Mozdulatlanul fekszem. Széttárt lábaim hideg fémkengyelben, talán jó ómen, hogy a győzelem jelét formázzák. Már ha innen nézzük. A vizsgálathoz a zoknit sosem veszem le. Méltóságom maradékát, mint utazáskor a készpénzt, ebbe rejtem. Az orvos combjaim közé ül, a lámpát egyenesen belém irányítja. Egymás szemébe csak az íróasztalnál nézünk, a vizsgálóasztalnál sohasem. A távolság illúzióját a rendelőszag és a mozdulatok kimért szakszerűsége hivatott kelteni. Értékelem az erőfeszítést, bár ez, a köztük lévő mindjárt mínusz tíz centis távolság fényében gyakorlatilag lehetetlen küldetés.