Mára már szinte közhellyé vált, hogy az ellenzéki pártok, legalábbis a demokratikus ellenzék pártjai, részben tehetetlenségük, részben tehetségtelenségük, részben a helyzet rossz megítélése okán nemcsak hogy képtelenek lesznek a kormányt leváltani, de a mostani állapot szerint a Fidesznek akár ismét kétharmada is lehet. A választások lehetséges kimeneteléről szóló vitákban egyfelől evidenciaként kezelték a szélsőjobbról befelé törekvő Jobbik külön indulását, másfelől, noha a Momentum megjelenésével némi „nemzedéki vita” kerekedett a liberális értelmiségről (lásd az ó- és újértelmiség értelmezhetetlen felvetését), igazán jelentős mértékben ez az utóbbi két tényező nem képezte, dominánsan semmiképpen sem, a viták tárgyát. A pártok bénultságára és a civil világgal való kapcsolat végzetes hiányára megoldásként pedig megszületett a Közös Ország Mozgalom, mely, legalábbis szándéka szerint, a politikai párt/civil mozgalom antinómiáját próbálta meg feloldani.

Timothy Snyder: A zsarnokságról. Húsz lecke a huszadik századból. Fordította L’Homme Ilona, 21. Század Kiadó, Budapest,  2017, 173 oldal, 2990 Ft

A neves történész – talán elsősorban a Trump megválasztását kísérő „demokratikus sokk” hatására – nagyon tisztességes, liberális elveket valló, a demokrácia és a szabadság jelenéért aggódó könyvecskét írt, amely húsz „leckét” tartalmaz az olvasó számára. A könyv néhány oldalas intelmeket nyújt a veszélyekről, melyek az illiberalizmus térhódításával jelentkeztek, ugyanakkor a XX. század totalitárius rendszereinek példáját felidézve eljut az utolsó, a huszadik „leckéig”, mely már csak egyetlen mondatból áll: „Ha egyikünk sem kész a szabadságért meghalni, mindannyian a zsarnoki uralom alatt halunk meg.”

Szántó T. Gábor: 1945 és más tör­té­netek. Noran Libro Kiadó, Bu­da­pest, 2017, 237 oldal, 2900 Ft

Az esztétikai tét igencsak veszélyeztetett: a hitelesség, méghozzá az esztétikai hitelesség egyfelől ki van téve az egykori iszonyatok valóságkritériumának, másfelől a becsületes, értsd, etikailag tisztességes ábrázolás még nem szavatolja az esztétikai hitelességet, azaz maga a mindenkori forma történelmi trauma és etikai ábrázolás kettős szorításában kényszerül arra, hogy esztétikailag is helyt álljon. Mindez azt jelenti, hogy a hitelesség, ezáltal a forma sikere sokszoros kihívásnak tesz eleget.

Aleida Assmann: Rossz közérzet az emlékezetkultúrában. Fordította Huszár Ágnes. Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2016, 288 oldal, 3500 Ft

Mint könyvének címéből is kitetszik, Aleida Assmann tudatosan használja a freudi nyelvet, könyvének címe rájátszik Freud közismert tanulmányának alapfogalmára, a rossz közérzetre a kultúrában. Csakhogy, míg Freud az ősapa meggyilkolásának mítoszát teszi meg a rossz közérzet alapjául, addig, mint arra Erős Ferenc előszava is joggal utal, Aleida Assmann emlékezettörténetének rossz közérzetét egy valóságos történelmi eseményre, a holokausztra és annak az emlékezetkultúrában való továbbélésére alapozza. Jelentős különbség ez, és magam bizonyos fenntartásokkal is fogadom ezt a freudi analógiát. Miközben ugyanis Assmann helyesen érzi, hogy az emlékezeti kultúrának hatalmas sebei és elfojtásai kísérik jelen életünket, addig azonban hatalmas különbség is van a mítosz elfojtása és a történelemi emlékezet „rossz közérzetének” okai és valóságos traumái, illetve ezek tényleges szerepe között.

„Fel a kezekkel Lukács Györgytől!” (Mesterházi Miklós)

A válság elsősorban nem a liberális demokrácia belső válsága, hanem, ha lehet ilyen különbséget tenni, a globalizációra adott politikai feleletben, az újraelosztás belső feszültségeinek elhibázott újragondolásában, azaz magában az interpretációban és a belőle következő politikában van. Soros György vonta le e következtetést abból a tényből, hogy immáron a javak elosztásának nagy része a felső egy százalékhoz kerül: „egyszerűen szólva, sok ember érezte úgy, hogy az elit a demokráciájukat lopta el”. Ekkor jön el a worsley-i értelemben vett populizmus korszaka.

Az ellenzéki pártok számára a politikai valóság kihívása azt jelenti, hogy ha valóban demokratikus ellenzékké akarnak válni, akkor fel kell mondaniuk a NER-ben betöltött legitimáló szerepüket, vagyis az illiberális rendszer biodíszletéből rendszerellenzékké kell válniuk.

„Aki uralja a múltat – hirdette a Párt jelmondata –, az uralja a jövőt is; 
aki uralja a jelent, az uralja a múltat is.”
George Orwell

„Tudni és nem tudni, tudatában lenni a teljes igazságnak s közben gondosan megszerkesztett hazugságokat mondani, egyidejűleg két egymást kizáró vélemény birtokában lenni, tudva, hogy ellentmondanak egymásnak és mégis hinni mindkettőben, logikát alkalmazni logikával szemben, elutasítani az erkölcs fogalmát s közben mégis igényt tartani rá, hinni,

Rubin Szilárd: Zsebtükör. Válogatott írások. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2013. 380 oldal, 2990 Ft

Szálinger Balázs: Köztársaság

Kemény István: A királynál

Erdős Virág: A Trabantfejű Nő

Kántor Péter: Köztünk maradjon

Keresztesi József: Rubin Szilárd. Pá­lyarajz. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2012. 267 oldal, 2990 Ft