A mai közéletben fájdalmasan ritkák az „érdek nélküli” megszólalások, amelyek mögött nincsenek hatalompolitikai, pártpolitikai vagy karriermegfontolások. Ezért olyan embereket szeretnék megszólítani és megszólaltatni, akik a közelmúltban jelentős szerepet játszottak a politikai, a tudományos vagy művészeti életben, de már nincsenek funkcióban, és nem is akarnak oda visszakerülni – bár civil aktivitásuk megmaradt, és érdeklődésük is a közjó iránt. Sorsukban a jelenben élő történelmet keresem, s a rendszerváltás utáni korszak máig ható dilemmáit, konfliktusait, tanulságait. Csoórival szólva: a múlt nem mögöttünk van, hanem bennünk.

A mai közéletben fájdalmasan ritkák az „érdek nélküli” megszólalások, amelyek mögött nincsenek hatalompolitikai, pártpolitikai vagy karriermegfontolások. Ezért olyan embereket szeretnék megszólítani és megszólaltatni, akik a közelmúltban jelentős szerepet játszottak a politikai, a tudományos vagy művészeti életben, de már nincsenek funkcióban, és nem is akarnak oda visszakerülni – bár civil aktivitásuk megmaradt, és érdeklődésük is a közjó iránt. Sorsukban a jelenben élő történelmet keresem, s a rendszerváltás utáni korszak máig ható dilemmáit, konfliktusait, tanulságait. Csoórival szólva: a múlt nem mögöttünk van, hanem bennünk.

A mai közéletben fájdalmasan ritkák az „érdek nélküli” megszólalások, amelyek mögött nincsenek hatalompolitikai, pártpolitikai vagy karrier-megfontolások. Ezért olyan embereket szeretnék megszólítani és megszólaltatni, akik a közelmúltban jelentős szerepet játszottak a politikai, a tudományos vagy művészeti életben, de már nincsenek funkcióban, és nem is akarnak oda visszakerülni – bár civil aktivitásuk megmaradt, és érdeklődésük is a közjó iránt. Sorsukban a jelenben élő történelmet keresem, s a rendszerváltás utáni korszak máig ható dilemmáit, konfliktusait, tanulságait. Csoórival szólva: a múlt nem mögöttünk van, hanem bennünk.

► Bíró Béla: Káprázat-siratók. Erdélyi zsákutcáink. Novum Kiadó, Neckenmarkt, 2025, 124 oldal, 6400 Ft

Az elbeszélés másik fő szála az elbeszélő rendkívül izgalmas szellemi-világnézeti-érzelmi evolúciójának emlékező-elemző története, amelyben megjelenik tehetséges testvérbátyja tragédiába torkolló életútja is. Az elbeszélő ifjan maga is marxista lett, de mindig kérdező-kétkedő szelleme sosem volt képes elfogadni a kész, „kincstári” válaszo­kat. Hamar eljutott oda, hogy „a tár­sa­dalom kommunisztikus egyenlősége abszurdum, ahogyan az egyen­lőtlenséget kihasználó kapitalizmus is”. Amit a ciklikusan ismétlődő válságok is bizonyítanak.

A mai közéletben fájdalmasan ritkák az „érdek nélküli” megszólalások, amelyek mögött nincsenek hatalompolitikai, pártpolitikai vagy karrier-megfontolások. Ezért olyan embereket szeretnék megszólítani és megszólaltatni, akik a közelmúltban jelentős szerepet játszottak a politikai, a tudományos vagy művészeti életben, de már nincsenek funkcióban, és nem is akarnak oda visszakerülni – bár civil aktivitásuk megmaradt, és érdeklődésük is a közjó iránt. Sorsukban a jelenben élő történelmet keresem, s a rendszerváltás utáni korszak máig ható dilemmáit, konfliktusait, tanulságait. Csoórival szólva: a múlt nem mögöttünk van, hanem bennünk.

A mai közéletben fájdalmasan ritkák az „érdek nélküli” megszólalások, amelyek mögött nincsenek hatalompolitikai, pártpolitikai vagy karriermegfontolások. Ezért olyan embereket szeretnék megszólítani és megszólaltatni, akik a közelmúltban jelentős szerepet játszottak a politikai, a tudományos vagy művészeti életben, de már nincsenek funkcióban, és nem is akarnak oda visszakerülni – bár civil aktivitásuk megmaradt, és érdeklődésük is a közjó iránt. Sorsukban a jelenben élő történelmet keresem, s a rendszerváltás utáni korszak máig ható dilemmáit, konfliktusait, tanulságait. Csoórival szólva: a múlt nem mögöttünk van, hanem bennünk. (Sz. L.)

 

A háború kúszva közeledik. Még nincsenek a spájzban az oroszok, de az utcánkban és a gondolatainkban már ott vannak a jelek. A számítás jelei. A szorongás jelei. A minap az utcámban a villanyoszlopon hirdetést láttam. Ez állt rajta: „Óvóhely – bunker építése (föld alatti) – Vállaljuk vas, vasszerkezeti óvóhelyek föld alatti építését teljes kivitelezéssel!” Lám, ügyes vállalkozók máris üzletet látnak az emberek háborús félelmeiben. Magamon is észrevettem az árulkodó jelet, de sajnos, már későn. Lányomék családi házat építenek. Nagy öröm ez nekem, hiszen csak az épít házat, aki bízik a jövőben. (Nem feltétlenül a szebb jövőben, de abban igen, hogy lesz jövő.) Az épülő ház képeit nézegetve mégis azt mondtam nekik: nagyszerű a hőszivattyús padlófűtés, a villanytűzhely, a sok konnektor, de nem szerencsés, ha az egész házat egyetlen energiaforrás működteti. Mi van, ha nincs áram? Akkor nincs fűtés, nincs főzés, hűtőszekrény, nincs tévé, számítógép, mobilfeltöltés, nincs semmi. Ahogy kimondtam, rögtön megbántam. Ez a háborút megéltek paranoiája. Miért is ültettem a fülükbe a bogarat. Igaz, ukrajnai emberek millióinak már nem képletes bogár zúg a fülében, hanem konkrét házromboló bombák, lövedékek fülsiketítő robaja. És nincs villany, és nincs víz… Szóval, békében is jó dolog, ha van alternatív energiaforrás, ha van kémény a házban, de az ember lakodalomban mégsem azzal kezdi, hogy jaj, mi lesz, ha lesz gyerekük, az egyszer lemegy a pincébe, és fejére esik a káposztáskő…

A történész, műfordító, egykori diplomata újabban geopolitikai témákba is beásta magát – a háborús konfliktusokig felbolydult világ kihívásának engedve –, s múltkutató létére megérteni kívánja a ránk váró (leselkedő) jövőt is, de a Föld-rengető tektonikus mozgások kiváltó okai között is elsősorban az egyéni és közösségi viszonylatok, identitások, viselkedésmódok szerepére kíváncsi.

► Martin József: Ismeretlen ismerősünk: Gajári Ödön élete és pályája. Az Ujság a dualizmus liberális sajtóvilágában. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2023, 319 oldal, 3990 Ft

Gajári mint képviselő és mint lapszerkesztő meggyőződéses 67-es volt, a Deák-örökség folytatója. Híve a két Tiszának – Istvánnak barátja is –, akik több mint húsz éven át kormányozták az öröknek remélt Monarchia „magyar felét”. Az Ujság ennek megfelelően – többnyire – kormánypárti volt, mai szemmel nézve a leghitelesebbek közül való. Amennyiben lojális volt a kormányhoz, ám kritikus és szókimondó a hibáival szemben. Attól tartok, ezt az attitűdöt a mai kormánypárti sajtó nem is értheti.

► Vadász János: Ikervers. L’Har­mattan Kiadó, Budapest, 2023, 144 oldal, 3990 Ft

Vadász János egész életében írt verseket, népművelő, szakszervezeti vezető és főtisztviselő korában is. Most érezte elérkezettnek az időt, hogy megszólítsa a még megmaradt olvasót. Csak jót kínál. Egyéni hangú verseket, amelyek azonban letagadhatatlanul a Petőfi-Ady-József Attila-Radnóti-Nagy László hagyomány folytatói. A „szabadság, szerelem” típusú közéleti költészet az övé: dacos, lázadó, a belenyugvást nem ismerő, „csak azért is” költészet, annak minden „fúvószenekari” attribútuma nélkül.

A Madách-évforduló – szemben a másik „ikercsillag”, Petőfi megérdemelt ünneplésével – aránytalanul kis teret kap a médiában és a nyilvánosság egyéb fórumain. Ezért én külön magánünnepet tartottam, és újra elolvastam Bíró Béla A Tragédia paradoxona című – méltatlanul elfeledett – könyvét, amely 2006-ban jelent meg világirodalmi rangú drámánkról, Az ember tragédiájáról. Jól emlékszem, akkor el voltam ragadtatva tőle. Most ugyanúgy. Arra kértem a szerzőt, idézzük fel a Tragédia rejtélyeinek akkori – számomra revelatív – megoldási kísérleteit s kutatásainak újabb eredményeit.

A 22 ezer lakosú kisvárosban, Veresegyházon is takarékoskodnak az energiával, de drasztikus korlátozásokra nincs szükség. Nem zártak be télire intézményeket – múzeumot, színházat, fürdőt stb. –, mint oly sok helyen az országban, nem kell limitálni a gyermekintézmények és az irodák hőmérsékletét, hogy valamennyi energiát megspóroljanak, s így olcsóbb, vagyis kifizethető legyen a fűtés. A villanyáram horrorisztikus drágulása természetesen itt is intézkedéseket követel – hiszen a stratégiai előnyt jelentő termálvíz kinyeréséhez is kell energia. Az előrelátó és tudatos energiafelhasználásról és a termálvízről kérdezte Szále László a polgármestert, Pásztor Bélát – akiről csak azért nem mondható, hogy 57 éve egyfolytában városvezető, mert az egykor „kenyértelen” Veresegyház 1999 óta város.

Professzor úr, ön ellopta a gyerekkoromat – ez volt az első néma fölkiáltásom, amikor olvasni kezdtem Romsics Ignác Hetven év – Egotörténelem című önéletrajzi könyvének első kötetét. Mintha a saját gyerekkorom környezetét, eseményeit, szereplőit láttam volna megelevenedni. Ugyanolyan a libapásztorkodás, a családi szüret, a kukoricafosztás és -morzsolás, a csutkaló, a disznótor, az iskola padlója, a ministrálás, a vasárnapi ebéd, szinte ugyanazok az első kedvenc olvasmányok, ugyanazok a mesék, népdalok, versek, slágerek, ugyanaz a Duna–Tisza közi őző beszéd. De még jobban megragadott a szöveg káprázatos részletgazdagsága, s az, hogy életrajzban még nem olvastam ennél őszintébb és pontosabb szöveget.