► Csordás Gábor: Valamiféle törvények szerint. Kalligram Kiadó, Budapest, 2026, 96 oldal, 3990 Ft

Csordás a 2020-as Litera-interjújában arról beszélt, hogy költészetében az önirónia, a személytelenség és a szigorú formakultúra a döntő, és a válogatás abszolút igazolja az önértékelését. A szonett, az epigrammatikus rövid vers, később a fatras-féle játékok nem pusztán formák, pláne nem díszek, hanem gondolkodási eszközök és keretek. Azt, hogy mi a fatras, a fülszöveg elmagyarázza – bár amondó vagyok, sosem szerencsés, ha egy viccet vagy egy formai döntést magyarázni kell. Mégis jó tudni, hogy ezt a formát ő is a tézis és az azt kifejtő, de közben meg is változtató, néha egyenesen kiforgató két részként képzeli el, vagyis eleve gondolatalakzatként.

► Nemes Z. Márió: Irgalom és számonkérés. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2025, 124 oldal, 2599 Ft

Nemes nem először beszél ilyen radikálisan erről a témáról, hiszen az előző kötete, a Barokk femina (2019) is ezzel kísérletezett, és a BAROKK már ott is a NER allegóriája volt. Ezt a rendszert a plasztikus, okos és mesterien kimunkált versek úgy jelenítik meg, mint egyre növekvő lényt vagy vírust, betegséget, ami ugyan lassan burjánzik, és először csak a médiát, az intézményeket, de aztán az emberi kapcsolatokat, majd az egyes emberek gondolkodását is eléri, megfertőzi és leuralja. A versek végső soron azt az élményt próbálják megragadni, egy nálunk erősebb, sokszorta hatalmasabb erő hogyan kontrollálja előbb-utóbb a valóság teljességét, beleértve az egyébként a hatalommal szemben kritikus tudatot is. Ehhez az új könyvben már mágikus, spirituális, okkult motívumokat is használ, ami új és kifejezetten innovatív fejlemény.

► Alek Popov: Turáni küldetés. Fordította Krasztev Péter. Helikon Kiadó, Budapest, 2025, 496 oldal, 5499 Ft

A történet középpontjában azok az egyre hangosabb politikai erők állnak, amelyek az európai integrációval szemben keleti orientációt hirdetnek, áltudományos érvekkel hivatkozva a bolgárok turáni gyökereire. A Határon Túli Bolgárok Hivatala és a Haza Szellemi Felvirágoztatásáért nevű politikai formáció szerint a túlélés záloga az őshaza felkutatása, majd az ott élők honosítása és a szavazati jog kiterjesztése. A potenciális új választók száma akár milliós nagyságrendű is lehet, hiszen – ahogy a regény ironikusan megjegyzi – az, hogy ki számít bolgárnak, „csupán az alkalmazott módszertől függ”. A küldetés vezetője Nesztrov professzor, aki a magyar őshazakutatók, Kőrösi Csoma és Vámbéry példáját követi, sőt magyarul is jól beszél. Nem véletlen, hogy a regény nyitójelenete az MTA székházának ebédlőjében játszódik.

Tandori Dezső: Egyetlen
Tandori Dezső: Barátaim, találkozunk a fűben
Válogatott versek
Tar Sándor: Kicsi fények
Összegyűjtött versek
kabai lóránt: el sem kezdett versek

​​​​​​​----------------------------------------------------------------------------------

► Vörös István: Nemet mondani. Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2024, 270 oldal, 3860 Ft

A kötet mintegy kétszáz verséből a szerző könnyen összeállíthatott volna egy ötven-hatvan versből álló, érdekes és innovatív válogatást, mert ennyi elég jó vers azért található a könyvben. Vörös István azonban két rossz döntést is hozott: egyrészt nem bízott az egyes versek önálló erejében, ezért mindenáron „könyvművet” akart létrehozni – ő maga nevezi így –, másrészt ehhez külső, szigorú szervezőelvet választott, nevezetesen Baudelaire A romlás virágai (újabban: A rossz virágai) című kötetét. Az volt az elképzelése, hogy az eredeti mű minden egyes verséhez ír egy átiratot – vagy legalább valamit, ami az eredetiből indul ki, ahhoz viszonyul. De aztán volt olyan vers, amelyhez rögtön három verziót készített…

► Tóth Krisztina: Szeleknek fordít. Magvető Kiadó, Budapest, 2025, 80 oldal, 3499 Ft

Ebben a kötetben is sok a könny, sok a magány, sok a gyász, sok a kényszerű és a vágyott elszakadás. Sírnak a sünök, mikor élve égeti el őket a vélhetően a gyerekével is kegyetlen apa (Fészek), sír hosszú kapcsolata után az életét újrakezdeni próbáló nő (Mi legyen), sír a tenger és a partján sétáló lány (Dagály­óra), de még a széken száradó ingek is ebbe a sorba illeszkednek. Szép megoldás, ahogy az első versek újrakezdő, újratervező lendületére a záróversben jön az illúziómentes válasz: „Nincs új élet. Mindig a régi van csak”, miközben a versek folyamatosan tematizálják, milyen erősen hatnak a régi szerelmek emlékei a jelenben, és hogy milyen elképesztően romboló erővel bírnak a szülők, még haláluk után is.

► Markó Béla: Autóbusz Kufsteinba. Kalligram Kiadó, Budapest, 2024, 128 oldal, 3990 Ft

Markó Béla könyveinek száma túllépte már a hetvenet, és ebből legalább ötven a verseskötet. Ha ebből az ötvenből levonjuk a válogatásköteteket és esetleg a gyerekverseket is, akkor is harminc körül járunk, ami olyan életművekkel állítható mennyiségi párhuzamba, mint például a közmondásosan „hosszú” Tandori Dezső – akit a rövid emberi életben csak keveseknek sikerült követnie. Az ilyen nagy termékenység mindig gyanús, hiszen aligha hihető, hogy szinte napi rendszerességgel ír valaki közlésre érdemes verset, és ezek mindegyikét közölni is akarja. De ez még csak gyanú, ezért érdemes a konkrét verseket megnézni.

► André Ferenc: Kepler horoszkópírás közben letér a pályájáról. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2023, 148 oldal, 2499 Ft

Egyrészt ott a két ország közti szellemi és érzelmi ingázás, ott a nagyon szimpatikus kiállás mindazért, amit Erdély és az Erdélyben született kötészet jelent (Lászlóffy Aladár, Király László, Hervay Gizella, Kányádi Sándor és a sor elején Kovács András Ferenc nagyon konkrét megidézésével), de közben halljuk az igényt arra is, hogy végre söpörjük félre a határon inneni és túli dichotómiát, ezt a romboló, skizofrén kényszerhelyzetet. A kíváncsiság kegyetlensége a kulcsvers – a szerző mestermunkája, ami végre nem a horoszkópok szintje, hanem a bolygók mozgását leíró tanulmányoké.

Zelei Dávid: Folyó/irat/mentés. Minerva Könyvek 13., Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2020, 248 oldal, 2500 Ft

A válasz a szerző személyében, stílusában és főként az általa választott műfajban keresendő. Zelei Dávid mára az irodalmi élet egyik fontos szereplőjévé vált, ráadásul szerkesztőként, kritikusként, szervezőként is készen áll arra, hogy a következő évtizedekben is az legyen: fontos szereplő. Emellett egészen kiválóan ír, lendületesen, ötletesen, magabiztosan, nyelvileg is igényesen, de alázattal, sőt kifejezett tisztelettel az irodalmi élet intézményei és résztvevői iránt. Sosem fellengzős, pedig gyakran vicces, laza, önironikus. Olyasvalaki, aki mindig nyitott a vitára, sőt gyakran jelzi is, hogy talán téved, talán ő érvel rosszul.

Háy János: A cégvezető
Taffy Brodesser-Akner: Fleishman bajban van
Per Petterson: Férfiak az én helyzetemben
Halász Rita: Mély levegő

Ayu Utami: Saman
Orhan Pamuk: Hó
Mathias Énard: Iránytű
Ahmed Saadawi: Frankenstein Bagdadban

Bátorkodnék még azt is kijelenteni, hogy Tandori páratlanul gazdag és szerteágazó életműve másért és másként fontos nekünk, magyaroknak, mint amiért fontos (lehetne) külföldön. Itthon magától értetődő, közhelyszámba menő elmondani róla, milyen óriási hatása volt már a hetvenes évek elején, mennyire megrengette a magyar irodalmi gondolkodást, milyen sokan kezdtek el másképp írni az ő verseit olvasva, és mennyire más lenne a mai irodalom is, ha nem lett volna Tandori. Amikor az ehhez hasonló értékeléseket olvasom, arra gondolok, sokan talán csak afféle előmunkásnak tekintik őt, egy úttörőnek, aki poétikai lehetőségeket mutat meg, ajtókat nyit ki, néha már-már kopernikuszi fordulatokat javasol és visz végbe, és aki eközben újra és újra szembesíti a kollégákat is az irodalom és azon belül a vers létének és értelmének végső kérdéseivel. És még valamivel szembesít: a kortárs világirodalom fejleményeivel. Közvetítő ő – és nemcsak fáradhatatlan fordítóként (nagyjából ötvenezer oldalnál jár), hanem költőként is az.

Schein Gábor: Üdvözlet a kontinens belsejéből
Hevesi Judit: Holnap ne gyere
Deres Kornélia: Bábhasadás
Terék Anna: Halott nők

Acsai Roland: Szellemkócsagok. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2017, 100 oldal, 1990 Ft

A kortársak közül Oravecz Imre legújabb költészetében van hasonlóan sok természeti kép, de nála ezek minden alkalommal allegória-szerűen visszautalnak a saját sorstörténetre, a magányra, az öregedésre, a közelgő halál elkerülhetetlenségére. Acsai Roland az egyik ciklusban egy sólyomfióka megszületését és megerősödést követi nyomon, ami biztosan csodálatos, de elvárható lenne, hogy a sólyom igencsak terhelt szimbólumrendszerére is reagáljon a vers, e nélkül üres és szépelgő. Kívülálló szemlélő, legfeljebb azt gondolhatjuk, a beszélő maga is olyan szabad és vad és erős és ősi, mint sólyom – de ezt a képet sem szívesen fogadnám el.

Kovács András Ferenc: Lözsurnál dö Lüniver. Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2017, 92 oldal, 2890 Ft

Kovács András Ferenc Weöres Sándorhoz mérhető formaművész, számtalanszor megmutatta, hogy bármilyen anyagból képes maradandót alkotni, de a „vers lesz minden egyszer” attitűdje kifutotta már magát. Olyan, mintha gombnyomásra jönnének ezek a szövegek, amelyek persze még így is tele vannak olyan ötletekkel, amelyekért más a fél karját adná, de emlékezetes, jelentős vers köztük csak nagyon kevés akad: a hét év anyagát összegyűjtő kötetben jó, ha hét.

Erdős Virág: Hátrahagyott versek. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 272 oldal, 2999 Ft

Most látszik csak igazán, hogy a rá annyira jellemző társadalmi érzékenység mennyire jelen volt már a kilencvenes évek elején született verseiben is: a hajléktalanság és a kórházi elfekvők, a józsefvárosi bérházak és a kelet-magyarországi falvak világa, vagyis a rendszerváltás veszteseinek azóta sem sokat változott közege foglalkoztatta. Sohasem magáról, hanem a periférián lévő csoportok megalázó helyzetéről beszél a verseiben, egyfajta aktivista költészetet művel tehát, ami felrázni, bevonni igyekszik az olvasót, hogy a versek hatására ő is tegyen valamit a kirekesztés ellen, az út szélén hagyottakért, egy jobb és élhetőbb országért.