(Babits Mihály Régen elzengtek Szapphó napjai versére)

„A sorszámot nézed, onnan a kijelzőre pislogsz, négyszáztizenkettőt mutat, odasúgod anyádnak, a tietek a négyszázhúszas, helyesebben anyádé, genetikai vizsgálat lesz, bár senki nem mondta, mire számítsatok, azaz, hogy anyád mire számítson, mostanában azt vetted észre, mintha magadénak tekintenéd az ő betegségét, hogy is mondják ezt a pszichológusok, azonosulás,  milyen hülyeségeken tudsz te gondolkodni, a sarokba száradt fikuszt figyeled, valakinek meg kellene locsolnia, szerencsétlen teljesen elszáradt, hogy nem figyelnek itt erre, hagynak haldokolni egy növényt, éppen itt, milyen tapintatlanság, ha nem szégyelnéd, hoznál vizet, megöntöznéd, biztosan hülyének néznének, és mi van, ha közben beszólítanak benneteket, azaz, hogy anyádat, megint az azonosulás, pedig marhára nem akarod, (…)”