A tankönyv komoly gyengéje Horthy és a Horthy-korszak kapcsán a következetes szerecsenmosdatás. Teleki a könyv szerint a numerus clausus meghozatalakor az antiszemita közhangulatnak engedett (valójában Teleki vaskövetkezetes, szenvedélyes antiszemita). Horthy a könyvben bírálhatatlan. Nem tudjuk meg, hogy a kormányzó nem egyszerűen „nem demokrata” hanem a demokrácia következetes elvi ellenzője. Horthy 1944-es, roppant gyenge politikai teljesítménye is feltáratlan marad. A zsidótörvények nem a Horthy-korszak történetének bemutatásakor szerepelnek, hanem A háború borzalmai fejezetben, noha az első és második is a háború előtt született. Érdemes lett volna megemlíteni a Nobel-díjas magyar tudósportréknál, hogy Wigner, Neumann, Szilárd, Teller, Kármán rendre zsidók, akik részben az antiszemita kormánypolitika miatt hagyták el Magyarországot (majd Németországot). A tankönyv szerint a német megszállásig „a magyarországi zsidók életét nem fenyegette veszély”.  És Kőrösmező? A munkaszolgálat? Az újvidéki razzia? „… szerb partizánok a Délvidéken véres bosszúhadjáratot indítottak a védtelen magyar lakosság ellen”. Igaz, ám a diák nem tudja meg, miért a bosszú, korábban a „hideg napok” nem szerepelnek.

Magyarországon halászat és horgászat élesen elválik egymástól: az előbbi gazdasági tevékenység, utóbbi hobbi és sport. Knausgård regényeit olvasva úgy tűnik, Norvégiában halászat és horgászat összeér, különbségük csak fokozati. A világháborút követő évek a ma gazdag Norvégia számára is a szegénység évei – mégis szembetűnő, hogy egy pedagóguscsalád kifejezetten élelemszerzés céljából halászik. Az író gyermekkorában hol hajnalban, tanítás előtt (Halál, 269-270.) hol délutánonként (Élet, 347-348.) járt apjával horgászni. Más családok is ezt tették és teszik – Norvégiában oly természetes, hogy egy családnak hajója van, mint hogy autója.