltalán van, a hasonló adottságú kistelepülésekre ugye ez nem feltétlen jellemző.


