Eve Harris: A Kaufman lány há­zas­sága. Fordította Mesterházi Mó­ni­ka. Libri Kiadó, Budapest, 2021, 424 oldal, 3999 Ft

A londoni születésű szerző, bár nem vallásos családból származik, így a Man Booker-díjra jelölt könyve nem tekinthető autobiográfiának, a témaválasztása mégiscsak személyes indíttatású. Eve Harris a 2000-es évek elején egy ultraortodox zsidó lányiskolában tanított, így behatóan megismerkedhetett szülővárosának haredi közösségével, illetve testközelből is megtapasztalta a hagyományos hitélet, amikor férjhez ment egy ortodox rabbihoz. A debütáló kötetnek már a címe felfedi a cselekmény magját, de ettől még senki ne higgye, hogy A Kaufman lány házassága (The Marrying of Chani Kaufman) szimpla kontyalávaló olvasmány.

Esi Edugyan: Washington Black. Fordította Gy. Horváth László. 21. Század Kiadó, Budapest, 2020, 364 oldal, 4490 Ft

Esi Edugyan harmadik regényének olyan rabszolga-narratívák ágyaztak meg, mint például a Nobel-díjas Toni Morrison 1987-es remekműve Beloved (A kedves, Novella Kiadó, 2007. fordította M. Nagy Miklós) vagy Colsen Whitehead – A föld alatti vasút (The Underground Railroad, 2016) - nagyívű alkotása. (lásd róla kritikánkat: Csuhai István: Amerika alagútban, ÉS 2017/48. december 1.) Hasonlóképpen az iménti művekhez, a kanadai írónő könyve is egy forrongó, változó korszak – a XIX. század harmadik évtizede – számunkra kevéssé ismert történelmi eseményeibe enged bepillantást.

Joseph O’Connor: Árnyjáték. Fordította Falcsik Mari. Helikon Könyvkiadó, Budapest, 2020, 427 oldal, 4499 Ft

A kortárs ír szerző polifonikus technikával szerkesztett regénye azokra a sorsdöntő évekre fókuszál, amikor Bram Stoker és a kor két briliáns színészegyénisége – a közönségkedvenc Ellen Terry, illetve a viktoriánus éra legnagyobb Shakespeare-előadója, Henry Irving – között élethosszig tartó bensőséges kapcsolat alakult ki. Az O’Connor-mű alaptónusát ennek a szerelmi-baráti háromszögnek a lelki hullámzása adja, de a sokszólamú narratíva alkalmazása egyértelmű főhajtás Bram Stoker remekműve előtt. Az Árnyjáték – hasonlóan a Drakula (Dracula, 1897) nyelvezetéhez – naplórészletek, levelek és korabeli újsághírek szövegeiből építkezik.

Megkérdőjelezhetetlenül brit, de ugyanakkor virtigli européer. Éppolyan franciás sikkel fogalmaz a mindennapok banalitásairól, mint amilyen magától értetődő természetességgel közelít az élet-halál kérdésekhez. Hasonlóképpen nem riad vissza a kiszámítható narratív kliséktől sem, mert még egy üres frázist is képes többletjelentéssel felruházni. Szépírásaiban nem különülnek el élesen a műfajok és válfajok, mert a rövidebb-hosszabb munkáiban nagyjából (irodalom) és egészében (élet) minden összefügg és szervesül. Teszem azt, amit ő nem tud Gustave Flaubert-ről vagy a francia gasztronómiáról, azt talán nem is érdemes firtatni. Úgy gondolkodik, mint egy angol, s közben úgy kontemplál, mint egy született francia. S hogy ki ő? A kortárs brit irodalom doyenje a 75 éve született Julian Barnes, aki írjon bár esszét vagy regényt, vagy éppenséggel disztópiát, így vagy úgy, de minden esetben belecsempész a szövegbe egy árnyalatnyi franciaságot, önreflektív élet­elemet meg egy csipetnyi angol humort.

Sokan habzsolják a bűnügyi történeteket, de ettől még nem válnak krimiíróvá. Szerencsére. Richard Osman nevét azonban érdemes megjegyezni. A népszerű brit tévés producer és műsorvezető ugyanis a karanténidőszak alatt összehozott egy falrengető detektívtörténetet. A tavaly szeptemberben megjelent krimi – The Thursday Murder Club – pillanatok alatt bestsellerré vált. A regényből több mint egymillió példány kelt el Angliában, de még jóval a zajos siker előtt Steven Spielberg produkciós cége megvásárolta a könyv filmjogait. Richard Osman szerencsesorozata azóta is tart. Néhány hete átvehette az év brit írójának járó elismerést, és már alig várja szeptember 16-át, amikor is a bestseller folytatása – The Man Who Died Twice – megjelenik az Egyesült Királyságban. Itthon május elején debütált A csütörtöki nyomozóklub (fordította Orosz Anna, Agave Könyvek, 2021), és nálunk is azonnal a sikerlisták élére került (Kritika róla: Csuhai István: Egyszóval angol, ÉS, 2021/25., jún. 25.). A hazai olvasóközönségnek sem kell sokáig várnia a második kötetre, mert év végére magyarul is elérhető lesz A férfi, aki kétszer halt meg.

De mit tud ez az Osman-krimi, ami a kritikusoknak és az olvasóknak is ennyire bejön? Nos, a regény egy csendes-békés angliai nyug­dí­jas­otthonban játszódik, főszereplői pedig olyan hetven pluszos karakterek, akiknek eszük ágában sincs a szobamagányukban unatkozni. Minden héten összejönnek, hogy meg­oldatlan ügyeket vitassanak meg, majd amikor gyil­kosság történik a faluban, a botcsinálta detektívek akcióba lendülnek. A brit szerzővel egyebek mel­lett a biztos siker receptjéről, a múlt és a jelen pár­beszédéről, illetve a könyv fineszes karaktereiről beszélgettünk, és természetesen szóba került a Spielberg-féle adaptáció is.

André Aciman: Harvard tér. For­dí­totta Neset Adrienn. Athe­naeum Kiadó, Budapest, 2020, 295 oldal, 3999 Ft

Az amerikai esszéista, memoár-és regényíró neve még azokból a békeidőkből lehet sokak számára ismerős, amikor átmenetileg járhattunk moziba. André Aciman világsikert hozó regénye (Call Me by Your Name, 2007), amely magyarul Szólíts a neveden címmel 2018-ban jelent meg, hatalmas szakmai-és közönségsikernek bizonyult. (lásd róla kritikánkat: Stőhr Lóránt: A barack húsa, ÉS, 2018/6., február 9.) Gyors egymásutánban további három Aciman-kötet is debütált idehaza, eddigi utolsóként a Harvard tér.

Mint pók a hálóját, úgy szövi egymásba Afonso Cruz a regényfolyamait. Bár a portugál összművész viszonylag későn – közel a negyvenhez – debütált íróként, 2008-as indulása óta már több mint harminc önálló kötete jelent meg. Az idén ötvenéves író, grafikus maga illusztrálja a könyveit, s amikor ideje engedi, animációs filmeket rendez. Teszi mindezt olyan derűs könnyedséggel, hogy már-már azt hihetnénk, van egy tehetséges hasonmása, aki mondjuk hétvégenként a The Soaked Lamb zenekarban gitározik, bendzsózik, ukulelézik, és ha kedve tartja, még énekel is. Amikor éppen nem könyvet ír, rajzol vagy zenél, akkor utazik. Afonso Cruz az elmúlt évtizedekben keresztül-kasul bejárta a világot, mert, mint mondja, az új helyek felfedezése nyújt számára valódi inspirációt a munkához. Magyarországra is többször ellátogatott, utoljára 2019-ben.

Idehaza négy könyve jelent meg eddig, elsőként az Európai Unió Irodalmi Díjával elismert Kokoschka babája [fordította Bense Mónika, 2014 – lásd róla kritikánkat: Csuhai István: A fikció az ember legjobb barátja, ÉS, 2015/9. febr. 27.]. A portugál szerzővel a magyarul elérhető könyvei – Virágok, Festő a mosogató alatt, Időtlen napló – kapcsán beszélgettünk a szövegek érzékiségéről, a boldogság melankóliájáról, továbbá arról, hogy Fernando Pessoa miért élvezné a bolyongást ezekben a szöveglabirintusokban.

Hirokazu Kore-eda: Bolti tolvajok. Fordította Nikolényi Gergely. Partvonal Kiadó, Budapest, 2020, 256 oldal, 3499 Ft

A számos díjjal elismert japán filmest a pályája legeleje óta a mozaik- illetve atipikus családok története izgatja. Alkotásaiban arra keresi a választ, hogy mitől tekinthető családnak a társadalom legkisebb sejtje. Röviden összefoglalva két évtizedes filmográfiáját, azt mondhatjuk, hogy Kore-eda szerint nem a vérségi köteléktől válik családdá egy família. A Bolti tolvajok pedig még rátesz egy újabb lapáttal a fentiekre, ugyanis ebben az esetben még patchwork-családról sem beszélhetünk, bár az elején mást sejtet a regény.

J. S. Margot: Mazel tov
Taffy Brodesser-Akner: Fleishman bajban van
Per Petterson: Férfiak az én helyzetemben
Simon Stranger: Fény és sötétség lexikona

Olvass, ne háborúzz! – akár ezzel a címmel is meg­je­lenhetett volna bő két éve Anna Burns Man Booker-díjas könyve. A Belfastban született, de évtizedek óta Angliában élő szerző 2018-ban nyerte el a rangos brit irodalmi elismerést Tejes (Milkman, 2018) című #metoo-regényként is aposztrofált kötetéért. A sötét tónusú történet a hetvenes években játszódik, egy meg nem nevezett városban, ahol a mindennemű erőszak a hétköznapok velejárója. A regény narrátora egy nevenincs tizennyolc éves lány, akinek a szub­jektív nézőpontján keresztül szerezhetünk tudomást arról, milyen traumákkal járhatott felnőni a hosszan elhúzódó – 1968–1998 között zajló – észak-írországi vallási és politikai zavargások idején. A regény éppúgy szól a fizikai erőszakról, mint a szavak pusztító erejéről, illetve a lelki és testi szexuális abúzusról. Ennélfogva az olvasó gond nélkül azonosul a betűalkoholista főszereplővel, aki azáltal válik kirekesztetté, hogy – énvédelemből – sétálás közben olvas. A kritikusok majdhogynem egyöntetű véleménye szerint Anna Burns immár magyarul is olvasható harmadik regényét szokatlan narratív technikája és sötét humora teszi egyedivé. Vitathatatlan, hogy a Tejes (fordította Greskovits Endre, Scolar Kiadó, 2020) sajátos hangnemet használva fogalmazza újra az európai irodalmi toposzokat. A Man Booker-díjas szerzőt többek között a gyilkos és simogató szavak ambivalens erejéről, a mikroközösségben lejátszott hatalmi játszmákról és az emberi gonoszság banalitásairól is kérdeztük.

Wu Ming-yi: Az ellopott bicikli. Fordította Major Kornélia. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 462 oldal, 3999 Ft

A tajvani szerző történelmi memoár-regényének szerkezete egyszerre túlméretezett és végtelenül egyszerű. Miközben egy összetett mondatban összefoglalható az elbeszélő érzelmi motivációja, cselekedeteinek következményei messze túlmutatnak az egyéni sors buktatóin. A kerettörténet főhőse kutatni kezd eltűnt édesapja és annak biciklije után, azt követően, hogy a családfő minden előzmény és magyarázat nélkül, két évtizede elhagyta a feleségét és gyermekeit. A nyomozás során a mesélő olyan segítőkész férfiakkal és nőkkel találkozik, akiknek a múltja vagy történetesen a jelene közelebb visz a nyoma veszett kerékpár megtalálásához, ennélfogva az aparejtély megoldásához.

Sophie Mackintosh: Kék sorsjegy. Fordította N. Kiss Zsuzsa. Athe­naeum Kiadó, Budapest, 2020, 271 oldal, 3999 Ft

Bármennyire is tisztában van az olvasó azzal, hogy egy disztópiát tart a kezében, nem kerülheti el, hogy oldalról-oldalra beleborzongjon a regény rémálomszerű valóságába. Ebben a mesterségesen létrehozott duális világban ugyanis a nők csupán statiszták a saját életükről szóló színdarabban. Az első menstruációjukat követően a lányokat felsorakoztatják egy orvosi rendelőre emlékeztető lottózóban, ahol egy gép dönt az életükről. Akinek fehér sorsjegy jut, annak kötelező a gyermekvállalás, a kék szelvényeseknek pedig szigorúan tilos szülniük.

Paul Auster: Mr. Vertigo. Fordította Szász Imre. 21. Század Kiadó, Budapest, 2020, 351 oldal, 4490 Ft

Paul Auster regénye egyfelől tekinthető a gyermekkor allegóriájának, amiben a legizgalmasabb szál a mester és tanítványának lelki kapcsolata. Yehudi enigmatikus figurája kétségtelenül főhajtás a valaha élt legnagyobb szabadulóművész – Harry Houdini, született Weisz Erik – előtt. Ihletőjéhez hasonlóan a regényalak is magyar zsidó családban született Budapesten, egy rabbi fiaként. A spiritualitás iránti fogékonysága okán Yehudi nemcsak apafiguraként, de élettanítóként is ott áll a fiú mellett.

Amitav Ghosh: A puskakereskedő legendája. Fordította Csuhai István. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2020, 384 oldal, 3999 Ft

Abban biztosak lehetünk, hogy ADa Vinci-kód sikerét nem fogja felülmúlni A puskakereskedő legendája, de aki kiigazodott Dan Brown ügyesen kitalált rejtvénylabirintusában, annak nem jelenthet gondot összerakni a szálakat AmitavGhosh könyvében sem. Mindazonáltal nem árt a nevekről jegyzeteket készíteni, mert a történet elején igencsak nehéz követni, hogy ki kivel van. A regény központi karaktere, egyben narrátora a könyvritkaságokkal kereskedő Dinanath (Deen) Datta, aki a regény írójához hasonlóan, Kalkuttában született, és az év nagyobbik részében Brooklynban, a téli hónapokban pedig Indiában él és dolgozik.

Még azok is hallottak róla, akik egyetlen könyvét sem olvasták. Bár Az éjfél gyermekei című nagyregényével 1981-ben elnyerte a Booker-díjat, a hét évvel később megjelent Sátáni versek révén vált világszerte ismertté. Mint az köztudott, Salman Rushdie eposzi hosszúságú regényét Khomeini ajatollah istenkáromlónak nevezte, s az íróra 1989. február 14-én kimondta a halálos ítélettel felérő fatvát. Az indiai származású brit szerző azonban nemcsak túlélte az egy évtizeden át tartó hajtóvadászatot, de íróként sem vonult illegalitásba. Az immár húsz éve Amerikában élő és alkotó Salman Rushdie tavaly megjelent Quichotte című regényével ismét felkerült a Booker-díj rövidlistájára. Az elismerést végül nem ő kapta, de az nem tekinthető véletlennek, hogy többszörösen díjazott „India-regénye” után a 2019-es Don Quijote-parafrázisa szerepelt a díjesélyes könyvek között. 

Salman Rushdie tizennegyedik regénye metafikciós tükörjáték, vállaltan Cervantes művének parabolája. A néhány hete magyarul is olvasható Quichotte (fordította Gres­ko­vits Endre, Helikon Kiadó, 2020) igencsak él­ve­ze­tes szatíra, amelyben az ironikus csavarok érzékeltetik korunk abszurditásait. A bestsellerszerzőt egyebek mellett az alkotás folyamatáról, a valóság és fikció kapcsolatáról, a migráció problematikájáról meg persze a határtalan emberi butaság természetrajzáról kérdeztük.

Sally Rooney: Baráti beszélgetések
Oyinkan Braithwaite: Hugicám, a sorozatgyilkos
Ali Smith: Hogy lehetnél mindkettő
Don DeLillo: Nulla K

Stephen Fry: Mítosz. Görög mitológia angol humorral. Fordította Kisantal Tamás. Kossuth Kiadó, Budapest, 2019, 422 oldal, 5990 Ft

Megannyi szépírói munka után vállalkozott az angol szerző erre a gigászi feladatra, hogy kezdőknek és haladóknak is szórakoztatóan beszélje el ezeket az ókori történeteket. Elmondása szerint már gyerekkorában beszippantotta ez a mitikus világ, amikor elolvasta a Mesék az ókori Görögországból című könyvet, s bár időközben lepergett jó néhány évtized, a legendák iránti rajongása soha nem csillapult. A szerző számos antik forrásanyagot feldolgozva építette fel a Mítosz szerkezetét, amely az univerzum létrejöttétől, a titánok véres harcán keresztül jut el az istenek születését követően az emberiség kialakulásáig, egészen pontosan szegény önsorsrontó Midász király fátumáig.

Bartis Attila: Az eltűnt idő nyoma. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 112 oldal, 2699 Ft

Előre menekül Bartis Attila, amikor a könyv előszavában leszögezi, hogy nehezen tudta elképzelni, hogy egy fotográfusról szóló történet után (A vége) bármi újat, legalábbis a maga számára nóvumot, tudna közölni ebben a témában. Majd átnézve a régi szövegvázlatait, naplórészleteit, rátalált olyan feljegyzésekre a fényképezésről, amelyeket érdemesnek tartott arra, hogy egy kötetben közreadja. A most megjelent régi és új – 1989-2019 között keletkezett – szövegek nem alkotnak ugyan egységes egészet, de betekintést nyújtanak egy író-fotográfus privát emlékezetébe, ahol a múlt és a jelen sok esetben összekapcsolódik. 

Győrei Zsolt–Schlachtovszky Csa­ba: Magyariné szeretője. Ör­dög­román. Kalligram Kiadó, Bu­da­pest, 2019, 360 oldal, 3999 Ft

Az összeszokott szerzőpárost jó ideje foglalkoztatta az 1718-ban született debreceni polihisztor alakja köré fonódott legenda – eredetileg dráma készült volna a magyar Faust történetből. . Hatvani Istvánról ugyanis, aki elsőként oktatta önállóan idehaza a fizikát, a gyakorlati kísérletei miatt terjedt el, hogy lepaktált az ördöggel. Nem sokkal az 1786-ban bekövetkezett halála után, egy orvos – Kazinczy Sámuel –, még debreceni diák korában lejegyezte Hatvani ördögi praktikáinak némelyikét. Ezek az élcelődő történetek eredendően cáfolni igyekeztek a professzor ördöngösségét, ám a jó szándék visszafelé sült el, vagyis az olvasók szó szerint vették a leírtakat. Olyannyira, hogy számos szépíró fantáziáját is megmozgatták ezek a históriák, így mások mellett, Arany János, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán is feldolgozta a magyar Faust legendáját.

Daniel Tammet: Kék napon születtem. Fordította Lelik Krisztina. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2019, 272 oldal, 3999 Ft

S hogy mégis kicsoda Daniel Tammet? Nos, ő egyike azon híres savant-szindrómásoknak, akik szerencsésnek mondhatják magukat, ugyanis az autizmusnak egy jól funkcionáló változatában érintettek – Asperger-szindrómájuk van. Daniel Tammetnek lenyűgöző a nyelvérzéke, átlagon felüli az IQ-ja, rendkívüli a memóriája, és észveszejtő matematikai bravúrokra képes. Ugyanakkor a legtöbb savant-szindrómáshoz hasonlóan gyerekként ő is nehezen alakított ki társas kapcsolatokat, és a praktikus feladatok kifogtak rajta. Már a könyv címe is – Kék napon születtem (Born on a Blue Day, 2006) – elárulja a szerző mondhatni érzéki viszonyulását a számokhoz és színekhez.