Papírváros-szilánkok
a vizet nézte, ahogy lomhán görögtek lefelé a nehéz görög gályák a súlyos és sötét hullámokon, a vizet bámulta, bár egy csöppnyi romantikát sem érzett a szívében a látványtól, sem a látvány iránt, végtére szart a vízre és szart a szívére is, vége volt valaminek, aminek el sem kellett volna kezdődnie, talán egy kapcsolatnak, talán egy végtelennek induló baszássorozatnak, mindegy is volt talán akkor, miért és minek, csak folyjon a víz, és juszt se folyjék, ahogy az egyetemen tanítják neki, a túlparton kamaszok settenkedtek a bokrokkal sűrűn benőtt partrész felé, nekik jó, gondolta, nekik a jó, mindjárt egymásnak esnek a bokrok tövében, bár nekik még minek, aztán arra gondolt, hogy ő is tizennégy évesen veszítette el a szüzességét, és annak legfeljebb nyolc éve,
Tűzmese
A balhéhoz máma már leveles kell, vazeg, rugdosta egyre dühösebben a pad melletti kukát rongyos tornacipőjével Bandika, nem is egy leveles, de legalább három, fasz kivan, hogy se nekem, se neked, érted, hogy se neked, s nekem, és sosem sosincs. Ha nincs leveles, nem rúgunk be, ha meg nem rúgunk be, nincs miért balhézni. Még verekedni sem, baszki. Akkor meg mi a lófaszt csináljunk, váltott majdnem jómodorra Bandika.
Otthonos létezés
(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)
Midőn sebet a lélek önmagán ás –,
Kétségbeesésben talál gyönyört...
Arany János
