► The Last of Us, második évad, Max

Aztán meg szabad-e ölni a főhősünket? Aki játszotta a The Last of Ust, az tudja: ez a készítőket nem érdekli. Kivégzik Joelt, és az sejthető, hogy itt nem fog Bobby visszatérni a zuhany alól. De mit számít egy halál a tömegmészérlások közepén? És számít-e, hogy kinek jelent mást, mint a közösség egészének? Amilyen enigmatikusnak ható kérdések ezek, olyan valóságosak ebben a történetben: gyávaság-e egy ilyen lepusztult világban nem bosszút állni? Létezhet-e erkölcsi fölény – és ha igen, akkor mi értelme van egyáltalán?

► Ada interjúja Zsák Károllyal, Delta, Duna Tv

Mert ugye az MTVA mesterséges intelligencia generálta műsorvezetője, Ada lényegileg afféle dimenziómigráns, aki majd elveszi a munkámat. Mivel azonban én megfelelő mennyiségű Örkényt olvastam az ilyesfajta helyzetek elviseléséhez, ülök, és nézem, ahogy a fizikai valóban nem létező műsorvezető faggatja az 1944-ben elhunyt Zsák Károly MI-generált avatárját. Minden idők egyik legremekebb futballkapusa meg teátrális mozdulatokkal ugyan, de viszonylag élethűen reagál. És amennyiben tekinthetjük egy Wikipédia-szócikk felolvasását interjúnak, úgy működik is a dolog.

► Kamaszok, Netflix

A Kamaszok című brit minisorozat azonban azt a célt tűzte ki maga elé, hogy kilógasson bennünket a tátongó mélység fölé, amelyben egy ilyen felfoghatatlan gyilkosság előfordulhat. Rossz hír: attól, hogy eddig nem volt kényelmes belenéznünk, ez a mélység lassacskán egyre nagyobb részeket nyel el belőlünk is.

► Szendőfi Balázs: Eltékozolt vizeink, You­Tube

Az Eltékozolt vizeink bölcs arányérzékkel, tankönyvszerű, de nem száraz tárgyilagossággal adagolja a rémisztő adatokat. Ideális „kötelező olvasmány” lehetne – ha ugyan az ideális szó értelmezhető volna a kontextusban, amelyben arról beszélgetünk, visszafordítható-e a természeti kár, amelyet Magyarországnak okoztak az eszetlen szabályozásokkal, elavult mezőgazdasági módszerekkel és a harácsolással. Ez a film úgy sokkol, hogy közben mindvégig higgadt marad, emiatt nem válik üres hergeléssé, ellenben megérteti: ez nem csak a gazdákat, a gazdagokat vagy a folyópartokon élőket érinti, hanem mindannyiunkat.

► Telex, Most jövök Tapasztó Orsival, You­Tube

Fábián Tamás Most jövök sorozata jó ideje hatalmas érdeklődéssel fut. Okkal. A kérdező felkészültsége és érzékenysége, a pózoktól mentes atmoszféra lényegében szembe megy a közösségi média azonnaliságával és esetlegességével, ugyanakkor mindig van hely a váratlan számára is. Fábián nem terelgeti erőnek erejével az interjúalanyt, nem akar sütkérezni önnön kérdezői nagyszerűségében, a legnehezebb témák esetén se tocsog a nyomorban – szimplán beszélget. És erre jaj, de mekkora szükség van.

► Tévéreklámok

És ha már gyógyszer: az enyém – gyakorló vegetáriánusként – akkor gurult el végérvényesen, amikor a boldog csirke (!) fogalma után karácsonytájt megtudhattam, hogyan karácsonyoznak a tyúkok, mielőtt a húsipar felhasználná őket. Égősorként funkcionáló szentjánosbogarakkal, meghitten, boldog sóhajok közt, összebújva. „Az utóbbi évek legjobb reklámja!” – harsogják a Facebook-kommentelők, repkednek a szuperlatívuszok, hát a kisgyerekek imádják, meeeennyire cukiii. Esküszöm, igyekszem nem dühödt vérvegán módjára fogalmazni. Nem könnyű.

► Tóth Andi: Max rendelünk, YouTube

A Max rendelünk tehát nem egy újabb bőr, amit lehúznak egy celebről, hanem egy kimondottan ügyes márkaépítő/rendbehozó fogás, amelyben főznek is, de a néző nem emiatt fogja megnyalni utána a tíz ujját. Aki utálni akarja Tóth Andit, nyilván eztán is utálni fogja – attól ez még egy remek műsor. Váljék Andi egészségére!

► X-faktor, elődöntő, RTL Klub

Két érdemi áttörés van tehát ebben az évadban: az egykori underground, a hip-hop végre elfoglalja méltó helyét a magyar főműsoridőben – és a jelenlegi YouTube-underground, a párhuzamos dimenziót kialakító kortárs mulatós helyet követel magának. Akkor is, ha négyből három zsűritag szerint Fehér Krisztián nem énekel semmi kiemelkedőt – akkor se, ha tudna. Valkusz Milán sok mindenben tévedett ebben az évadban, de ebben speciel igaza van: ha azt a bizonyos X-faktort keressük, ami, ugye, épp azért x, mert mibenléte nem megfogalmazható, akkor fogadjuk el, hogy néha nem olyan formában érkezik, amilyenben számítunk rá. A rapben a flow (ami egyedi, ami sodor magával) – a mulatósban meg ki tudja, mi. Az, ami miatt kedvünk támad 1-9 sör nélkül is táncolni.

► Peterpost x Leo kizárása, X-faktor, RTL Klub

S hogy teljes legyen a médiahasználati skála a sztoriban: Peterpost x Leo három új „videoklippel” rukkolt elő a YouTube-on a kizárás óta, demószagú hangsávokkal, amelyekből csak épp a lényeg vehető ki nehezen: a szöveg. Igen, tudjuk, muble rap, oldschool, direkt koszos bítek stb. (Lefordítom: direkt ilyen.) Működhetne? Akár. Leszámítva, hogy nem működik. Ha ez egy Peterpost x Leo által kitervelt médiahack volt, akkor lábon lőtték magukat: noha az első, az eset másnapján kirakott Balhé még több mint százezer megtekintést hozott, a legfrissebb, harmadik már csak tizenötezret két nap alatt.

► Ca7riel & Paco Amoroso Tiny Desk Concert, npr.org, YouTube

A Tiny Desk koncerteken nincs közönség, leszámítva a stábtagokat, a rádió néhány dolgozóját, illetve a fellépők egy-két meghívottját. Az atmoszféra ennek megfelelően egész más, mint a COVID alatt szükségből divatba jött online koncertek bármelyikénél: minden produkció legfeljebb húszperces lehet, és az eredeti közvetítés után néhány nappal felkerül YouTube-ra is. Mivel pedig a formátum rég kultikussá vált, ide mindenki úgy készül, hogy tudja: Alaszkától a Fidzsi-szigetekig mindenhol láthatják (és jó eséllyel látják is) a koncertjüket. Ebből kiindulva az NPR fontos kultúraközvetítővé vált: most például dél-amerikai tematikus hónapot tartanak, így került ez a két őrült argentin is a kamerák elé.

► Ellen DeGeneres: For Your Approval, Netflix

2021-ben aztán Ellen DeGenerest lényegileg eltörölték, a lapok címlapon hozták, hogy ő Amerika leggyűlöltebb embere.
Azóta csend.
Talán emlékeznek, nem ez az első alkalom, amikor Ellent kiradírozzák a showbusinessből: akkor is ez történt, amikor Amerika kedvenc női stand-up-komikusaként nyilvánosan coming outolt. Ez kicsivel később persze társadalmilag fontos, úttörő tettként nyert értelmezést (teljes joggal) – arra azonban aligha létezik pozitív értelmezési tartomány, amivel korábbi munkatársai vádolták.

► Kabát FC, RTL Klub

De megmondom, mi a legkevésbé vicces ebben az egészben: a totális szereptévesztés. Hogy rossz futballcsapatért, csóró, alig megközelíthető kistelepülésekért, mutyizó, „megoldjuk okosba” emberekért, semmilyen idegen nyelven nem beszélő arcoskodókért sem kell külföldre mennünk. Csak mi azzal nyugtatjuk magunkat, hogy az átvert turisták vagyunk ebben a sztoriban, akik szörnyülködnek a kecskepásztorokon, nyíltan megjegyzéseket tesznek mindenre, és közben képtelenek bármiféle önreflexióra.

► Emily Párizsban, 4. évad, Netflix

Hogy nem sorakoztattam fel egyetlen érvet sem az Emily Párizsban mellett? Nem is ígérem, hogy fel fogok. Vagy hogy fel tudok. Azon túl, hogy az interneten mindenki, de tényleg mindenki erről beszél. Az is nézi, aki nem nézi: ha máshogyan nem, hát azért, mert az interneten mindenki erről beszél. Igen, jól olvasta a tisztelt olvasó: az Emily Párizsban a tökéletes példa – önmagára. Az internet által sikeressé tett sorozat arról, miként képes az internet bárkit vagy bármit sikeressé tenni.

► Insta’s Fake Guru, BBC, YouTube

Röviddel a film elkészülte után Kat Torrest nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A látottak alapján teljesen megérdemelten. Már csak annyi a kérdés: mi van azokkal, akik asszisztáltak, vagy akár tevőlegesen részt is vettek ebben a gyalázatos ügyben? A legtöbbet tehát épp azzal mondja ez a dokumentumfilm, amit nem mond el: a nő viszi a balhét, áldozatai közül van, aki talpra állt, van, aki azóta hajléktalan, tessék tovább görgetni, jönnek új influenszerek új idők dalaival.

► Sprint, Netflix

S ha már nemzeti dolgoknál tartunk, a Sprint című, hatrészes sorozat beillenék országimázs-szériának is, ugyanis a központi eleme nem más, mint a balsors és egyéb politikai együtthatók által megtépázott budapesti atlétikai világbajnokság. A balsors – jól emlékszünk – ezúttal két golfkocsi képében érkezett, melyek a világ legértékesebb embereiből szállítottak néhányat, s a karamboltól volt hangos jó ideig a nemzetközi sportsajtó, hiszen a sérülések és a sokk befolyásolta (-hatta volna, ezt, ugye, sose tudjuk meg, melyik) a legfontosabb sprintszámok eredményeit.
Szóval gyönyörű fénykép ez hazánkról, így tessék elképzelni, el is mondják többen, milyen szép ez a város, csak a képbe belefarolt egy jármű.

► Eric, Netflix

Szép volna azt is írnom, hogy az Eric mély és kiváló minisorozat, amelyben érzékenyen kibontják, micsoda megrázkódtatás a családnak, ha egy nap a gyerekük nem ér haza az iskolából. Sajnos azonban az az érzékenység, amely fellelhető az apa igen ellentmondásos figurájának ábrázolásában, szinte teljes egészében hiányzik arról a hézagos tablóról, amelyet a ’80-as évek New Yorkjáról vázol a sorozat. Nem több ez skiccnél: gyanús alakokkal teli éjszakai bár, ingatlanprogram, egy kis queer, egy kis rendőri túlkapás, rasszizmus...

Na, de: milyen mókás is történelmi hűséget várni egy fikciós sorozattól, amely, ugye, céljául tűzte ki, hogy dafke ne legyen hű semmihez! Mondhatnám, a Bridgerton mindennek az ellentéte, ami a hagyományos kosztümös filmek/sorozatok alapbeállítása: nincsenek hosszú, vontatott párbeszédek, itt nem pásztáz lassan a kamera, a vágás meg úgy pattog, mint a csellóra hangszerelt könnyűzenei slágerek a bálban. Ja, és van szex, sok, illetlen jelenetek sorban. Már persze úgy, hogy a tizenhatos karika azért elbírja.

A férfi biztosra ment: csak gyorsan fogyó cikkeket hozott. Kicsi, de rendszeres haszon, zéró kockázat. Nem fektette a pénzét a sok csiricsáré törölközőbe, ami olyan műszálból készült, hogy az ember csak kenegette magán a vizet vele, de egy szem nem sok, annyit se szívott fel belőle; és nem árulta azokat az ocsmány bugyogókat se, amik érthetetlen módon mégis állandóan gazdára leltek a többi helós csíkos táskáiból. István elgondolni nem tudta, ki veszi meg azokat a fertelmes lebernyegeket, néha úgy ment egyik faluvégről a másikra, hogy azt figyelte, vajon melyik asszonyon lehet olyan. Nem mintha bármiféle gerjedelmet váltott volna ki belőle az elképzelt látvány, épp ellenkezőleg: szórakoztatta elképzelni őket az érthetetlen szabású bugyogókban, amikről úgy érezte az alapján, amit látott belőlük, a legjobb esetben is hónaljig kell, hogy érjenek.

A sorozat vezérfonalát a Martha által küldött, elütésekkel és zavaros gondolatokkal teli e-mailek és SMS-ek adják. Olyannyira valóságos minden, hogy az internet népének alig kellett néhány nap, hogy lenyomozza a valódi Marthát – aki, hát micsoda rendező az élet, perrel fenyegetőzik, amiért Gadd „nem volt elég diszkrét”, és a nézők most őt zaklatják. (Az igazi botrány persze az lesz, ha a harmadik főszereplőt lenyomozza valaki...)

Értem én, persze, hogy a Next Top Model Hungary végső soron egy valóságshow. Kell a feszkó, nem elég, ha ezek a nők szépek, jöjjön a preraffaelita-faktor is: legyenek „egyszerre a legkívánatosabbak és a legszörnyűbbek, akik valaha léteztek”. Mindent értek, csak az arányokat nem, mert ez így egy fotónyomott tucatképek közé felakasztott Millais-festmény. Megtudunk ezt-azt a zsűri szempontjairól – de mégis nem volna ennél százszor izgalmasabb, ha részleteznék, pontosan miért is nem szép egy adott mozdulat vagy kép? Ha kulturális referenciákkal, példákkal elmagyaráznák, mi működik és mi nem?