► A tapintatlan fotóriporter: Erdélyi Lajos archívuma a Ceaușescu-korszakból című kiállítás október 26-ig látható a Galeria Centralisban.

A kiállítás címét Erdélyi Lajos A tapintatlan kamera című írása ihlette, amelyben azt állítja, a tapintatosság az őszinte és kendőzetlen dokumentáció végét, a jó fotóriporter halálát jelenti. Erdélyi önvallomásának, azaz tapintatossá válásának a cáfolata úgy a névadás, mint a megmutatott riportfotók kiválósága is.

► A Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből kiállítás szeptember 14-ig látható a Néprajzi Múzeumban.

A magyar nép öltözetének teljes színezetében képviselteti magát a nemzetközi porondon, a gyülekezési és egyéb szabadságjogait korlátozó önkényuralmi renddel dacolva – természetesen az 1862-es londoni világkiállítás magyar szekciójára készült fényképeket lehetne ekképpen leírni. Miért, Önök mire gondoltak?

A korabeli tájegységeken és településeken készült népviseleti fotósorozat elveszettnek hitt képei a Victoria & Albert Museum nyilvántartásának digitalizációjával kerültek elő, így százhatvannégy évvel bemutatásuk után először Budapesten láthatóak újra.

► Az Esterházy Art Award 2025 díjra jelölt pályaművek szeptember 14-ig láthatóak a Ludwig Múzeumban.

„Miben hisztek?” – tették fel a kérdést a pályázó művészeknek, és azt hiszem, sosem volt még ilyen szorongással reményteli szembenézni magunkkal mint társadalommal. Mert hiába kikerülhetetlen téma a környezet pusztulása, a családi dogmák kritikája vagy akár a tudomány hatalmi rendszerekbe ágyazottságának problémája, a huszonegy művész huszonegy hitvilágát megjelenítő tárlat már a puszta gondolati és esztétikai gazdagságával is keresztbe húzza az apátia kényelmébe süppedést.

► A Szívhangok alkotócsoport kiállítása a Klauzál6 Projekt Galériában június 27-ig látható.

Hogyan lehet egyetlen térben megmutatni a Szívhangok Társulat elmúlt tíz évét? A tér bármely részletét nézve átütő a mögötte rejlő alkotási folyamat mélysége, érzékenysége, de még ennél is inkább: bátorsága. A kiállítás puszta esztétikája is érdemes lenne arra, hogy felfigyeljenek rá, mégis szinte megfeledkezem róla, ahogy egyre inkább elmélyülök a Szívhangok közösségének történetében és az abban rejlő példamutatásban, erőben.

► Igor és Ivan Buharov ma sem értem az egészet című kiállítása az acb plus Galériában június 13-ig látható.

Igor és Ivan Buharov, vagyis Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor alkotópárosának jubileumi, harmincéves művészeti pályáját felölelő, folytonosan alakuló, újabb és újabb kérdéseket felvető kiállítása a ma sem értem az egészet. A cím nem is lehetne találóbb – én sem értem, hogy hol vagyok. Talán a saját törékeny, folyton mozgó tudatomban, talán egy illékony, egyszerre homályos és mégis húsba maró (rém)álomban, esetleg a kelet-európaiságunk velőjének kivetülésében – egy biztos, időnként az ajtóra kell tekintenem, hogy horgonyt adjon a tér árnyait megtöltő fények magával ragadó, otthonos nyomasztásában, hogy emlékeztessen, ez még mindig a Király utca. Ez még mindig a Király utca? Még az is lehet, hogy választanom sem kell – hogy mind az elme, mind a társadalom, mind pedig valami annál is univerzálisabb igazság rétegei rakódnak egymásra, sőt elválaszthatatlanul összefonódva válnak eggyé vagy jelennek meg egyszerre, hiszen egyek voltak mindig is.

► Konok Tamás Az elvont feloldozása című kiállítása a Molnár Ani Galériában június 21-ig látható.

A képek mintha egy párhuzamos valóságba adnának betekintést reneszánsz hagyományú és mégis futurisztikus, dimenziókat átugró ablakokként, ahol az ábrázolt valóság tele van falakkal és határokkal, illetve ennek a furcsa világnak az önálló, szubjektív fizikájával, ahol a határok élesek és egyenesek, önálló rendszerükben szabályosak. Ez az alternatív világ, amelybe a képek ablakain keresztül megérkezünk, messzinek tűnő, mégis ismerős – a jelen pillanatban, a realista térben állva nem kikerülhetőek a törésvonalak menti elhatárolódások, sem a perspektívafüggő érzékelések és értékítéletek, amelyeket a festmények tereit felosztó válaszfalakban is felfedezhetünk.